Tegnap
este megint nosztalgiázhattam egy kicsit, ugyanis céges buli volt… és basszus,
megint voltunk vagy kétszázan! Ez valami egész elképesztő…. már több mint egy
éve nincs meg hivatalosan a cég…. És ahogy elnéztem, majdnem biztos vagyok
benne, hogy ugyanezen emberek még 2-4 év múlva is eljönnek majd az ugyanilyen
bulikba… és szervezni fognak ilyen bulikat, az is ziher… szóval ha 2014ben vagy
2016ban még írok blogot, akkor majd szóljon erről is a fáma J
Egyébként
nem volt valami nagy ereszd-el-a-hajam (részemről legalábbis). Kilencre értem
oda, és gyakorlatilag az odaérkezésem pillanatában betelepedtünk Esztivel egy
szobor mögé pletykálni. Jó, néha elvegyültünk a többiekkel, de gyakorlatilag
éjfélig ketten beszélgettünk. Éjfélkor elindultunk hazafelé (én a lakásba,
reggel még volt bevásárolni valóm), majd az ajtó előtt leragadtunk még egy röpke
órácskára…. Sebaj, negyed kettőkor már a kéróban voltam, reggel meg még
útközben hazafelé megvettem a holnapi szülinapi partira Maximnak az ajit.
Ma
délután meg ránk jött a főzhetnék, és egy egész újfajta tojásételt próbáltunk
ki: gyakorlatilag főtt tojás, de a fehérje habosítva…. reci, leírás ITT, saját
fotó meg ugye emitt.
Mit
mondjak, elég vicces volt, ahogy próbáltuk a víz alatt tartani a csomagokat…Mondtam
Cicukának, hogy hozzon nehezékeket. De hát ez a rühös tojáshab még a nagy
csapágygolyót is úgy felrántotta a felszínre, hogy csak néztünk. Nem baj,
megoldottuk még több súllyal.
A
hal és a spárga is a szuszmuszban készült, a hollandi mártás is sk. Ahhoz
képest, hogy az egésznek úgy álltunk neki, hogy na, dobjunk össze valami
vacsit….. ez jól össze lett dobva….
Na
és mit ettek a gyerekek? Az egyik kenőmájasos kenyeret, a másik meg vajas
zsemlét virslivel. Ja.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése