Beteg leszek...

A hétvégét a Balatonon töltjük, mondván, hogy úgyis hosszú hétvége (ismét… én ilyen évet tán még nem is láttam), meg különben is. Pénteken ovi után összepakoltunk,és rögtön le is téptünk, merthogy T. kanbulit szervezett magának szombat estére, és hát ne kelljen már akkor utazni is, meg bulizni is.

Mivel Ő úgyis betervezte a bulit,én meg elfogadtam Ildikó kedves meghívását, hogy hát menjünk át hozzájuk délután. D. is nagyon örült,újabban tényleg nagyon nagy barik Maximmal. Délután háromra jött értünk Ildikó, kiderült, hogy tényleg egy köpésre laknak csak Kláritól (konkrétan nincs több 3 kilométernél). Nagyon szép kis házuk van, gondolom mondanom se kell, közvetlen partszakasszal… nem semmi na. Maxim és D. először egy kicsit persze felpörögtek,annyira örültek egymásnak, de egy fél órás rohangálás után gyakorlatilag alig láttuk őket… szépen csendben (na jó, nem mindig csendben, de szépen), játszottak hol itt, hol ott.

Ildikóéknál volt még egy vendég, az ő párjának a volt iskolatársa-barátja, úgyhogy négyesben vacsiztunk. Nem is nagyon akart asztalt bontani senki, ennek eredményeképp valami fél tíz után vitt minket haza Ildi. Tessék, még a végén kiderül, hogy én viszem bűnbe a fiamat…

Ami az egyedüli aggasztó dolog, az az, hogy nekem délután ötkor kellett kérnem egy Neocitránt… úgy fáztam, hogy majd meg őrültem, fájt keze- lában, mondom ebből még nagy gáz lesz…. éreztem én hogy lázas vagyok, de reméltem, hogy mára majd elmúlik, jelentem nem múlt el. Este színházba kéne menni, most meg cseresznyét szedni, amire még Maximot is meghívtuk, mindjárt hozzák is… erre én meg lebetegszem….