Húsvét

Idén sem apróztam el a csokitojás-vásárlást, de úgy érzem, nem hibáztam nagyot. Ugyanis baromira élvezték, hogy össze lehet szedegetni őket a kertben… meg a bokor alól… meg mindenhonnan. Még Párizsból is hoztunk műanyag, szörnyecske-dizájnos(????) tojásokat. Nem mondom, hogy nem néztek ki kicsit furán, de egyrészt jó színesek voltak, másrészt meg, a gyerekek fejével gondolkodva úgy találtam, hogy végül is aranyosak, és ilyet még úgyse láttak (az én gyerekkoromban (háháhá…..nem szól be) még oltári nagy szám volt a Kinder tojás például… az elsőt még külföldről kaptam, itthon nem is volt még, és emlékszem, hogy hogy örültem neki. Hátha az én gyerekeim is emlékezni fognak egy olyan tojásra, amit itthon nem lehet kapni (nem fognak)).

Egyébiránt már az első pillanattól flottul megy a húsvét: pár kaját előkészítettünk Cicukával közösen (nanáhogy szuszmusz), hogy a Klárinak azért annyit ne kelljen majd főzni, aztán szombat reggel mindent bepakoltunk a kocsiba, és T elidult a Balcsi felé a két gyerekkel. Azért egyedül, mert én még délután el akartam menni az egyik barátnőm esküvőjére, úgyhogy megbeszéltük, hogy én majd azután megyek utánuk vonattal.

Negyed tízre értem le, és legalább a vonaton tudtam írni a blogos elmaradásaimat (most egyébként meg vagyok magammal elégedve e téren….. lehet, hogy nem töltöm fel azonnal a bejegyzéseket a netre, de legalább a bejegyzéseket folyamatosan írom…).

Aztán ugye tegnap reggeli után rögtön ment a nagy kutatás a kertben, majd megérkezett az élő nyuszi, akit Imre hozott. Érdekes egyébként, hogy vagy egy órán keresztül játszottak vele a gyerekek, de utána azért a hátralevő időben olyan nagyon nem érdekelte őket az állat… valszeg mind a kettő hűséges akart maradni rajongásilag az itthon felbukkant cicához. Ja, igen, a nyulat pórázra tettük…

Tegnap délután le akartunk menni egyébként a partra sétálni, de olyan nagyon fújt a szél, hogy ezt az ötletet inkább elvetettük. Ma délelőtt ment le Klári meg Kati a két gyerekkel, mi meg Tvel prezentáltuk az ebédet.

Szóval a húsvét hiba nélkül lezajlott,, ebéd után még volt egy nagy alvás, kis játék, majd öt után nem sokkal el is indultunk haza. Most már mind a kettő alszik, gondolom, azért elfáradtak, sok volt az izgalom…

Még egy: a kajakép: igen, mindet én csináztam…