Másnak is van szülinapja ám!!!

Ma van az egyik haveromnak, a Balázskának a születésnapja!!!! Mivel Balázs anyuja egy csomó ajándékot hozott már nekem, Anya egy csomót törte rajta a fejét, hogy Ő most mivel is rukkoljon elő… én meg mondtam Neki, hogy talán csinálhatna Balázsnak egy olyasmi tortát, mint amit én kaptam a szülinapomra, annak biztosan tudna örülni… így aztán tegnap Anya nekilátott, megcsinálta az alapot, ma meg feldíszítette… szerintem elég jó lett, délben jött is érte egy srác Balázs Apujának a munkahelyéről, hogy elvigye Nekik. Amíg Ő a konyhapulton ügyködött, én átrendeztem a konyhaszekrényt…Anya már azon volt, hogy megint előjön a már elég unalmas „nemszabad”szöveggel, de aztán végül rájött, hogy így legalább elfoglalom magam, és csak legyintett egyet (bár az aggódókkal közlöm, hogy a fotó elkészülte után azonnal összeszedte előlem a kis hegyes pálcákat…de legalább szó nélkül, és már ez is valami… esküszöm, úgy voltam vele, ha még egy „nemszabad” elhangzik, akkor hagyom az egészet a csudába, és nyűgösködni fogok, hogy egy életre megtanulja, hogy mindentől nem lehet tiltani, de hál’istennek az elmúlt egy év okosabbá tette…)

Én meg ezúton is kívánok nagyon boldog születésnapot az egész családommal együtt, és szeretném idézni az sms-t, ami az Ő megszületéséről tudósított minket annakidején:

"Szülei legnagyobb boldogságára ma este 19.03-kor Sal Balázs (3.600 grammos versenysúllyal és 53 centis hosszal) rányitotta gyönyörű szemeit a világra."

Szó ami szó, tényleg szép szeme van Balázsnak….nomégeccer: Boldog szülinapot!!!

A medence

Remekül sikerült a mai nap!!! Annyira szép idő volt, hogy csuda, és mi ezt úgy ünnepeltük meg, hogy kimentünk a kertbe ebédelni… Én (a kiflin kívül) még sose ettem kint, és meg kell mondjam, a jó levegő tényleg nagyon jó hatással tud lenni az ember étvágyára! Bár az sem hátrány, hogy most nem bébikaját ettem főként, hanem az Anya által kreált mustáros-zöldfűszeres rántott husiból kaptam, ami azért kicsit jobb, mint a pempők…nyeltem is, mint kacsa a nokedlit…Apa is betörölt 4 szeletet, amin még Anya is elcsodálkozott (jó, nem voltak valami nagy szeletek…meg különben is, Ő találta a receptet, és Ő hízelgett Anyának, hogy ilyet csináljon, ha más nem, becsületből is nyomatnia kellett). Miután jóllaktunk, a jó időre való tekintettel Apa nekiesett a kerti medencének, hogy feltöltse vízzel, meg a nagyja koszt kiszedegesse belőle. Na, nekem sem kellett több! Lelkesen belevetettem én is magam a melóba, bár volt némi nézeteltérésünk, ugyanis míg Apa a tisztaságot helyezte előtérbe, én inkább a vízhőmérséklettel foglalkoztam volna… Ellenőriztem, hogy valóban olyan hideg-e, mint ahogy mondják (az), és utána megpróbáltam feldíszíteni a vizet: csórtam a sziklakertből kövirózsát, és beledobtam egy párat… szerintem sokkal szebb úgy a víz, ha ilyen zöldek úsznak a tetején, de Apa feszt kihalászta Őket…pedig a kövirózsák nem tiltakoztak a fürdő ellen, szépen ringtak a víz tetején, fuldoklásuknak nyoma sem volt (a kövirózsák szerintem profi úszók), így nem nagyon értettem a dolgot… Anyát meg a hideg rázta, hogy bele fogok esni a medencébe… Én nem értem ezeket… először mindig úgy tűnik, hogy örülnek, ha valami új kunsztot mutatok, de aztán meg a mutatványok nagy részéről kiderül, hogy az a „nem szabad!!!” kategóriába esik (igen, Anya még a három felkiáltójelet is hozzáteszi a hangjával mindig)… nehéz örömöt okozni nekik… inkább arra koncentrálhatnának, hpogy milyen szép a napsugár, ahogy megcsillan a víz tetején, amikor pacsálok…

A kifli-vita

Naszóval, tegnap, miután a vendégek elmentek, én meg pihentem kicsit a szobámban, Anya rohamszerűen az egész lakáson végigment, és nagyjából megpróbált „mérnöki rendet” teremteni a lakásban, merthogy estére is vendégeket vártunk. Jöttek is, mégpedig nagyon messziről, Tabról. Hogy kik is Ők, az elég bonyis, pedig egyszerű: a Klári nagyi barátnőjének a lánya (aki Apának volt osztálytársa volt annakidején az általános iskolában, valamint Őneki a férje, meg a lánya…világos, nem? Szóval Szandra nemsokára érettségizni fog, és kapott Anyujáéktól egy laptopot ajiba, amit Apa szerzett be, és azért jöttek….persze azért jöttek személyesen, mert velem is már régen találkoztak, és ez most jó apropó volt látogatásra. Én meg külön megtiszteltetésnek veszem az ilyesmit, úgyhogy nem bántam cseppet sem. Főleg, hogy kiélhettem a magamutogatási vágyaimat, lévén, hogy a fürdetésemhez is asszisztáltak…elég hízelgő, ha az embert 3 nő ugrálja körbe, még akkor is, ha az egyik „csak” a saját anyja. Szóval kijátszottam magam, megmutattam, mit tudok a kádban, milyen szépen vacsizok, meg minden, aztán bezsebeltem a dicséreteket, és lefeküdtem. Apáék még közben kicsit dumáltak kint, aztán a vendégek hazaindultak, mert azért Tab jó darab útra van ám mitőlünk… Ma meg (mivel hiába van szombat, Apa egész nap dolgozik) megint házimunkáztunk egy kicsit, főként mostunk. Az én feladatom volt a mosógép figyelése, hogy hol is tart a programjával, meg megpróbálkoztam a teregetéssel is, több kevesebb sikerrel… Aztán meg sétizni is voltunk, hintázni, meg kiflit is kaptam, amit a kertben elmajszolgattunk együtt Anyával, mivel szép idő volt…csak abban nem értünk egyet, hogy jobb íze van-e a kiflinek, ha pucéran esszük, ahogy Anya szereti, vagy tényleg jobb ízű, ha néha végighúzzuk a földön… de hát ez már részletkérdés…(Anya megjegyzése, hogy KIZÁRÓLAG a pontos dokumentálás miatt hagyta, hogy koszos kiflit régjak…szerintem nem koszos, hanem ízes, de a fene se fog ezen vitázni…)

A skacok

No, ma aztán jó sűrű napunk volt… délelőtt jöttek a skacok, és ismét rájöttem, hogy együtt mennyivel érdekesebb mindent felfedezni! Jött a Panka az Anyujával, meg a Balázska az Ő Anyujával. Szokás szerint először a nappali szétrombolását tűztük ki célul, aztán mivel ebben már akkora rutinunk van, hogy nem is tartott tovább a dolog egy óránál, más elfoglaltság után kellett néznünk. Mondjuk arra legalább elég volt az az egy óra, hogy Anyáék szép nyugodtan (?!!??) megebédeljenek, aztán együtt kicsődültünk a kertbe. Először is ugyebár megmutattam az ugrálóváramat (mondjuk Balázsnak is van otthon ugyanilyenje, sőt, Anya tőlük kapta a tippet), meg a tojásfát, aminek a legjobban Panka örült, bár a lebontásába már nekünk, fiúknak is be kellett segítenünk. Közben Anya elővette a csajoknak (értsd: Anyáknak) szánt lélekerősítő kalácsot. Azt hitték, hogy majd Ők jól jóllaknak belőle…de mi meg amint megláttuk, hogy mi is zajlik, rögtön odastartoltunk, és gyakorlatilag az egészet elkoldultuk!Nagyon fini kalács volt, külön érdekessége volt a közepében rejlő csokoládékrém, ami azért is bizonyult nagyon hasznos dolognak, mert miután jól szétkentük az arcunkon, már bátran kóstolgathattuk utána a földet is, mert az Anyák nem rohantak rögtön oda a maszatos arcunkat látva, hogy „jajédesgyerekemmegmondtamhogyaznemfinomésnemszabad”, mivel az összes sötét maszatot a csokikrém számlájára írták. Vagy két órát fetrengtünk a kertben, aztán még egy kicsit folytattuk a szobában is, Anya előszedte a szappanbuborékfújót, amivel olyan bubikat lehet fújni, amik nem pattannak szét azonnal, hanem szépen megmaradnak a földön, meg az ember haján, és ujjal kell Őket szétnyomkodni…majd miután az összes bubit kivégeztük, a vendégek összecihelődtek, és elindultak haza, én meg egy kicsit lefeküdtem aludni, mert estére újabb vendégeket vártunk, és én fiten akartam Őket fogadni…mivel több kép most nem nagyon fér ide, majd holnap beszámolok, hogy mi is történt este…Ja, és itt van a legjobb kép, ami mostanában rólam és Anyáról készült…

Az ugrálóvár

ó volt ez a kiruccanás, de én azt sem bánom, ha itthon vagyunk, mert itthon is mindig történik valami… Most például az volt, hogy a Nagyit megint felrángattuk magunkkal Pestre, hogy vigyázzon rám, merthogy állítólag nemsokára nekiállunk felújítani a házat, és Anya meg Apa esze nélkül rohangászik egész nap a városban, és járólapot, meg festéket, meg konyhabútort választanak-szereznek-terveztetnek… Anya 8 órát ült a Kikában, és egy nagyon aranyos nénivel kitalálták, hogy milyen legyen az új konyha, halál boldogan jött haza a tervekkel, Apa meg lábon kihordott jópár infarktust, amikor meglátta az árát… Ugyanezt eljátszották a járólappal is, Anya választ, Apa a szivit markolássza… de valamiért nagyon lelkesek, egymást buzdítják, hogy „meglátod, nagyon szép lesz”, és közben meg mindegyiknek ott a kétkedés a szemében… Mi a Nagyival ebből kivontuk magunkat, mondtuk, hogy majd pakolni segítünk, a kitalálás az Ő dolguk, sétálgattunk, kerteztünk, meg ilyesmi. Egy nap alatt végeztek a beszerzésekkel, kicsit lenyugodtak a kedélyek, és tegnap Nagyi hazamehetett, hogy kicsit otthon is legyen, de már mondták is Neki, hogy „ugye akkor a jövő hét végén majd jössz segíteni?”… szegény Nagyi… Szóval ma nem is foglalkoztunk a felújítással, viszont Anya a fejébe vette, hogy a járólap-keresés közben részemre beszerzett ugrálóvár felfújása egy napot sem várhat tovább… Nagyon jó idő volt ma ugyanis, és sokat voltunk kint a kertben, és akkor villant be Anyának, hogy már biztos unom a „kopasz” kertet, kell nekem oda az az ugrálóvár… Hát, muris volt, az szentigaz… Anya előhozta az ugrálóvárat, ami nagyon kicsire össze volt hajtogatva, letelepedett a pokrócra, és nekiállt felfújni…tüdővel!!! Aki ismeri az én Anyámat, az tudja, hogy ha valamit egyszer a fejébe vesz… Majd meg gebedt, a feje tiszta piros volt, háromszor vágta magát hanyatt a pokrócon azt lihegve, hogy „kivanzárvahhhhhhhhh….hogyéneztháááááááááá…feltudjamfújniegyedülhhhhhhhh”, de csak nem hagyta abba… én meg vigyorogtam rá a poki szélén, és vártam, hogy mire jutnak egymással. A végén Anya nyert, az ugrálóvár megadta magát, kiegyenesedett, kinyújtózott, és mi végre belemászhattunk „hepázni”(ez Fecó féle kifejezés, Anya ugyanezt „döglésnek”, szebben „pihinek” hívja).. én azt mondom, megérte ennyit kínlódni!!! (főleg, hogy nem nekem kellettt…)

Kire ütött ez a gyerek?

Na, megint ünnep van! De most nem csak minálunk, hanem mindenhol, és mindenkinek, ugyanis most nem szülinapról van szó, hanem a Húsvétról! Ennek örömére tegnap reggel összepakoltunk, és lementünk Balatonföldvárra a Klári nagyihoz húsvétolni. Vittük a Vira mamáéktól kapott szintimet is, hogy megfelelő zenei aláfestést tudjak adni a Húsvéthoz.. Már elég régen jártam itt Földváron, de egy csomó mindenre emlékeztem, hogy mi hol van, bár a lépcsőhöz még mindig kicsi vagyok… Ehhez a fajta lépcsőhöz még egy kicsit nőnöm kell úgy érzem… De a lakás többi részében szinte semmi nem maradhatott rejtve!

