Hát az van, hogy hétvége az ugye nagyobb részt a betegségről szólt. Én pénteken még bíztam benne, hogy hétfőn D. már mehet oviba, szombaton már csak az apja gondolta ugyanezt, addigra én tudtam, hogy ez sokkal hosszabb betegség lesz, mint gondoltunk az első pillanatban. Mondjuk joggal gondoltuk, ugyanis amikor csütörtökön elhoztam D-t az oviból, akkor felhívtam a gyerekorvost, elmondta mit kapjon a gyerek, mit csináljon, és hogy ne aggódjak, ez nagyon agresszív vírus, de hálisten’ nagyon gyors lefolyású, két nap alatt túl lesz rajta. Eztán pénteken, amikor délben mentem ugye Gáborért, akkor Bence bácsi (a szakács) nyitotta ki a kaput, ugye rögtön érdeklődött, hogy mi van Dájíval, majd elmesélte, hogy mivel előző nap D-n kívül még négy gyereket kellett hazaküldeni ugyanazon tünetekkel, ő már attól kezdett félni, hogy az ő általa főzött kajában lehetett valami esetleg… És hogy megnyugtassák, a Szilvia felhívta az ovi gyerekorvosát, hogy tud-e valami vírusról mostanság. A doktornő rögtön meg is nyugtatta őket, hogy tuti nem a kaja volt az oka, merthogy a legtöbb oviból-suliból hasonló hírek érkeztek, de ne aggódjanak, mert „ugyan agresszív vírus, de a gyerekek két nap alatt túl lesznek rajta”. Így aztán én is bíztam rendületlenül. Mint mondtam, szombatig. D. még szombaton se evett semmit, ellenben még mindig hányt… Szombat délután egyébként felhívott az egyik kis csoporttársának az anyukája is, merthogy nekik is gyors gyógyulást ígértek, és Marci is rettentő vacakul volt még akkor, az anyuja meg aggódott… bennem meg sorstársra talált, így aztán többször is beszéltünk a hétvégén.
Tegnap egyébként legalább már levegőzni el tudtam vinni kicsit a gyereket… kitalálta ugyanis reggel, hogy ő dinnyét akar enni… és némi rábeszéléssel azt is bevállalta, hogy ha már dinnyét akar, akkor el is jön érte velem. Bringával jött ugyan, de így is rettenetetesen elfáradt, hazaérkezés után 10 perccel már aludt is… de legalább tényleg evett egy keveset a dinnyéből.
Gábor szegénykém meg nem tudta mire vélni a túl eseménytelen hétvégét, és a túl csöndes Dájít… egyfolytában próbált bejutni hozzá a hálószobába, majd amikor az ajtóról visszapattant, akkor meg nem győzött méltatlankodni… de azért próbálta feltalálni magát…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése