Hétvége

Szombaton jött ám Anya is hétvégére Apával, meg a gipszével, amin azért erősen elcsodálkoztam eleinte, aztán rájöttem, hogy maga a csodálkozás már kevés is, mert vigyázni is kell, nem csak csodálkozni, ugyanis ha nem vigyáz az ember, akkor jól beleverheti a fejét, tehát a „hátradobom magam Anya ölében, hogy Ő kapjon el” játék az most nem épp praktikus. Igaz, erre rá sem voltam szorulva, lévén, hogy hozott nekem Thomast, ami zenél, így aztán nem maradtam játék nélkül…meg különben is, a Nagyi meg Kati áldásos tevékenységének köszönhetően annyi kisautóm-buszom-taxim-tűzóltóautóm-traktorom-kamionom-megaminekmégnemtudomanevét gyűlt össze már itt is, hogy a nappali szőnyege már nem is látszik. De nem csak bent játszottunk, hanem a kertben is: valahogy előkavarodott a nyári kis gumicsónakom, először én húzgáltam összevissza, aztán meg beleültem, és szánkózósat játszottunk. Meg voltunk nagyot sétálni is, megnéztük a kikötőben a hajókat. Meg persze voltunk a temetőben is a Nagypapánál, merthogyugye Halottak napja is volt…hát, nekem nagyon tetszett a temető: rengeteg mécses, meg gyertya világított, nagyon szép látvány volt. Apa megmutatta, hogy a gyertya lángja meleg, tényleg ne nyúljak bele, mert meggeti a kezem, ezt hamar meg is tanultam…meg azt is, hogy hogyan kell elfújni a mécsest…na, innentől n lettem a temető apró réme, mert minden sírhoz odarohangáltam a csendesen elmélkedő rokonok legnagyobb ijedelmére, s gyorsan elfújtam párat a nagy nehezen meggyújtott mécsesek közül…általában eddigre utolért Anya, és nem győzött szabadkozni, én meg csak vigyorogtam… Gondoltam, oldom azt a temetőt körülvevő szomorkás hangulatot…. S mivel több ízben láttam, hogy az emberek el-el mosolyodtak rajtam, nekem aztán mondhat akárki-akármit, szerintem elértem a célom!!!