Februári vírusok: folytatódik

És igazam is lett… Gábornak szombat reggel óta gyakorlatilag semmi baja, ellenben Dávid este közölte, hogy fáj a pocakja… és valóban, fél tíztől éjjel kettőig gyakorlatilag vagy hányt, vagy fosott szegény (bocsánat az erős kifejezésekért…). Az igazi gond az volt, hogy engem is elkapott a dögvész, így aztán örültem, hogy nem csak egy fürdőszobánk van…

Érdekes egyébként, hogy Dávidnak épp csak egy kis hőemelkedése volt, nálam láz semmi, és nekem reggelre a gyengeségen kívül nem maradt semmi egyéb tünet, szegény D. viszont az egész mai napot teljes agóniában töltötte.

Gáborka tünetmentes, az apjuk meg csak olyan kis kókadt-forma…

Keddre időpontunk van Dáviddal a Rózsakert Medical centerbe, oda muszáj volna elmenni, remélem, addigra helyrejön.

A vizsgálat oka a következő: múltkorjában hallottam valakitől, hogy az egyik ismerősének a gyereke is olyan apró termetű volt, mint Dávid, és egy kivizsgálás alkalmával véletlenül rájöttek, hogy hát a gyerek lisztérzékeny. Na, kosztja megreformálva, és láss csodát, a gyerek rohamos növésnek indult. Ugyan én a lelkem mélyén gondoltam, hogy nálunk nincs ilyen gond, de azért piszkált a dolog… múltkor felvetettem a gyerekorvosunknak, hogy hát hallottam ilyet, ő azt mondta, hogy szerinte nem lehet gond D-vel, hiszen egyenletes a fejlődése, oké, pici, de az alsó vonalat a percentilis táblázaton abszolút hozza, de végül is, az nem baj, ha ezt is kizárjuk. Megkérdeztem, kit ajánl, Ő rögtön rávágta, hogy Dr. Veres Gábort, mondom oké, megnézem, hol van magánrendelése (nagyon nem szeretem a két hónappal későbbre kapott időpontokat).

Láttam, hogy a Rózsakertben lehet hozzá menni, egy telefon csütörtökön, és már meg is volt az időpontunk kedd délutánra…na, te isten, ezen essünk túl…. hogy megy egy ilyen vizsgálat????

Ja, egyébként a szolgáltatás profi, merthogy ezt a kérdést feltettem a recepciós kislánynak is, akinél az időpontot foglaltam, hogy hát mire számítsak, mi lesz, erre mondta, hogy ő ugyan ezt meg nem tudja nekem mondani, de nagyon szívesen megadja a doktor úr magán mobilszámát, hívjam fel nyugodtan, és ő elmondja nekem szívesen. Na, mondom, köszi, nem, nincs az az isten, hogy látatlanban zargassam, és aggódjak olyasvalamiért, ami ott a helyszínen úgyis kiderül… úgyhogy most izgulok. Már amikor a vírus engedi, höhö.

Februári vírusok: kezdődik

Tegnap este Gábor minden előzmény nélkül összehányta az ágyát… na, tudtam rögtön, itt a fosós-hányós vírus, hállelúja…

Szegénykém ma be is lázasodott, a dokival konzultáltam, azt mondta, hogy ha a hányás megállt (reggel óta nem volt semmi), és levihető a láza, akkor nagy gáz nincs, ez ilyen hamar végigfutós fajta.

Persze egy deka reménység nincs bennem arra vonatkozólag, hogy a vírus futása Gáborkánál véget ér, lélekben fel vagyok készülve egy zúzósabb hétvégére…

Újabb guru a családban

Nem nagyon volt mit írni az elmúlt napokról, igazából különös dolgok nem történtek… ami ugye nem rossz hír már így önmagában…

Hétvégén is összesen annyi volt a nagy szám, hogy elmentünk korcsolyát venni a gyerekeknek, mert a jövő héten az oviban korcsolya-napok lesznek, minden reggel viszik majd a gyerekeket a műjégpályára, hogy ezt is kipróbálhassák. Egy élű korcsolyát persze még Dávid méretében sem lehet kapni, de olyan kis felcsatolható kétélűt tudtunk venni mind a kettőnek, szerintem így elsőre az is teljesen jó lesz, gondolom esni azokkal is lehet szép nagyot… itthon meg is próbáltuk, tök jól fel lehet tenni a kis csizmájukra… magamban újfent fejet hajtottam az óvónők előtt, hogy ilyeneket bevállalnak, azért 40 gyerekkel a koripályán, az szép kihívás…

Amit ma meglepődve konstatáltam, az az, hogy már Gábor is milyen ügyesen kezeli a laptopot. Nagyon szeretnek ugye autós képeket nézegetni a számítógépen, és ma egyszer csak azt vettük észre, hogy a google képkeresőjével talált képek közül meg tudja nyitni azt, amit meg akar nézni… még D. is meglepődött, ami azt illeti…de a legmeglepőbb az volt, hogy melléült, és hagyta, hogy G. kattingasson, ő meg beérte a lekes kiabálással, hogy „aztnézdGáborkaaaaa!!!!!!”. Az meg kattintott, és nézte…

Cicusok

A gyerekek találékonysága néha egészen meglepő, főleg, ha új játékokat lehet kitalálni. Tegnap este D. közölte, hogy az eddigi cicázós játékot (igen, a pórázon vezetés nagy sláger azóta is) fejlesszük tovább: tálkából akarnak tejet inni. Azért teljesen nem tudok elszakadni a pedantérius puculus énemtől, kicsit féltettem a padló állapotát, úgyhogy mondtam, hogy oké, lehet lefetyelést gyakorolni, de csakis a fürdőkádban, fürdés közben…

Így is nagy buli lett belőle, rettenetesen tetszett nekik, hogy a két kis tálkában melegített tejet szervíroztam az én két kiscicámnak, és még azt is engedték, hogy fotózzam őket „ivás” közben, bár D. többször megjegyezte, hogy „pedig a cicák nem is szeretik, ha fényképezik őket, de ők aranyos kiscicák, és megengedik…”

T. szülinapja zanzásítva

Tegnap jó sűrű nap volt. Klárival már megbeszéltük jó előre, hogy reggel gyorsan elmegyünk, és megvesszük az általa Cicukának szánt ajándékot. Hát vili, hogy az a bolt, ahol az áhított órát árulták, az épp leltározott… január végén, basszus… Olyan pipa voltam, hogy még… egy csomót rohangáltunk még délelőtt, hogy hol is lehet még ugyanolyat kapni, de persze nem találtunk… kénytelenek voltunk kettéválni, Klári még elment egy-két kört futni, nekem haza kellett jönni, ha azt akartam, hogy azért legyen valami ennivaló is estére… Engem Klári mellett váltott a Kati, fél délután vadásztak még eredménytelenül. Négy előtt valamivel értek haza, akkor nekiestünk az internetnek, és kiderült, hogy ugyanolyan órákat még árulnak egy bizonyos helyen, úgyhogy Klári azzal a svunggal fordult is vissza, és végül sikerrel is járt… Így aztán lett ajándék is, vacsora is estére, mindenki örvendezett (bár Klárinak nem lesz kilométerhiánya egy darabig, az szent).

Régen nem ettünk már Kalla féle paprikás csirkét, úgyhogy T. ezt választotta ünnepi menünek, annyit változtattam csak, hogy mosta  sous-wide gépben készítettem a melleket, oltári finom lett hálistennek. Tortát a Daubnertől hozattam, nem okoztak csalódást, az is nagyon finom volt, úgyhogy T. igencsak meg volt elégedve.

D. meg persze egyfolytában számolja a napokat, hogy Neki mikor lesz már a szülinapja…

(megjegyzés: nem véletlenül nincs itt egy kép se… ilyen szülinap már rége volt, hogy egyszerűen egyetlen olyan kép sem készült, amin mindenki normálisan nézne ki… ezeket inkább megtartom magamnak, az utókornak elég a leírás…)