Naszóval, vissza Törökországba… lélekben, beszámolóban, az eredmény biztos tudatában.
Tehát, csüt. éjjel 11óra után valamivel értünk a szállodába. Azt hittem, hogy az úton legalább G. sunyni fog egy kicsit, de nem… valahogy összeszedett annyi energiát, hogy végig ébren volt, sőt mi több, nem volt nyűgös sem… egyik sem. Illetve pontosítok: egyik gyerek sem, merthogy ugyanezt mondjuk rólam nem lehetett elmondani. Jó, nálam mondjuk kicsi volt az esélye annak, hogy oltári hisztit csapok a fáradtságtól, de azért bizony, mire a szállodapulthoz értünk, addigra már nehezen voltam frissnek mondható. Cicuka ment becsekkolni a pulthoz, hamar végzett, fülig érő vigyorral jött vissza, és közölte, hogy „azt mondták, annyira tele van a szálloda, hogy nincsenek olyan szobák, amikre befizettünk. Itt muszáj megjegyeznem, hogy az indulás napján Klári mindannyiunknak többször is elmesélte, hogy előző éjjel izgalmában ő azt álmodta, hogy éjjel megérkezünk, 2 másik magyar családdal együtt, és közlik majd, hogy összesen két szabad szobájuk van, elnézést, de vívjunk meg érte…
A két másik magyar családnak ugyan híre-hamva sem volt, de egy pillanatra beteljesedni látszott a jóslat… de mikor T. látta, hogy mindannyian elsápadunk (a gyerekek nem, ők hálistennek még nem értik az ilyesmit), gyorsan hozzátette, hogy no para, azért kapunk ám szobát, csak fokokkal extrábbat, mint amire befizettünk…
Amennyire tőlünk telt, éljeneztünk, majd el is foglaltuk a jobb szobákat… a gyerekek ugye Kláriékkal mentek a családi szobába, mi meg Cicukával a kétágyasba… tudunk élni, na. Mi aztán még le is mentünk egy kicsit Cicukával sétálni, megnéztük a tengert, hogy megvan-e még-megvolt, majd a színpadot, a bárt, meg úgy általában a szálloda kertjét… és nagyon örültünk, hogy minden változatlan a három évvel ez előtthöz képest. Ja, és mivel éhes voltam, még egy gyors éjjeli vacsira is betértünk az étterembe. Viva la ultra ólinkluzív. Éjjel is lehet enni. Király. És a kaja minősége sem változott. Még királyabb.
Reggel aztán hivatalosan is elkezdődött a nyaralás: megvolt az igen bőséges reggeli (G. két féle tojásrántottát tolt egyszerre, mert nem tudott választani, D. ugyanezt tette 3 féle „golyóval”- a kukoricapelyhek cukrozott-csokis változatainak gyűjtőneve), majd gyors átöltözés fürdőruhába, és irány a csúszdapark. Mivel erről még sok szó fog esni, inkább még elmesélem, hogy miért is volt bennem aggodalom a kaját illetően.
Szóval, ez a szálloda nekünk már nem ismeretlen elvileg… D. születése (azaz az esküvőnk, de a gyerek születésétől van igazából az új időszámítás…) előtt egy évvel jártunk itt először T-vel. Amikor szóba került a hova menjünk nyaralni, első körben Törökország fel sem merült… majd amikor T. szóba hozta, azzal érvelt, hogy ahogy látja, ugyanannyi pénzért, mint amit máshol is kiadnánk, itt valamivel jobb szállodát lehet kapni. Érveit az az évi nyári Neckermann katalógus Club Ali Bey Belek-ről készült képeivel támasztotta alá… ahol is látszott, hogy bizony, ennek a szállodának saját csúszdaparkja van… előtte tán egy évvel nyitott Mogyoród, és a bennem lakó gyerek mindig lázadt, hogy de kár, hogy ahányszor csúszdázni akarok, mindig fél órát kell sorban állnom… így aztán rácsaptam az ajánlatra, és megcéloztuk Törökországot. Nagyon jól sikerült a nyaralás, minden hibátlan volt, a csúszdapark tényleg hatalmas, tényleg profi, és akkor megfogadtam, hogy ha gyerekünk lesz, akkor ővele is ide jövünk először nyaralni. Ekkor ugye 2005-öt írtunk.
2006 júniusában volt ugye az esküvőnk (ja, izé, tényleg, nekünk időközben volt egy ötödik házassági évfordulónk is…. D.sz.e. még azt hittem, hogy ilyenkor majd tűzijáték lesz a Duna felett…. Így örülök, hogy legalább eszünkbe jutott aznap, és meggyújtottuk a Gyertyánkat…), ami után ugye nászút, Törökország kimaradt. 2007 márciusában született D., abban az évben nyáron örültem, hogy élek, nyaralás max. a Balcsin, viszont 2008ban már felpakoltunk, és az akkor másfél éves (sem volt még…) Dájíval eljöttünk ugyanide nyaralni… ismét minden hibátlan volt, D. rettentően élvezte a medencéket, mi a profi ellátást, úgyhogy mondtam is, hogy sztem’ nem utoljára jöttünk…
Aztán 2009 nyarán megen kimaradt külföld, merthogy nagy pocakkal ugye nem akartam utazni, tavaly meg úgy döntöttünk (főleg Cicuka!!!! Ő volt a hibás!!!!!) hogy kipróbálunk egy másik török szállodát… nem kellett volna. Nem, igazából nem volt rossz, nagyon szép szálloda volt, eszméletlen proccos, csak túl nagy (túl proccos), és a kaja sem volt ANNYIRA jó, a csúszdaparkja sem volt AKKORA, és úgy általában nem volt ANNYIRA gyerekbarát…. Én már akkor visszavágytam ide…
Úgyhogy idén már nem is vacilláltunk sokat, hogy hova is menjünk… AliBey. Kicsit kiakadtunk, amikor a Neckermann nyári katalógusában azt láttunk, hogy a szállodát időközben átnevezték… és emiatt volt bennem egy kis para, mert nem tudtam, hogy az általában tulajváltás miatt bekövetkező névváltozás milyen egyéb változtatásokat hoz magával… azt ugye gondoltam, hogy a csúszdapark az ugyanolyan lesz- csak nem bontották le a felét, a szoba dettó- max nem újították fel, de a kaja, és az esti előadások minősége azért kérdőjeles volt… na, ma estére, miután túl vagyunk 2 át csúszdaparkozott, legalább hat étkezést magában foglaló, 2 esti programot megtekintő napon, bátran kijelenthetem, hogy minden a régi… illetőleg annyiban nem, hogy a felújítás sem maradt ki, minden ragyog, csillivilli…. Emberek, utószezonban, last minute, ha akartok utazni, gyerekkel, és van ide hely…. Ne habozzatok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése