Itthon

Azt meg aztán nem is tudom, meséltem-e, hogy Anyának mg pénteken levették a gipszet a kezéről, így a hétvégét már azzal töltötte, hogy gyakorolt vele, hogy mit is tud rendesen megfogni, és mit nem… elég viccesen néz ki, meg kell mondjam, de az tény, hogy sokkal kevésbé fáj, ha hozzáér valakihez… És mivel állítólag ez teljesen normális, hogy ilyenkor kell egy pár nap, hogy teljesen olyan legyen a keze, mint régen, úgy beszéltük meg, hogy a Mama eljön hozzánk pár napra segíteni. Így aztán vasárnap (tegnap) délután összepakoltunk (elég nehezen fértünk be a kocsiba, de épp ettől volt vicces az út), és hazajöttünk. Itthon megint mindent fel lehetett fedezni, meg hát a legtöbb játék újnak tűnik, ha új dolgokra használja az ember. Például remekül elszórakoztunk tegnap a Mamával azon, hogy a kutya beleugrott a hintámba, és lehetett őt hintáztatni, úgy, mint egy tesót, vagy valamit…Még énekelgettem is neki! Anya meg persze csak vihogott.

Na igen, most megint n is beleszólok egy kicsit: csuda dolgai vannak a gyereknek, az ember nehezen állja meg büszke vigyorgás- és ön-vállon-veregetés nélkül. Ma reggel például a következő történt: kerestem a mélyhűtőben a húst, amit ki akartam sütni estére, a gyerek meg ott kupászkodott körülöttem. Egyszer csak kikapott a mélyhűtőből egy (vészhelyzetekre eltett) becsomagolt mekis sajtburgert (sz’tem nem is nagyon LÁTOTT még ilyet, nemhogy kóstolta volna), azonmód kicsomagolta, és fagyosan nekiesett volna (előtte egy órával reggelizett, nem is keveset). Mit volt mit tenni, betettem neki a mikróba, megmelegítettem, s egymásra bíztam őket…azt a falást! J De vajon HONNAN TUDTA, hogy mire való???? Tán ha négyszer ettünk előtte mekiset, Ő meg akkor is bébiételt kapott, meg a sültkrumpliból evett… Jó, hetente-kéthetente felőlem kaphat is, attól aztán baja nem lesz, de akkor is meglepődtünk Anyuval, hogy így rávetette magát…