
Ma igazán nagyon mozgalmas napot tudhatunk magunk mögött. A délelőtti fagyizás bevásárlás után kimentünk a főtérre, ahol is Dávid elvegyült a tömegben: először galambokat üldözött roppant nagy elánnal, majd megmászta a lépcsősort, háromszor körberohanta a teret, majd közelről is megtekintette az üveggel fedett óvárosi romokat. Vettünk nekem új táskát (pénztárcával, naná), meg salátát az esti sütögetéshez. Ebéd után rövid pihi, majd amikor hazajött Lili, akkor oltári nagy gyurmázásba fogtak. Olyan aranyosan eljátszottak, hogy csak na! Sőt, Lili még megfésülni is hagyta magát, érdemes megfigyelni Dávid testtartását… Hajas is megirigyelhetné! De az igazi muri akkor kezdődött, amikor Pisti hazajött, ugyanis hamburgert sütött vacsira! Először úgy tűnt, hogy az egész kertet fel akarja gyújtani, de aztán megfékezte a tüzet, lekorlátozta a sütő területére, és olyan hamburgerhúst sütött, hogy az én, egyébként nem túl nagyevő gyerekem már ugrált, hogy „ama, ama”, az illatokat megérezvén. Be is törölt egy egész hamburgerzsömlét, egy fél hússal, egy egész szelet szalonnával, márt istenbizony attól féltem, hogy rosszul lesz… Mondjuk mi felnőttek sem maradtunk el mögötte, mindenki igen-igen jóllakott. Utána még csaptak a Nyuszival a kölkök egy nagy birkózást a szőnyegen, aztán ájult alvás következett. Most az az esti rutin, hogy amikor a gyerek megy aludni, akkor levonulok vele én is, és mellette írogatok a kanapén, meg halkan filmet nézek (letöltöm az aktuális „Szomszédok” részeket, meg a Nyuszi is adott pár filmet)… Nagyon jó egy kis csönd, meg nyugi… Ma úgy voltam vele, hogy hátha nem ébred fel a vakura, annyira aranyosan szuszogott, hogy muszáj volt csinálnom egy képet… Hálistennek nem ébredt fel rá, nekem meg ez is meg van örökítve legalább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése