Végre újra Luca

Végre, végre!!! Ma újra láttam Lucát!!! Eljött az Anyujával hozzánk látogatóba, és esküszöm, olyan volt, mintha nem is maradt volna ki ilyen sok idő! Pillanatok alatt egymásra találtunk, ugyanott folytattuk ahol abbahagytuk (kivéve, hogy most nem kellet a lakás rombadöntésével kínlódnunk, mert elég nagy kupi volt nélkülünk is). Kimentünk együtt a játszótérre, először hintáztunk, mind a ketten ugyanarra a ritmusra lóbáltuk a lábunkat, ami nagyon vicces volt, aztán még jobban nevettünk, mert elkezdett fújni a szél, és Anya nekem nem hozott hosszú ujjú felsőt, így Lucától kértünk egyet, és meg kell mondjam, elég viccesen festettem a lányoknak tervezett lilásrózsaszín angyalkamintás felsőben… Pont jöttek a szomszédos iskolából a gyerekek is játszani, és megörültek nekünk, hogy most a sok műanyag baba után igazi babákkal is lehet játszani, de majdnem nem lett belőle semmi, mert amikor a nevemet kérdezték, és Anya mondta, hogy Dávidnak hívnak, akkor nagyon gyanakodva néztek, hogy akkor miért vagyok rózsaszínben, és majdnem elment a kedvük a közös játéktól (gondolom, eszükbe jutott, amit a szüleik mondtak nekik a gyanús idegenekkel kapcsolatban…) de aztán elhitték Anya magyarázkodását, a hideggel, meg a babák megfázásával kapcsolatban. Így aztán leterítették a pokrócukat, és együtt játszottunk egy kicsit. Én még hazaindulás előtt megpróbáltam meghódítani a dombot (Gabi néni szerint „hívja a messzeség”- ezen Anya annyira röhögött, hogy majdnem bepisilt), de azért be kellett látnom, hogy a gödrökkel teli kapaszkodóhoz azért még nem tudok elég stabilan járni…. Nademajd!!! Gyakorolok!!! Oszt majd mindig felrohanok!!! Oszt Anya is majd rohanhat utánnam!!! Naponta hatszor!!!! Na, majd megnézem, hogy akkor mennyire fog kacarászni!!!!!

Szóval, be kellett látnom, ha másért nem is, de a társaság miatt már nagyon jó volt hazajönni… nem is tudtam, hogy ennyire hiányzott nekem a Luca… még jó, hogy ez csak most esett le, amikor már meg is oldódott a dolog!!! Jól van ez kitalálva….