Tegnap reggel, amikor indultunk Gáborral az oviba, végre nem felejtettem el bedobni a fényképezőt… mondjuk, most G. figyelmeztetett, méghozzá azzal, hogy megint ragaszkodott az apja sapkájához… márhogy abban szeretne menni az oviba. Én nem tudom, mi ez nála, pár napja volt, hogy én poénból megkérdeztem, hogy melyik sapit szeretné felvenni, ő mutogatott, én meg sorban szedtem le a sapikat a fogasról… természetesen az apjáét hagyva utoljára, mert egy kicsit nagynak találtam… de G. nem, ő ragaszkodott ahhoz, hogy abban induljon el. Én meg úgy voltam vele, hogy legalább mindenit megvidámítunk, akivel útközben találkozunk, miért is ne, a hátimba bedobtam egy másik sapkát, amit majd ott hagyok az oviban, oszt elindultunk. Tényleg nagy sikere volt a gyereknek, de hát ez várható volt, nagyon murisan nézett ki…
Namost nem tudom, hogy tényleg annyira megkedvelte-e azt a sapit, vagy csak ráérzett a siker ízére (őszintén szólva ez utóbbit is simán kinézem belőle), de azóta minden nap abban a sapkában megyünk… és végre le is fotóztam.
Aztán ovi után már nagyon izgultunk, merthogy T. lement Földvárra, hogy hazahozza Dájít. Én már napközben megcsináltam az epres estén tanult csokihab tányéros változatát, közben több eperszószom maradt, mint gondoltam, úgyhogy lefagyasztottam jégkockatartóban, és a vacsihoz eperlimonádét csináltam belőle.
Gábornak már az oviban mondtam, hogy este jön Dájí, hát, szerintem megértette, mert úgy húzott haza, hogy öröm volt nézni…
Itthon meg egyszerűen nem bírt magával, egyfolytában rohangált a garázsajtóhoz, és mutogatott, hogy Dájí, Dájí, sőt, előszedte a cipős szekrényből D, egyik cipőjét, és ragaszkodott hozzá, hogy a lábára adjam…várta nagyon, na.
Aztán amikor befutottak, itt olyan örömködés volt, hogy meg is könnyeztem… le se szakadtak egymásról egész este, D. boldogan mesélte az élményeit, G. meg ment utána mindenhova… nagyon örülök, hogy Anyuékhoz majd együtt mennek… jó testvérek, nincs kétség…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése