Tegnap délután V.G. kiskorú fogta magát, bement a kisfürdőbe, kiborította a ruhákat az ottani szennyeskosárból, majd fogta a kosarat, és elcibálta a konyháig. Ott elborította, rámászott, majd bekapcsolta az olajsütőt….(a kép érthető okból nem a legjobb, de egyrészt muszáj volt valahogy megörökítenem, másrészt viszont nem nagyon néztem, milyen üzemmódba van állítva, csattint, kész, gyerek lekap, mielőtt még az ujjával ellenőrzi, hogy felforrósodott-e már…)
Ugyanezen gyermek ma délután fogta az étkezőszéket, odataszigálta a konyhapulthoz, felmászott először a székre, majd a pultra, és lefőzött egy adag kávét.( Nem viccelek. Jó, oké, a főző be volt kapcsolva, és ilyenkor persze világít az a gomb, amit meg kell nyomni, persze, hogy a világító gombot nyomkodja (ja, és közben ordít, hogy „ámpa, ááááámmmmpaaa!!!), és poharat sem rakott a kifolyó alá (de legalább az ujját sem), de akkor is…). Miután leszedtem onnan, a széket a helyére toltam, és hosszasan elmagyaráztam, hogy ez „nem”, majd elszaladtam átrakni a ruhákat a szárítóba… ez max. 5 perc. Ezalatt a gyermek fogta a széket, és a telefon elé tolta… ekkor már direkte’ lesben álltam a géppel, hogy lássam, most mi a cél (ott nincsenek forró dolgok). Hátkérem: levette a telefont, és a hátát lazán a falnak vetve csacsogni kezdett a kagylóba…halál édes volt, néha még szünetet is tartott, hogy képzeletbeli barátja is szóhoz tudjon jutni… és még gesztikulált is közben…Mindezzel együtt azt gondolom, hogy a lehető legjobbkor jött ez a bölcsi-dolog…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése