Azt meg aztán nem is tudom, meséltem-e, hogy Anyának mg pénteken levették a gipszet a kezéről, így a hétvégét már azzal töltötte, hogy gyakorolt vele, hogy mit is tud rendesen megfogni, és mit nem… elég viccesen néz ki, meg kell mondjam, de az tény, hogy sokkal kevésbé fáj, ha hozzáér valakihez… És mivel állítólag ez teljesen normális, hogy ilyenkor kell egy pár nap, hogy teljesen olyan 
legyen a keze, mint régen, úgy beszéltük meg, hogy a Mama eljön hozzánk pár napra segíteni. Így aztán vasárnap (tegnap) délután összepakoltunk (elég nehezen fértünk be a kocsiba, de épp ettől volt vicces az út), és hazajöttünk. Itthon megint mindent fel lehetett fedezni, meg hát a legtöbb játék újnak tűnik, ha új dolgokra használja az ember. Például remekül elszórakoztunk tegnap a Mamával azon, hogy a kutya beleugrott a hintámba, és lehetett őt hintáztatni, úgy, mint egy tesót, vagy valamit…Még énekelgettem is neki! Anya meg persze csak vihogott.
Na igen, most megint n is beleszólok egy kicsit: csuda dolgai vannak a gyereknek, az ember nehezen állja meg büszke vigyorgás- és ön-vállon-veregetés nélkül. Ma reggel például a következő történt: kerestem a mélyhűtőben a húst, amit ki akartam sütni estére, a gyerek meg ott kupászkodott körülöttem. Egyszer csak kikapott a mélyhűtőből egy (vészhelyzetekre eltett) becsomagolt mekis sajtburgert (sz’tem nem is nagyon LÁTOTT még ilyet, nemhogy kóstolta volna), azonmód kicsomagolta, és fagyosan nekiesett volna (előtte egy órával reggelizett, nem is keveset). Mit volt mit tenni, betettem neki a mikróba, megmelegítettem, s egymásra bíztam őket…azt a falást! J De vajon HONNAN TUDTA, hogy mire való???? Tán ha négyszer ettünk előtte mekiset, Ő meg akkor is bébiételt kapott, meg a sültkrumpliból evett… Jó, hetente-kéthetente felőlem kaphat is, attól aztán baja nem lesz, de akkor is meglepődtünk Anyuval, hogy így rávetette magát…
Na, ezen a hétvégén aztán rendesen próbára voltunk téve Apával! A dolog úgy indult, hogy az egyik lámpát még a múltkor meg kellett egy kicsit szerelnie Apának, emiatt a glettelés meg a festés egy kis javítást igényelt, amit meg is csinált újfent hősiesen, de akkor még jött az, hogy fel is kellett törölni a padlóról a gipszport, és Anya nemhogy csak simán felmosott volna, elvárta, hogy mi meg száraz 
ronggyal töröljük át az egészet, „nehogy a gyereknek vizes legyen a zoknija” (jó vicc, így mindkettőnk nadrágja lett vizes a térdén…ez tényleg sokkal jobb érzés, háhahááá). Na mindegy, ez is megvolt, örültünk. Aztán meg kérte, hogy a múltkor vásárolt szárítókötél kerüljön már végre a helyére… Amilyen pechje Apának volt, hiába nagy barkácsboltban lett véve az illető kötél, így is „made in China”, ami nem is volna baj, de tényleg csak annyit tudott, ill. annyit se, merthogy nem lehetett kifeszíteni! Mindegy, Anya halk tanácsára Apa visszavitte azonmód, 
visszaszerezte a pénzünket, majd csak ránézett Anyára, és szó nélkül visszaszerelte a régi kötelet… Viszont cserébe Anya sütött nekünk palacsintát, ami ugyan az ő kedvence, de gondolta, hátha örömet szerez vele… Én momentán nem voltam oda érte, Apa nagyon ette, nade ennyi meló után egy kicsit se csodálom… Én maradtam a paprikás párizsinál, és megfogadtam, hogy előbb szerzek nagykoromban magamnak
kutyát, mint feleséget… (a képen a fehér kanapé miatt nehezen kivehető, de a fejem alatt az ott a kutya, és tök jól tűrte, hogy párnának használjam…próbálná ezt meg Apa Anyával…)
Ez a karácsony azért nem mindig egyszerű! Tegnap Lucával, Gabi nénivel, meg Anyával felkerekedtünk, hogy mi is összehozzuk a magunk kis meglepijét. Igazából sikerrel jártunk, csak elég messze kellett miatta menni, és nem is ez volt a gond, hanem hogy amikor már indultunk haza, kiderült, hogy a metró baleset miatt csak a Deák térig megy, onnan metrópótló busszal kéne menni a Határ útig, ahonnan a villamosunk indul. Be kell valljam őszintén, már egy kicsit hisztis is voltam, Luca és az anyák nemkülönben, így amikor megláttuk, hogy a buszon úgy vannak az emberek, mint a 
heringek a dobozban, Anya úgy döntött, hogy most adunk a luxusnak, és taxival megyünk haza. Elmagyarázta a diszpécsernek, hogy olyan autót küldjön, amibe két babakocsi is belefér, viszont erre várni kellett egy kicsit, így esett, hogy az ebédpótló kiflinket a Meridien hotel bejárata előtt fogyasztottuk el… a portás meg csak lesett, az anyák meg már könnyesre röhögték magukat kínjukban… Este meg Apa 
lepte meg Anyát, megvette neki a régóta áhított kenyérsütő gépet…na, a fogyókúrának annyi újra!!! Segítettem kibontani, majd amikor elkészült az első kenyér, a tesztelésében is segítettem 
majdnem megfulladtam, annyira tömtem… és lássuk be, ez nálam valóban nagyon ritka dolog
Tegnap eljött pár napra a Nagyi, hogy Ő is tudjon kicsit körbenézegetni ajándékügyben karácsonyra, meg este Anyáék is tudnak így menni vásárolgatni nyugodtan. A Nagyi hozott nekem meglepetésként egy igazi kis mikulásruhát, amit persze rögtön fel is próbáltunk. Nem mondom, sima ruhában is szépen mutatok, nade ebben! Most már csak azon kell szurkolni, hogy Anya cégénél megint legyen olyan jó kis Miki-parti mint tavaly, és akkor másoknak is bemutathatom a cuccot! Ha meg nem lesz (valami 
gazdasági válságot emleget mindenki), akkor meg majd jóóóóól meglepem Lucát, és majd úgy teszek, mintha én lennék az igazi Mikulás, és kész! Ő legalább mindig hálás közönség 
A hétvége ismét nagyon gyorsan eltelt! Szombat délelőtt megejtettük a szokásos bevásárlásokat (esküszöm, nem is hittem volna, hogy ilyen sokat tudunk kajálni), és mivel így nem volt idő ebédet főzni, Apáék úgy döntöttek, hogy néha szabad nekem is a bohócos kajáldánál enni, így vettünk nekem gyerekmenüt, Anyáéknak meg normált… Az enyémhez még beszélő zebra is járt!!! Na meg persze sajtburger… Ez sokkal jobban ízlik nekem, mint a bébiételek legtöbbje (tudom, hogy nem olyan egészséges, de hát istenem, 
minden nem lehet együtt). Evés után aludtunk egy jót, aztán meg kimentünk a ház mellé, én rohangásztam, Anya meg Apa meg összeszedték a gallyakat, meg leveleket, meg ilyesmi. Aztán közben csuda dolog történt: elkezdett esni a hó! Na, ettől teljesen megvadultam, fel alá rohangásztam a fehér pihék között a kutyával…csuda jó móka volt! Ma meg azzal
rajta, bár állítólag az csalás, ha én kézzel piszkálom a labdát… mindig csak ezek a hülye szabályok… De nagyon élveztük mindketten, és ez a lényeg. Délután meg Anyának segítettem vacsorát főzni… Szépen elmondta, hogy hova nem szabad nyúlni, és esküszöm, én be is tartottam az utasításokat… Már hogyne tartottam volna, tisztában voltam vele, hogy ha rossz helyre piszkálok, akkor nem maradhatok ott tovább, és engem tényleg nagyon érdekelt, hogy Anya hogy csinálja a yorksire pudingot… Azt mondta, hogy jövőre már keverhetem én is egy kicsit a tésztát, bibííííí!!!!
a programjainkat. Ennek az egyik oka az, hogy mint kiderült, minden országban más nyelven beszélnek az emberek, Tehát az nem elég, hogy nekem meg kell tanulnom beszélni, de (amit nem gondoltam volna) Anyának, és a Gabi néninek is meg kell tanulnia! Pedig ha hallanátok őket… egyfolytában képesek dumálni, de mint kiderült, csak magyarul, és a boldoguláshoz angolul is kéne tudni. A Gabi néninek a diplomájához kéne nyelvvizsga is, Anyának meg azért, 
mert amikor utazunk más országokba, még kávét sem tud kérni magának… Épp ezért elkezdtünk angoltanfolyamra járni. Ez úgy néz ki, hogy amíg Anya meg Gabi néni tanulnak, mi egy másik szobában játszunk egy nénivel. Nagyon jó ez a nyelviskola szerintem, bár Luca előnnyel indul, tekintettel arra, hogy Ő már magyarul is beszél pár szót, meg már svédül is, tekintettel arra, hogy az az Ő apanyelve. Szóval most csütörtökönként angolozni járunk, utána meg játszunk egy kicsit Lucáéknál. Nagy sláger a függöny mögötti 
bújócska továbbra is, valamint nagyon élvezem, hogy ha nem Anya etet, hanem Luca….így valahogy jobban ízlik a kaja is…
No, ma aztán megmutattuk a Mamának, hogy hogyan vígad a magyar(gyerek)!!! Babatalit szervezett Anya, eljött a Luca, meg Balázsék, meg Pankák is. Úgy volt, hogy jön még Csenge és Hunor az anyujával, de sajna ők tegnap bekaptak valami bacit, így majd csak legközelebb. Elsőnek persze Lucáék értek ide, lévén ők laknak a legközelebb. 
Én akkor még aludtam, így Anya vette át rögtön a Gabi nénitől az internetes játék ürügyén készült SK ajándékot, aminek nagyon örült. Ez még egy nyári közös képünk Lucával, egyedi keretben, nekem is nagyon tetszett. Amikor felébredtem (megéreztem régen látott barátném közelségét), akkor indult a buli: mind a ketten 
felpattantunk a Bobocarra, és hol én ültem elöl, hol Luca, de lényeg, hogy együtt tudtunk rajta menni! Így még sokkal jobb, mint egyedül, vagy egy sok helyet foglaló felnőttel. Aztán befutottak Pankáék, és Balázsék is. A lakás összes helyiségét bejártuk, minden játékomat kipróbáltuk, rengeteget nevettünk, meg ugráltunk, meg futkostunk, meg ettünk, meg ittunk…jó buli volt na, tisztára, mint a nagyoknál! Kaja, pia, nők…Régen voltunk már így 
együtt, és meg kell mondjam őszintén, hiányoztak már a skacok. Szerintem az anyák is hiányoztak egymásnak, mert egész nap be sem állt a szájuk. A Mama meg is jegyezte, amikor elmentek, hogy nem is csoda, ha elfáradunk egy-egy ilyen talin, mert ennyit beszélni…
Hú, ma nagyon vidám napunk volt! Délelőtt összekaptuk magunkat, felszerszámoztuk a kutyát, és elindultunk, hogy elvigyük őt a kutyakozmetikushoz, hogy egy kicsi „fazont kapjon”. A kutya először kicsit kérette magát, de aztán meg úgy belejött a többi kutya hergelésébe, hogy meglehetősen lassan tudtunk miatta haladni. Ugyebár most volt életében először sétálni (minek vinnénk, elég nagy neki a kert) pórázon, 
így teljesen új volt neki az élmény. Azért nagy nehezen csak odaértünk a kozmetikába, ott egy aranyos nni mondta, hogy délután már jöhetünk is érte, így elindultunk hazafelé… és mivel még egyikünk sem volt igazán éhes, úgy voltunk vele, hogy még egy röpke játszóterezés belefér, a Mamának még úgysem mutattuk meg ezt a játszóteret… Tetszett is ám neki! Mindenre felmászott! Anya meg hol vihogott, hol követte… én meg 