Ám az egész húsvétolásban meg Balatonföldvárazásban nem ez volt a legérdekesebb, hanem az, hogy elértem azt a kort, hogy össze lehetett engem hasonlítani Apával… jó, tudom, ez nagyon furán hangzik így, de mindjárt elmagyarázom: születésem óta állítólag nagyon sokat alakult a pofim, és a Nagyi is, meg Apa is mondogatták, hogy egyre inkább Apára, illetőleg a gyerek-Apára kezdek hasonlítani (Anya is így látta persze, de Ő például mindig a szememet szemlélte /hehe/ behatóan, miszerint Rá is hasonlítok kissé). A Nagyi hozott már régebben egy fekete-fehér fotót, amit kitettünk a kandallóra, és már volt olyan (Luca anyuja pl.), aki megkérdezte, hogy az most Apa-e, vagy én… Na, és hogy ne csapongjak ennyire: a Nagyinál van egy nagy kép, ami Apát ábrázolja egyévesen, és most végre kiderült az igazság: a Nagyi felemelt, hogy egyvonalban legyek a képpel, Apa meghatottan szemlélődött, Anya meg fotózott… Az eredmény úgy gondolom, hogy egyértelmű… Azt hiszem, hogy mindenki meg is hatódott egy kicsit, de titkolták persze ezerrel…

Ja, és ilyenkor ajándékozni is szoktak, elvileg valami kis nyuszifészket kellett volna keresnem a kertben, de azt mondták, hogy most idén a nyuszi még nem csinált nekem fészket, mert még kicsi vagyok a kereséshez (haha, ezek nagyon hamar felejtenek…otthon is milyen pikkpakk megtalálom a tiltott dolgokat is, hát nem emlékeznek???), majd jövőre, idén a nyuszi könnyítésként a saját világoskék hasonmását hagyta ott nekem a reggeli mellett... Én mondjuk ezzel is maradéktalanul meg voltam elégedve…ki a kicsi(nyula)t nem becsüli, ugyebár…

Házimunka...

Hát, azért a múltkor kár volt elkiabálnom, hogy milyen szép idő van, mert rögtön el is romlott, így eléggé beszorultunk a lakásba. Viszont ugyebár már régebben kedven itthoni tevékenységemmé vált a házimunka, így kimondottan örültem, hogy Anyával együtt takaríthattam… az ágyazásban is segítettem Neki: lefoglaltam a lehúzott huzatokat, amíg Ő tisztát húzott fel, hogy szegények ne érezzék magukat feleslegesnek addig sem, amíg be nem pakoljuk Őket a mosógépbe, hogy újra szép tiszták, és ezáltal használhatóak legyenek… Porszívózásnál meg kimondottan jól jön a segítségem: eddig Anya ahogy haladt a lakásban, mindig csak úgy rángatta maga után a porszívót, ami se Neki nem volt túl jó, meg gondolom, hogy Porszi sem élvezte igazán, hogy cibálják, de ez mára megváltozott: Anya megy elöl, mozgatja Porszi fejét, én meg tolom utána azt a nagy böhöm testét… Bár egyet nem értek: Porszi ha jól emlékszem, már akkor megvolt nekünk, amikor megszülettem…hogy van az, hogy én közben megtanultam járni, Porszit meg vagy tolni, vagy rángatni kell??? Nem volna mindenkinek egyszerűbb, ha Ő is megtanulna egyedül közlekedni?

Nem csak porszívóztunk ám, hanem áthúztuk az ágyneműt, meg egy csomót mostunk is…a mosás a másik, amit nagyon szeretek csinálni! Anya meg szokta engedni, hogy néhány ruhát én magam tegyek be a dobba, ami már magában is jó buli, de az aztán végképp nagyon jópofa, amikor elindul a gép, és a sok színes ruha egymás hegyén-hátán hánykolódik. Amikor meg vége van a beállított programnak, akkor jön a teregetés, amit szintén együtt csinálunk: én kiszedegetem a vizes ruhákat a gépből (néhányukat megrágcsálom kicsit, ízleléssel ellenőrizve, hogy elég tiszta-e), Anya meg felteszi Őket a kötélre.

Apa meg is dicsért minket, amikor hazaért a melóból, hogy nagyon ügyesek vagyunk, és szép rendet csináltunk. Én meg büszkén mutattam Neki, hogy még a csap is olyan tiszta, hogy akár abban is meg lehet fürdeni!!!

Künn' a kertben

A nagy ünnepséget követően tegnap az idő is megajándékozott bennünket: végre kisütött a nap, és olyan nagyon jó meleg volt, hogy kimehettem a kertbe játszani. Ez nagyon nagy dolog volt ám, ugyanis eddig csak vágyakozva nézhettem ki az erkélyajtón, és álmodoztam, hogy milyen jól ellennék kint..olyan sokáig kellett ere várnom, hogy amikor mondta Anya, hogy ha felveszem szépen az overálomat, akkor kitesz a fűre, már nem is hittem el. Pedig így történt! Leraktak a földre, én meg nekiálltam, hogy felfedezzem a kertet….nagyon szép volt! És mennyi érdekes dolog van odakint! Vegyük például a füvet… nemcsak hogy szép zöld, de sokféle zöld, meg sokféle alakú (Apa mondjuk azt szeretné, ha minden fűszál ugyanúgy nézne ki, és eléggé mérges a fura alakúak miatt, mert szerinte az csak gaz, és elrontja a gyepet…nem akarom cikizni, de a gyep uncsi, és hálistennek a mi füvünk amúgy is nagyon messze van attól, hogy „gyep”nek lehessen nevezni), és sokféle ízű is…bár az ízeket még nem sikerült eléggé kielemeznem, mert kiszedték a számból a szálakat, de én megjegyeztem, hogy legközelebb, ha nem ilyen sokan ugrálnak körbe, akkor majd jól megkóstoljam mindet. Meg ott vannak a vakondtúrások (Apa azokat is utálja, pedig amíg nem csinál nekem homokozót, addig csak ott találok jó kis porhanyós földet), meg a sok kövirózsa a sziklakertben…néha felbukkant egy-egy madár is, de azokkal most nem is nagyon volt időm foglalkozni. Szóval azt hiszem, hogy mostantól már én is nagyon várom a nyarat, hogy egész nap kint lehessek! Nameg később hintázni is voltun, és így szép időben az is sokkal élvezetesebb… a Kati néninek tán még nagyobb türelme van a löködéshez, mint Anyának, így örülök, hogy Ő is velünk tartott… De ma már sajnos haza kellett utazniuk a Nagyival, mert Kati néni holnap már dolgozik, úgyhogy úgy tűnik, hogy jönnek a sima kis hétköznapok, kettesben Anyával…sebaj, majd ráveszem, hogy együtt kóstoljuk meg a kertet… nem fogunk mi kettesben sem unatkozni!!!!

Nagycsaládos-sokszülinap

Na, ma megvolt a Nagy Közös Szülinapozás! A közös azt is jelenti, hogy most mindenki eljött, meg azt is, hogy nem csak engem köszöntöttek meg, hanem például Anyát is, meg Apát is (bár Neki nem szüli- hanem névnapja volt). Anya már nagyon készült a nagy vendégségre, egy csomó csirkét bepácolt már előtte nap, hogy biztosan finom legyen (a végére kiderült, hogy tán el is számolta magát egy kicsit, mert összesen vetetett Apával vagy 8 kiló csirkét), meg majdnem 5 kiló krumpliból csinált főtt-sült krumplit…bár nálunk általában ritkán maradnak éhesek az emberek… Szóval délre jöttek a vendégek: jött a másik Nagyi a Papával meg a Dédivel, meg jöttek a nagynénik (Anyu 2 húga ugyebár) a srácaikkal, meghát tegnap már jött a Nagyi húga, a Katika is, úgyhogy összességében velem együtt pont egy tucatnyian voltunk!!! Azért az már majdnem tömeg.. Miután mindenki megérkezett, odaültünk az asztalhoz, és kezdetét vette a Nagy Ünnepi Kajálás. Megettük a csirke nagy részét, meg az összes krumplit. Én a Nagypapi mellett ültem, és Ő adott a kezembe egy egész csirkecombot, amit el is majszoltam…annyira jóllaktam vele, hogy aztán a tortából már alig bírtam enni…pedig Anya két tortát is csinált: nekem egy macisat (na, ennek elég valószínűtlenül kék színe volt), meg egy olyat a vendégeknek, mint amit Apa szülinapjára csinált. Nagy sikere volt vele…bár a kék szín sokakat elrettentett, Anya húgaiban meg lehet bízni, Ők azt is bevállalták, és nem is csalódtak, mert a ronda máz alatt egész fini kis Danonínós cucc rejtőzött. Aztán meg kaptam ugye ajikat is (ismét): kaptam zsiris étkészletet, meg saját mobilt, meg igazi szintetizátort, ami annyira igazi, hogy nem csak olyan szimpla zongorahangot tud kiadni magából, hanem utánozza a macskát is, meg a kutyát, meg a kacsát, meg egy csomó másik állatot, illetőleg azok hangját. A vendégek szerintem jól érezték magukat, figyeltem rá, hogy mindenkivel játsszak egy kicsit. Miután a nagyrészük elindult Kecskemétre (Fecónak másnap már dolgoznia kellett), Apa meg Anya elmentek megnézni a Bóbiék új lakását (megígérték, hogy legközelebb én is mehetek), én meg pancsizni indultam Katival meg Nagyival…nem kellett ám sokáig ringatni…úgy elaludtam a sok élménytől, mint a sicc!!!

