ó volt ez a kiruccanás, de én azt sem bánom, ha itthon vagyunk, mert itthon is mindig történik valami… Most például az volt, hogy a Nagyit megint felrángattuk magunkkal Pestre, hogy vigyázzon rám, merthogy állítólag nemsokára nekiállunk felújítani a házat, és Anya meg Apa esze nélkül rohangászik egész nap a városban, és járólapot, meg festéket, meg konyhabútort választanak-szereznek-terveztetnek… Anya 8 órát ült a Kikában, és egy nagyon aranyos nénivel kitalálták, hogy milyen legyen az új konyha, halál boldogan jött haza a tervekkel, Apa meg lábon kihordott jópár infarktust, amikor meglátta az árát… Ugyanezt eljátszották a járólappal is, Anya választ, Apa a szivit markolássza… de valamiért nagyon lelkesek, egymást buzdítják, hogy „meglátod, nagyon szép lesz”, és közben meg mindegyiknek ott a kétkedés a szemében… Mi a Nagyival ebből kivontuk magunkat, mondtuk, hogy majd pakolni segítünk, a kitalálás az Ő dolguk, sétálgattunk, kerteztünk, meg ilyesmi.
Egy nap alatt végeztek a beszerzésekkel, kicsit lenyugodtak a kedélyek, és tegnap Nagyi hazamehetett, hogy kicsit otthon is legyen, de már mondták is Neki, hogy „ugye akkor a jövő hét végén majd jössz segíteni?”… szegény Nagyi… Szóval ma nem is foglalkoztunk a felújítással, viszont Anya a fejébe vette, hogy a járólap-keresés közben részemre beszerzett ugrálóvár felfújása egy napot sem várhat tovább… Nagyon jó idő volt ma ugyanis, és sokat voltunk kint a kertben, és akkor villant be Anyának, hogy már biztos unom a „kopasz” kertet, kell nekem oda az az ugrálóvár… Hát, muris volt, az szentigaz… Anya előhozta az ugrálóvárat, ami nagyon kicsire össze volt hajtogatva, letelepedett a pokrócra, és nekiállt felfújni…tüdővel!!! Aki ismeri az én Anyámat, az tudja, hogy ha valamit egyszer a fejébe vesz… Majd meg gebedt, a feje tiszta piros volt, háromszor vágta magát hanyatt a pokrócon azt lihegve, hogy „kivanzárvahhhhhhhhh….hogyéneztháááááááááá…feltudjamfújniegyedülhhhhhhhh”, de csak nem hagyta abba… én meg vigyorogtam rá a poki szélén, és vártam, hogy mire jutnak egymással. A végén
Anya nyert, az ugrálóvár megadta magát, kiegyenesedett, kinyújtózott, és mi végre belemászhattunk „hepázni”(ez Fecó féle kifejezés, Anya ugyanezt „döglésnek”, szebben „pihinek” hívja).. én azt mondom, megérte ennyit kínlódni!!! (főleg, hogy nem nekem kellettt…)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése