Manci

Apa meg Anya már hétfőn elutaztak Pestre, merthogy állítólag nagyrészt készen van a lakás, és ki kell takarítani, hogy hétvégén már költözhessünk végre haza. Bár ez a VÉGRE ez nem szívből jön úgy igazán… Jó, persze, honvágyam az van, meg minden, de hát itten is olyan izgalmas az élet, hogy azt el sem tudjátok képzelni. Tegnap például jött pár bácsi, akikkel a Nagypapa leokézta, hogy az építkezésnél használ felvonulási épületet szétszedjék, és elszállítsák. No, ezek a krapekok nem ám sima kocsival jöttek!!! Hanem lovaskocsival!!! A Manci nevű ló állt legelöl, és akkor az Ő derekához volt hozzáerősítve a kocsi… Először győztem elrohanni a Manci elöl, mert nagyon úgy tűnt, hogy szeretne megkóstolni, de aztán a Papa megnyugtatott, hogy a pacik füvet esznek, nem babecet, és csak megszagolni akar… El is hittem neki, aztán átvettem az irányítást! Amint felraktak a bakra (a lovaskocsin nincs ugyanis se kormány, se duda, és a slusszkulcsot is hiába keresné az ember, mert itten csak ostor van ), körbekémleltem a láthatárt, aztán ’istókuccse úgy markoltam meg a színpompás ostort, mint aki világéletében ezt csinálta! Szegény Manci meg csak lesett a szemivel’!!!

Bár aztán amikor elindult, és megtett két lépést, akkor azért beparáztam, és ordítva hívtam a Papát, hogy segítsen, mert Manci táltosnak képzeli magát, de aztán persze nem lett baj, mert a vezényszót nem tudtam, amivel tényleg menésre lehet bíztatni Mancit, mint kiderült, Ő csak egy gusztább fűcsomó miatt lépett arrébb. Szóval, mire a kis épületet lebontották az emberek, mi már úgy összehaverkodtunk a Mancival, hogy el is határoztam, megkérem Apát, hogy ezentúl ne azzal az unalmas fekete kocsival járjon, hanem inkább egy ilyen Mancis verdát újítson be… Szerintem sokkal kevésbé volna unalmas a dugóban állni, ha nem csak a motorzúgást hallgatná közben az ember, hanem mondjuk nézné, ahogy a Manci a fülével hajtja el magáról a legyeket…