Újabb köszöntés

Ma megint vendégem volt, méghozzá a Luca jött az anyukájával!!! Kaptam ajit is (ezt már kezdem annyira megszokni, hogy nem is tudom, hogy hogy fogom megállni, hogy ne vágjak csalódott arcot majd akkor, ha véletlenül épp senki nem hoz nekem semmit), méghozzá egy nagyon frankó kis dömpert, aminek a platóján egy csomó szerszám hever, kislapát, meg ilyenek, meg van rajta homokozóforma is, amivel homoksütiket lehet majd csinálni. Anya meg kapott zsiris bögrét a relikvia-gyűjteményébe… mindketten nagyon örültünk ám! Miután kiörültük magunkat, belevetettük magunkat a játékba…mivel közben Emma itt volt, és takarított, eleinte a szobámba vonultunk be, hogy Ő is nyugton tudja végezni a munkáját, és mi se érezzük magunkat korlátozva…hát, nem is nagyon feszélyeztük magunkat, az ziher! Pillanatok alatt romba döntöttük a szobát,minden szekrényt kinyitogattunk, minden cuccot kirángattunk, Anyáék meg csak ültek a kanapén, és vihorásztak (bár abban azért megegyeztek, hogy valamivel egyszerűbb volt a dolguk, amikor mi csak feküdtünk a hátunkon, mint két vekni kenyér…jó, lehet, hogy nekik egyszerűbb volt, de nekünk viszont ölég’ uncsi), meg néha adtak egy kis innivalót, hogy a nagy melóban ne száradjunk ki teljesen. Néha megszeretgettem a Lucát, amiről Anya még videót is csinált, ami szerintem azért egy kicsit illetlen dolog, de Anya azt mondta, hogy csak meg akarta örökíteni a bimbózásunkat….jó, így talán el tudom fogadni. Mire elmenetek Lucáék, én úgy elfáradtam, hogy Anya csak berakott az ágyamba, én meg szó szerint lefagytam, és úgy maradtam (ami azért elég ritkán fordul elő)… Igaz, csak fél órát tudtam aludni, ilyenkor már nem megy több…ennek viszont ugye egyenes következménye volt, hogy elég nyűgös voltam felkelés után Ugyebár kezdetben arról volt szó, hogy Apa a héten itthon lesz szabin, ma épp csak beugrik a céghez, így Anya reménykedve várta, hogy most már majdcsak hazajön, és besegít körülöttem, de csak negyed hétkor jött meg. Már elég régóta ismeri Anyát, mert már az ajtóból kiabálta, hogy „neharagudjkisszívem-hogycsakmostjöttem-feltartottakde-hoztamnekekedegycsomó-finomságot-
egyboltbólamitmostfedeztemfel!!!”. Anya persze rögtön elájult, amint meglátta, hogy miket kapott (persze kajákat), és így már csak sajnálgatta Apát, hogy milyen sokáig kellett dolgoznia…Apa rámkacsintott Anya háta mögött, így tudtam, hogy ez is egy olyan trükk, amit néha be lehet vetni a nőknél….Na, legközelebbre én is veszek valami finomat Lucának!!!