A szülinap

Na, eljött ez a nap is végre (már hogy D. szerint végre). Megvolt az ovis szülinapi parti. Végül is ugye a dolgot úgy oldottuk meg, hogy mivel Krisinek is most volt a szülinapja, összefogtunk Anikóval, így egy füst alatt lezongoráztuk a két gyerek partiját.

Az érkezéssel nem volt semmi gond, az úton állítólag az összes gyerek remekül viselkedett, ott meg aztán volt helyük őrjöngeni, lévén ugye hétköznap, kora délután, kint tomboló jó idő, rajtunk kívül senki nem volt az egész játszóházban.

Odaérkezés után jött egy szimpatikus fiatalember, indiánhacukában, mondta, hogy ő lesz a felügyelőtisztünk (vagy hogy hívják az ilyet), sok szerencsét kívántam neki,és hagytam, hogy végezze a dolgát. Összeterelte a gyerekeket, és egy egész jó kis indián-avatásos játékot játszott velük, minek végére minden gyerek komplett indián szerkóban, arcfestéssel a kis képén virított. Volt ott a bátorságpróbától elkezdve az esőtáncon át a bölényvadászatig minden… nem mondom, hogy mindig egyszerű volt az összes gyereket együtt tartani, na de hát ők még kicsik. Mondjuk G. úgy döntött, hogy ő nem hajlandó beöltözni, és a közös „vadászatban” sem akart részt venni,viszont mikor már mindenki ott hagyta a levadászott bölényt, rájött, hogy ő mégiscsak indián, méghozzá álruhában,és rögtön felvette a „Magányos Vadász” nevet….

Mikor vége volt a játéknak, akkor jött az állatbemutató.

Mint azt már kettővel lejjebb említettem, amikor mondták a program lefoglalásakor, hogy hát simogatható állatot kéne választanom, és elém toltak egy 15ös listát, kicsit önző szempontok is vezéreltek, merthogy olyat, hogy „farksodró”, olyat még sose láttam…úgyhogy azt választottam. A kislány meg, akivel a programot egyeztettem, nem mondta, hogy hát ez az állat kicsit kevéssé szereti a hangoskodást… így aztán kimondottan örültünk, hogy szegény állatápoló, aki hozta a bizonyos farksodrót,  kicsit előre gondolkodott, és amikor meghallotta, hogy hát 5 éves szülinapi partin lesz megjelenése, gyorsan egy másik ketrecbe benyomott még egy selyemtyúkot, és azt is elhozta… mert bizony szegény farksodró tényleg hamar frászt kapott a gyerekektől, de így legalább a tyúkot meg tudták simogatni. Így a végén mindenki boldog volt (főleg szegény farksodró, amikor végre távozhatott a helyszínről). A simi után volt még sok játék, a gyerekek nagy része most volt először ebben a játszóházban, így aztán nem kellett őket biztatni, hogy találják fel magukat… alig lehetett őket összeterelni a kajára-tortára-ajándékozásra.

Hamar elrepült az idő, pillanatok alatt azon kaptuk magunkat, hogy már indulhatunk is haza… szegény buszosnak alig 25 percet kellett várnia ránk a megbeszélt idő után… de a lényeg: mindenki jól érezte magát, senki nem sérült meg komolyan, bár a két ünnepelt erőst nehezményezte, hogy most egy évig nem lesz partijuk…