csak lestem, de nagyon jó buli volt! Aztán persze csúszdáztam is, meg rohangáltam, szedtem pár követ, meglibikókáztunk Anyával, meg ilyesmi, nagyon jó volt. Aztán hazajöttünk ebédelni, utána én lefeküdtem egyet sziesztázni, és arra ébredtem, hogy Anya már haza is hozta a Pihét, aki teljesen máshogy nézett ki, mint délelőtt… meg kell mondjam őszintén, én még a szállítókosarába is benéztem mégegyszer, hogy biztos nincs-e benne az igazi Pihe elbújva, de aztán lassan 
csak megszoktam, hogy most „kúltúrkutya-formája” lett az állatnak… Holnap majd lefotózzuk, csak ma már nem volt rá idő, mert még jött a doktor bácsi is az influenza elleni oltásommal, aminek ugyan nem nagyon örültem, de hát mit van mit tenni… ezek után már nem nagyon volt kedvem fotózni… De az a játszóterezs! Na, az tuti volt!
Tegnap este megjött a Bóbita is, és ma reggel a Papa, meg Ő, meg én bementünk a városba. Anya otthon maradt porszívózni, meg várta Apát, hogy majd együtt jönnek be délben a városba, hogy együtt ebédeljünk egy igazi étteremben (a Mama is bement már hajnalban dolgozni, mert valami kiállítás van). Addig is sok mindent csináltunk: először is megnéztük együtt a karácsonyi díszítést a Malom plázában (a központi 
emelvényen van egy nagy karácsonyfa, amit manók vesznek körbe, meg vannak kiállítva autók is…esküszöm, nem is tudom eldönteni, hogy a manós érdekesebbek-e, vagy pedig a Ford új modelljei…), aztán meg elmentem a Papával a piacra, meg sétáltunk egy nagyot a városban. Igaz, én sok látványosságot átaludtam, de arra azért felébredtem, amikor befutott Apa meg Anya. Mg együtt is visszamentünk a manókhoz, amiket azóta áram alá helyeztek, és most mozogtak is, 
nem kis örömömre…alig lehetett engem onnan elrángatni! De aztán hamar megbékéltem, mert kiderült, hogy van mozgólépcső is, és némi szülői-nagyszülői felügyelettel mentem is vele vagy 30 kört…nagyon jó volt!
aztán még sétáltam egyet a Papával. Nem is csoda, hogy ennyi program után esténként szinte úgy ájulok be az ágyamba!!!
A Papa szinte az egész napját velem tölti. Igaz, a Mama dolgozni jár, így ezt Ő nem teheti, Anya meg simán le van szerelve a „ti majd sokat lehettek még együtt” dumával, így aztán mindent együtt csinálunk. Együtt reggelizünk, ebédelünk, és együtt is játszunk. A Papa lehozott nekem a padlásról egy rakás plüssállatot is, hogy ne érezzem úgy, hogy nincs mivel játszani, és én meg mindegyiknek 
meg tudom mutatni a szemét is, meg a száját is, sőt, felismerem a kutyákat, meg az egereket, meg még egypár állatot. De a kedvenceim a cicák: egyik sem a Papáéké ugyan, de mégis mind a kettő azonnal meghallja még a teraszajtó nyikorgását is, és azonnal ott teremnek, ha valaki kimegy. Nagyon jól tűrik, hogy szorongassam őket, szeretik a simogatást, meg a tejet. 
A kutyával is egész jól kijönnek most már, ha a kutya nem megy utánuk, akkor ők mennek a Pihe után. Szép kis közösséget alkotnak így együtt!
Hétfőn meg kedden igazából nem történt semmi különös, azért nem írtam, ma viszont annál inkább! Képzeljétek, reggel mondta a Papa Anyának, hogy elvisz engem is magával, amikor megy tojásért, s megnézhetem az egész gazdaságot! Na, nekem sem kellett ám kétszer mondani! Érdekes volt nagyon, ahogy a bolttal ellentétben itt nem dobozban vesszük a tojást, hanem jön ugyebár rögtön a tyúkok alól, futószalagon sorban, ahogy a tyúkok odapakolják őket… nagyon 
látványos volt, és így aztán tuti biztos lehetek benne, hogy holnap reggel friss tojást fogok enni. Ami meg még tutibb volt, az az, hogy egy ilyen gazdaságban vanak igazi traktortok például! Ugye el tudjátok képzelni, hogy egy hozzám hasonlóan automán kiskrapeknak ez mekkora élmény? Egy csepp félelem sem volt bennem a nagy gépek mellett! Sőt, amikor a kedves kis emberek felajánlották, hogy 
egyedül beülhetek az egyik gépbe, én egy cseppet sem hezitáltam: úgy csináltam mindent már elsőre, ahogy az a nagykönyvben meg van írva! Mondták is az emberek, hogy ha akarok, akkor a délutáni műszakba már be is állhatok, de mondtam nekik, hogy nekem délután aludnom kell, de amint lehet, eljövök majd besegíteni szívesen, csak szóljanak, ha nem bírják a sok melót!!!
Tegnap reggel a Papa elutazott még hajnalban énekelni, így csak hárman fogtunk neki, hogy kicsit rendbekapjuk magunkat, meg a lakást, merthogy jött Apa, A Mama meg akarta lepni, és gondolta, hogy felavatja a kenyérsütő gépét, merthogy kapott egy frankó kis kuglófreceptet, és mivel Apa azt nagyon szereti, meglepik vele. Na, meglepetés az volt: ugyanis Anya valóban azt hitte, hogy a receptben leírt 
sütőpor helyett még jobb eredményt lehet elérni szárított élesztővel, így azt tett bele… így aztán sikerült összehozni a világ legtömörebb, és legkisebb kuglófját. Nekem mondjuk ízlett, már a pulton belecsipegettem, mialatt Apát lestük az ablakból. Végül is aztán elfogyott ám a legnagyobb része, nem is volt olyan borzalmas, mint ahogy első ránézésre az ember gondolta volna…
Ma meg úgy döntöttek Anyáék, hogy kell egy kis családi program, így kimentünk hármasban a vadasparkba. De én most valahogy nem voltam erre annyira ráhangolva, igazából nem nagyon izgattak fel az állatok, kivéve tán a tengerimalacokat. Azok nagyon aranyosak voltak, jó sokan is voltak, meg sokfélék, így azokat elnézegettem egy ideig… de igazából akkor lelkesedtem be, amikor megérkezett egy másik család, egy nagyon aranyos kislánnyal, aki engem rögtön 
szimpatikusnak talált (ezt mondjuk megértem), és rövid egymást kerülgetés után már egymást átkarolva néztük a kacsákat…szép pillanat volt.
Tegnap este kicsit elkiabáltam, hogy esélyem van arra, hogy együtt aludjak Anyával, ugyanis este 7kor a Papa hazaért a dalárdából, ahova énekelni jár, és meglepetésszerűen hozott nekem egy kiságyat. Megküzdöttek vele rendesen, Anya meg Papa, mire összerakták (én addig a csomagolóval meg Mamival játszottam a nappaliban, és örültem, hogy sokáig fent lehetek), de azért csak sikerült… és legnagyobb csalódásomra ebből aztán nem tudtam kijönni! Így aztán el is aludtam hang nélkül, úgy, mint otthon. Aztán 
azért éjjel még egy kis ordítással megpróbáltam elérni a célom, és egy órára oda is feküdt mellém Anya, aztán úgy voltam vele, hogy az ember ne legyen telhetetlen, így amikor reggel észrevettem, hogy nincs ott, akkor már utólag nem reklamáltam. Különben is, sok dolgom volt: a nagy közös reggeli után a Papával nekivágtunk, és mászkeráltunk kicsit össze-vissza, játszótereztünk, meg csocsóztunk, meg ilyesmi… így aztán a délutáni alvás már megint csont nélkül ment. Ja, és a Pihe meg teljesen összehaverkodott a macskákkal (bár e macskák ennek nem 
feltétlen örülnek), totál játszópajtiknak tekinti Őket (a macskák meg a Pihét egyszerűen csak egy bosszantó kis szőrmóknak), és mg attól sem zárkózik el, hogy egy tálból igya velük a tejet (más szóval irigy, és akármit is kapjanak a macskák, neki abba feltétlen bele kell kóstolnia). És azt mg nem is mondtam, hogy van új kedvenc kajám: amíg mi cserkelésztünk, Anya főzött pörkölteket: egy marhásat hétvégére, meg egy körömpörit…na, és vacsinál kaptam is egy darab körmöt: olllyan fini volt, igaz, ragadt, mint a csuda, meg a Mama is sápadt kicsit a fotel féltése miatt, de nagyon ízlett! Pedig addigra n már végeztem a saját kajámmal, tehát éhes sem voltam, de ez nagyon tuti volt!!! Éljen a körömpörkölt!
Hát, az éjszaka nem volt zökkenőmentes… Azzal kezdődött, hogy rájöttem, hogy ha magasra lendítem a lábamat, akkor ki tudok mászni az utazóágyból. Mivel már este nyolckor, lefekvéskor derült ez ki, nem volt mit tenni, Anya odafeküdt a szobában levő kanapéra, ami mellé az ágyat tolta, s folyamatosan tuszkolt vissza az ágyba végkimerülésig, illetőleg amíg el nem aludtam, és egész éjjel ott is aludt, nehogy éjjel meglógjak. Ezt viszont én ronda módon ki is használtam, mert gondoltam, ha már itt alszik, akkor alhatnánk egy ágyban is esetleg, így célzásként először
felébredtem, aztán a teás üvegemet (erre végképp felébredt), aztán meg ordítottam egy keveset… ezzel végül is elértem, hogy odavett maga mellé a kanapéra, ahol is pillanatokon belül elaludtam, miközben Anya simizett… Igaz, hogy én szeretek elterülve aludni, Anya meg ösztönösen arrébb húzódott, hogy legyen elég helyem, így meglehetősen furán tartotta ma egész nap a nyakát, meg valami zsibbadást, meg helyhiányt emlegetett, de sebaj…nekem nagyon jó volt így !
Aztán reggel meg a Papával együtt készítettem a reggelit, Ő felvágta a hagymát, én meg hozzáütöttem a tojást (bár állítólag más módszer is van, mint az egész tojás beledobása a hagymás pikszibe, de hát nem kezdhetek rögtön a csúcson, mert akkor hova fejlődnék..), Nyugi, volt mit ennünk a végén… Délután meg beugrott Zsófi és Fecó, megnézni, hogy mekkorát nőttem. Fecó a Bobocart is értékelte, egy csomót furikáztunk fel alá, a többiek meg nevettek rajtunk, pedig szerintem ebben nincs semmi nevetséges…majd őket nem is engedem fel a verdámra! Este aztán a Mama megengedte hogy bekrémezzem az arcát, ami meg szerintem volt nagyon vicces…
engedte, hogy szétrugdossam őket… pedig én csak arra gondoltam, hogy akkor még egy kicsit kint maradhatnánk a jó időben, és úgy tűnne, mintha sokkal több levelet szedtünk volna össze. De aztán végül is rájöttem, hogy most már ahhoz hűvös van, hogy egész nap kint legyünk, így bent folytattuk a dzsemborit, egy valóban sokkal pihentetőbb tevékenységnek bizonyuló tévézéssel. Meg aztán nagy birkózást rendeztünk a Nagyival, aki nagyon 
szépen fejlődik ezen a téren is, nha már úgy tűnik, hogy le is tud fogni egy időre, de aztán bedobom a csípőrántásos trükköt…
