Ma nem csak a pakolás volt soron egyébként, hanem a következő kötelező ultrahang is… épp ideje is, hogy hírt adjak a legkisebbről, mert szegény kicsit most mintha még a háttérbe szorulna… Én minden nap többször is simizem a hasam persze, főleg, amikor a Csöpp akkorákat rúg, hogy csak úgy mozog az egész, de az tuti, hogy kevesebbet „nyünyörgök” neki, mint a Dávidnak annakidején. Állítólag nem kell izgulni, amikor majd kint lesz, már majd megköveteli magának a kellő figyelmet.
Szóval délelőtt 11.20ra mentünk UHra a szokott helyre, láttuk Gábort, ahogy ezerrel szopta az ujját, meg forgolódott, meg rugdosott, szemmel láthatóan jól érezte magát. A doki szerint minden okés vele, olyan 1200 grammra saccolja, a combcsontja alapján valszeg Ő sem lesz kosárlabdázó alkat, de sebaj. Nagyon aranyos képeket is csináltak róla, csak még nem fotóztam le, hogy ide is be tudjam rakni, de majd pótlólag.
Amikor végeztünk, akkor ezerrel téptem haza, majd a nagy lendületből egy kicsit visszavéve először is aludtam egyet, majd nekiálltam bepakolni, illetve kirakni az ágyra, hogy mit is akarok vinni. Közben a Dávid marha jól elvolt kint a kertben a Nagyival (a kép csalóka, nem éppen a hintáról zúgott le, hanem csak pihen a fúben), így nagyon gyorsan haladtam. Mire Tamás hazaért, már kész is voltam, még gyorsan el is tudtunk ugrani a Teszkóba pár dologért (parizer a Nyusziéknak, mint hazai), aztán megint pakolás, de most már be a bőröndbe. A gyerek is biztosra akart menni, ő is betelepedett, gondolom, nem akrta megkockáztatni, hogy esetleg itthon felejtsük. Fürdetés, altatás, majd további „töröm a fejem, hogy mit is hagyok itthon”, majd zaklatott-izgatott álomba merülés…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése