Az új kocsi

Mivel ugye pénteken utazunk Olaszországba, én eléggé be vagyok sózva, megmondom őszintén, mertugyan Nyusziéknál is van két gyerek, ergo egy csomó mindent nem kell vinni, amit máshova mondjuk igen, de azért egyfolytában olyanom van, hogy „úristen, mit fogunk itthon hagyni”. Holott konkrétan meg lett mondva, hogy gyakorlatilag csak ruhákat vigyünk. Mindenesetre nekem kapóra jött, hogy mára lett meghirdetve az új kocsi átvétele…

Időközben ugyanis a család megszavazta, hogy Apának új kocsi kell, olyan, amibe az egész család befér majd, Gáborostul, Nagyistul, így aztán meg is rendeltük az új kocsit. Először úgy volt, hogy május elejére lesz meg, de ugyebár közben jött a válság, egy csomó rendelést visszamondtak a gyárban, és jelezték, hogy a csodaverda már január végére kész lesz, február végén- március elején át is lehet venni. Örültünk. Még jobban amikor el is jött ez az időpont, jelezte a gyártó meg a kereskedő, hogy megvan a verda, már át is kelt az óceánon, már szállítják, jövő héten át is lehet venni…. Aztán egyik nap hív Tamás, hogy baj van: a tréler kigyulladt, az összes rajta levő kocsi (7 db, mind vadonatúj, egyik sem óccsó) lepotyogot és összetört, közte persze a miénk is… Hát, nem voltunk maradéktalanul boldogok. A gyártó megígérte, hogy expressz újragyártják, és hozzák… Hát mostanra ért ide az új, múlt héten szóltak, hogy megvan, mára el lesz intézve minden papír, délután négyre mehetünk is átvenni.

Múltkor Klári mondta, hogy persze én is menjek, szóljak, amikor eljön az idő, és akkor Ő eljön addig bébiszittelni, így aztán kihasználtam az alkalmat, és mondtam, hogy akkor már lécci úgy jöjjön, hogy maradjon péntek reggelig, mert akkor csütörtökön azért jobban tudok véglegesre bepakolni az útra. Hálistennek nem kellett sokat fűzni.

Úgyhogy ma jött is délelőtt, az oviba már Ő ment a gyerekért, én meg festettem magamnak szemet meg szájat, és elhúztam talizni Tamással. Hát megkell mondjam, nagyon örültünk a kocsinak… az ilyen persze mindig jó dolog, de most ezt az autót már nagyon vártuk. Akkora mint egy tank, és gyönyörű. A kereskedésben a srác is örült már szegény, hogy végre átadhatja, amikor kicsit dumáltunk, akkor elmesélte, hogy vagy egy órát ült akkor a telefon felett, amikor a rossz hírt kellett bejelentenie, alig merte felhívni a Tamást…

Elmondott mindent a kocsiról, hogy mi hogy műxik (bár sok minden ugyanaz rajta mint az előzőn), jött a riasztós cégtől is egy ürge átadni a rendszert, majd persze fotók, majd megpróbálták a srácok a gyerekülést is berakni. Na, ez vicces volt. Ugyanis ez a sajátmárkás babaülés kicsit más, mint az eddigiek, úgyhogy jókat vigyorogtam Tamáson meg Andráson, vicces volt, ahogy majdnem több időt töltenek a babaüléssel, mint a műszaki dolgokkal. De aztán persze sikerült, a gyereknek jobb ülése lett, mint Alonzónak (az apja szavaival élve), így elhagyhattuk az új csodával a kereskedést. Próbaút gyanánt (tök meglepő módon) Vácra mentünk a Mihályi féle cukrászdába, kvázi „ünnepi” sütiket venni. Mindenkinek ajánlom egyébként, akér új kocsija van, akár régi, ha arra jár, ezt a cukrászdát ki ne hagyja…csodákat fog látni.

Majd a tálca sütivel 8meg egy fagyival a pocakomban) haza”gurultunk”, és megmutattuk a család aprajának a kocsit. Persze a gyerek a babaülésről hallani sem akart, Ő rögtön a vezetőülést gondolta magáévá tenni, amit most az egyszer (főleg a fotó kedvéért) meg is engedett neki az apja, de előre leszögezte, hogy ez volt az utolsó alkalom… Ehen.

Szóval, öröm és bódottá.