Eper, és még még némi francia

Szóóóval… tegnap ismét főzés. Végre itt az eperszezon volt a cím, és T. már a múlt hónapban el akart küldeni erre a kurzusra, merthogy mániákus eperrajongó, csak hát vacilálgattam, hogy mi legyen, és mivel Timi mondta, hogy ebben a hónapban is tartanak majd ilyet, gondoltam, akkor majd most. (Egyébként időközben kiderült, hogy ebben a hónapban csak a gyerekek mennek majd ide-oda, én jó anya módjára itthon hepázok majd, így aztán beleférhetett volna még egy este… bíztató volt a címe: Élmények ízekben-seafood, Segallal… de ugye megen hezitáltam, és betelt….).

Úgyhogy most mentem. Jocival már úgyis rég találkoztam, és már előzőleg is sok együtt készített sütinek volt sikere, így aztán nagyon vártam az estét. Megérte.

A „menü”:

Tokaji aszús eperragu mandulás tálkában

Epermousse mentás eperconcassée-val

Kókusztejes panna cotta bazsalikomos epercoulival

Epres sült túrótorta (nahát, ezt elsőre jól írtam…)

Marcipánhabos epergratin

Igen, mindenből ettem. Fázisfotók vannak oldalt, érdemes például megnézni (amennyire kivehető), hogy abból a pici kis tésztagolyóból milyen szép kis ropogós tálka készíthető (már ha az emben nem írtózik ösztönösen egy 200 fokos tésztadarab kézzel való formázásától… engem nagyon motivált, hogy végre most már tudjak ilyet is csinálni, megpróbáltam, és tényleg lehet úgy fogni, hogy ne égjen le még az ember haja is… a lentebbi képen azt a tálkát én csináltam, elsőre sztem nem is lett olyan rossz).

Amit még megtanultam: az aszú eszméletlenül passzol az eperhez… (a pezsgőt mindenki tudja, ezt már sztem’ kevesebben. Nekem eddig pl ez kimaradt), és az égett íz sem árt meg egynémely édességnek. Egyébként az direkt ilyen, a marcipánhabot csak így lehet (és kell) pirítani, sok benne nagyon a cukor, de nem karamellizálódik a megszokott módon, hanem rögtön megég egy kicsit, de Jocinak igaza lett, ez valahogy nagyon passzol oda… alul a hűvös eper, rajta a forró marcipánhab, és amikor az ember megkóstolja, akkor az az íz egyáltalán nem zavaró, sőt… tudom, én sem hittem el, nekem sem fogjátok, de tuti volt.

Az epermousse is nagyon bejött, és külön örültem, hogy Joci elmondta, hogyan csináljak ebből a receptből tányéros desszertet, és annyira megmozgatta vele a fantáziámat, hogy rögtön el is döntöttem, hogy ma, mire hazajönnek a népeim (T. ma ment le Dájíért, és hozza rögtön magával Klárit is, merthogy holnap estére nekünk felnőtt programunk van –Csoportterápia című új musical, premier előtti bemutató, nanáhogy nem akarom kihagyni), ilyet készítek. Már a mélyhűtőben van, ha kiolvad, fotózom.

Fini lett a túrótorta is, a panna cottában meg ugye sose csalódik az ember (ráadásul ez egy jóval lágyabb változata volt annak, amit én szoktam készíteni, úgyhogy újabb tanulság…)

És zárásként akkor néhány szó a múltkori franciás estről. Menü:

Marhafarok és borjúláb terrine salátával

Süllő konfitált fokhagymával, spárgával, hollandival

„Eper és kókusz egy pohárban”

Nos: Terrine. Imádom. De asszem most már legalább neki is mernék álni. Bonyis nagyon, de megugorható, ám ha nem láttam volna, hogy hogy is készül, fel sem merülne bennem az elkészítése… így azonban a közeljövőben nekivágok.

Süllő. Hal, tehát rossz nem lehet. Nem is lett. Sőt. A spárga ugye jöhet nálam dögivel, ugyanígy a hollandi mártás. Amit ugye nagyon szeretek, bár én még sosem próbáltam házilag összehozni… nem is tudom, egyszer valaki azt mondta, hogy bonyolult… jóvanna’, van egy-két ilyen kaja…

Na, és volt még a desszert. Kifejteném: alul eperszósz, felette tojás- és tejszínhabos kókuszkrém, azon gyümik, majd eperjus.

Ez az eper tényleg zseniális, egy csomó mindenhez passzol az íze, mindennel teljesen más… és én évekig ettem csak cukorral…juj.