Gyalogbéka

Ma megint nagy mérföldkőhöz érkeztünk (én nem láttam a követ, de Anya állította, hogy ez az…). Ma először nem babakocsival mentünk vásárolni, hanem a műanyag sporkocsimmal, amit egészen a boltig CSAK TOLTUNK!!!! Tehát jól sejtitek: GYALOG mentem egészen a boltig!!!! Anya szerint a bolt 800 méterre van tőlünk körülbelül, így ez már igen komoly, két lábon megtett távolságnak számít! Büszke is voltam magamra nagyon, főleg, hogy vagy hárman megállítottak minket, hogy mennyire frankó kis verdám van, és én milyen szép vagyok, meg úgy egyáltalán… Én meg büszkén toltam a kocsit, Anyának csak a kormányon kellett néha igazítani, meg akkor utánam szaladni, amikor mondjuk az árokban találtam egy szép virágot, vagy találtam egy nyitott kertkaput, és gondoltam, hogy bemegyek, és körbenézek egy kicsit mások kertjében is… Aztán a boltban rájöttünk, hogy ez mégse olyan nagyon alkalmas verda vásárláshoz, mert a fogójára nem lehet szatyrot akasztani, és Anyának meg valami hiba folytán csak két keze van, pedig három kéne (egy a kocsinak, egy a szatyroknak, egy meg nekem, amibe kapaszkodhatok, illetőleg, felvehetne vele… Ezen majd még töröm az agyam, de sztem’ megkérem Apát, hogy ugyan, vegyen már Anyának még vagy kettöt, és akkor még simogatni is tudna engem közben). Mindegy valahogy hazaértünk, pakolásztunk még egy kicsit, és amikor Apa korán hazajött, akkor még együtt kimentünk a játszótérre is! Úgyhogy arra aztán nem lehet panaszom, tényleg megtesznek mindent, hogy ne szenvedjek programhiányban…