kedd, február 17

Cukrász konferencia - Siófok

Na, vasárnap nekivágtunk, és irány Siófok. Mihelyt 2 kilométerre jutottunk itthonról Edittel, eszembe jutott, hogy az elektronikus könyvemet otthon hagytam, úgyhogy, mivel Edit nem is ebédelt (fél egyre jött értem), első etapban egészen az Europarkig mentünk, ahol is én vettem könyvet, Edit megkajált, közben dumáltunk, úgyhogy az igazi út csak háromnegyed kettőkor kezdődött :)
Végül is 3 után értünk, mert a Lágymányosi híd (bocs, Rákóczi híd) az egyes villamos felújítása miatt le volt zárva, így kerülnünk kellett. Odaérkezés, szobafoglalás után megkerestük volna az asztalunkat, de mivel az még nem volt kijelölve, és a rendező pali nagyon rendes volt, mi magunk választhattuk ki a helyünket. Gyorsan lefoglaltuk a Gyurinak (Aromatic) is a helyet mellettünk, jó, ha van egy ismerős arc a közelben....
Ezek után ittunk egy kávét a bárban, ahol is egy hölgy rámköszönt. Ismerős volt, visszaköszöntem, de rajta is láttam a bizonytalanságot, így gyorsan tisztáztuk, hogy igen, valószínűleg valóban a gyulai kongresszusról emlékszünk egymásra... mik vannak, tök örültem, hogy felismernek :)
Kávé után irány a velness, ahol vacsoráig dumáltunk sodrófolyosóztunk, szaunáztunk, szóval nagyon éltünk.
Másnap reggel, hiába keltünk korán kicsit kapkodósan pakoltunk ki, de végül is gyönyörű lett a pultunk. Egész nap jöttek érdeklődők, mi bőszen gyűjtöttük a címeket, osztogattuk a mintákat, és falatoztunk... egy csomó kiállító hozott finomságokat, úgyhogy volt fagyizás, sütizés, poharas szendvicsezés, minden...
Este jöttünk haza, összességében elégedetten. Itthon már nagyon várak a prücskök, előző nap G. még puszis képet is küldött nekem :)

.Ma már meló jöttek a NaturaViventések, átvettük a cuccokat, jövő héttől mi intézzük a szállítást... elleszek még holnap egy darabig, míg a dobozokat leleltározom...

És napi édes: G a farsangról tanult az oviban. Esti kérdés:
Apa, megmutatod, hogy járnak a busók?
:)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése