Fotókérdés

Vasárnap is egy csomót medencéztünk Apával délelőtt, amíg Anya bent ügyködött. Apa még a kutyát is beledobta a vízbe, aminek nem mondhatnám, hogy nagyon örült az állat, de én annál jobban, mert nagyon jót nevettem, ahogy ázottan iszkolt… utána meg Anya iszkolt gyorsan, bezárni a bejárati ajtót, merthogy „hazaavizesdögösszejárkáljaapadlót (nagy levegő) akkorénbiztosinfarktustkapok (nagy levegő) épphogyfelszáradtazahülyepadlónemrégmostamfel!!!! (és TÉNYLEG ki tudja ejteni mind a négy felkiáltójelet ám!). Mindenesetre azért csinált ebédet, amit a teraszon ettünk meg, mi meg addig még a vonatot is kipróbáltuk Apával, hogy együtt is beleférünk-e.

Délután meg együtt néztük a Forma1-et, és Anya egész meghatódott rajta, ahogy ugyanabban a pózban ülve, ugyanúgy tátott szájjal néztük a tévét…ilyenkor mindig eszeveszett kapkodásba kezd, keresi a fényképezőt, és kattingat… én nem is tudom, kinek fogja ezt a rengeteg képet később mutogatni… szerintem nem sok barátja lesz öregkorában, nincs ember, aki megkockáztatná, hogy Anya reszkető kézzel felnyissa a laptopot, és párás szemmel megmutogassa életem minden egyes napjáról a képeket… mindegy, fotózzon, ez már az Ő gondja lesz…

Lehet, hogy ezen egyébként Ő is elgondolkodott, mert pl egész hétfőn nem vette elő a gépet… Csak úgy simán elmentünk az oviba, utána értem jött, hazasétáltunk, majd alvás, semmi fotó, majd mivel Anyának volt egy megbeszélt randija a városban, viszont Apa nem ért haza időben, így egy órát a Lucáéknál töltöttem, mint bevált gyerekmegörzőben… Nagyon szeretek menni, olyan jól elvagyunk mindig Lucával, hogy csuda, és hálistennek, Gabi néni is szeret fotózni, így tuti mindenki tudni fogja akár 30 év múlva is, hogy hogy is néztem ki május 11-én…. Kár volna, ha feledésbe merülne, valóban…