Igen, tegnap volt a hazautazás napja… tegnapelőtt még nem nagyon szomorkodtunk, az egész nap elment a nyaralás elején beállított „napirend” szerint, ráadásul a gyerekek most kezdtek megbátorodni, sokkal többet csúszdáznak, mint eddig (amikor D. másfél évesen először járt itt, minden probléma nélkül lement a legtöbb gyerekcsúszdán…. Most meg fél, nem akar, egyedül nem akar, velünk se akar, sehogy se akar… és ahogy G. látja a tiltakozását, persze ő is rögtön csak rázza a fejét...).
Ilyenkor, amikor egy hét után haza kéne menni, mindig előjön a „mégiscsak legalább tíz napra kellett volna jönni”… Mindegy, majd jövőre. Vár még ránk más is a nyáron.
Szóval tegnap viszont hazajöttünk…és ma hajnalra haza is értünk.
Az úgy volt ugyanis, hogy a gépünk menetrend szerint este 11kor száll fel az ottani reptérről. Na, ettől már előre rázott a hideg, mert úgy nagyjából tudom, hogy milyen állapotban vannak az én gyerekeim este 11kor, de hát mit lehet mit tenni, mondom majd délután nagyot alszanak, és akkor hátha nem lesz semmi gond. Igenám, de a szobákat ugye elvileg legkésőbb délben el kéne hagyni… a koncepció az, hogy a kedves vendég (továbbiakban kv) reggel összepakol, egy kistáskába betesz egy nejlonszatyit, meg az utazóruháját, elmegy pancsizni, majd délre visszamegy a szobába, szól a londinernek, vagy mifenének, mindent lehordat a portánál egy külön erre a célra kialakított szobába, kicsekkol, visszamegy a strandra-tengerpartra-ahova akar, ebédel (és bármit fogyaszt estig, ugyanúgy, majd pancsizik még kicsit, majd a transzfer érkezése előtt fél órával bemmegy a kis helyiségbe., a vizes fürdőruciját bepakolja a nájlonba, majd magára ölti az úticuccát, és kimegy szépen a busszal a reptérre. Ott könnyes búcsú az országtól, a vámtisztviselőktől és a DutyFreetől, majd hazarepül. Igenám, de két kicsi gyerekkel azért ez nem a legjobb haditerv… egyrészt, úgy lezárni a bőröndöt, hogy a hat ember közül tuti senkinek ne kelljen semmi már??? Másrészt, ha a délutáni alvás kimarad (és nem, nem igazán bíztam benne, hogy „majd alszanak egyet a fák alatt a napozóágyakon”… ), akkor én inkább gyalog megyek haza, mint az a reptéri várakozás este 9 és 11közt…
Így aztán logikusnak is tűnt, hogy szobahosszabítást kérjünk… bár nagy volt a tumultus, és csak délelőtt tízkor sikerült véglegezni, hogy az egyik szobát megtarthatjuk hétig, de sikerült.. a transzfer 7.25re jött értünk, onnantól meg már sínen voltunk… és láss csodát (illetve a mellékelt képeket, amik este fél 11kor készültek), hiába késett a gép több, mint fél órát, hiába csak éjjel egy után értünk haza, egyik gyerekkel sem volt komolyabb gond! (értsd: hiszti, nyűgösség, akármi). Igaz ugyan, hogy G. a felszállást követő 2 percen belül aludt, D. meg második egy órában eldobta magát, és beájult, de hát sebaj, a fejüket tartani alvás közben sokkal jobb, mint megkötözni őket, hogy ne ugráljanak a többi utason, vagy rajtunk, rosszabb esetben…
Így hát itthon vagyunk, ma monstre mosás-szárítás, mert holnap ugyan még gyorsan elmegyünk délelőtt Marci szülinapjára, de vasárnap délelőtt aztán meg már utazunk is a Vira mamáékhoz, hogy most őket is boldoggá tegyük egy kicsit…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése