Végre tudok főzni!!!!!

D. kezd helyrejönni… egész kivirult mára, úgyhogy holnap, egy hét hiányzás után már mehet is oviba. Épp ideje, mert már nagyon várja. Mondjuk, ha van olyan, hogy jó oldala is van egy betegségnek, akkor azért ennek a betegségnek volt: már régen bújtunk össze ennyit, mint az elmúlt napokban, és a délelőttök, amikor kettesben voltunk, azok meg kimondottan jók voltak… mert hát ugye D. az esetek 99 százalékában úgy van velem, hogy ott van Gábor is. Most nem volt, így aztán kicsit többet tudtam vele foglalkozni. Mondjuk tegnap délután befutott a Klári mami is, onnantól én már nem is voltam érdekes, de azért ez is érthető, a nagyival még kevesebb időt tölt általában, mint velem.

Egyébként a látványos javulás tegnap indult be: már előző este megbeszéltük Tamással, hogy másnap olyan kaja lesz, amit D. imád, hátha eszik végre… Nem volt nehéz eldönteni a menüt: paradicsomleves csipetkével, és krumplis tészta.

Tegnap reggel ugye elvittem Gábort az oviba, majd amikor hazaértem, D. már azzal fogadott, hogy mikor lesz kész a „krumlistészta” . Úgyhogy villámtempóban jártuk meg a boltot kockatésztáért, egész úton hazafelé bíztattam, hogy rögtön nekifogok majd a tésztának… Ő ült a pulton, és sürgetett (mondjuk úgy örültem neki, mint az állat, mert inkább hajszoljon a kaja érdekében, minthogy ne egyen semmit napokig). A krumplit is apró kockára vágtam, minél hamarabb puhuljon…. Háromnegyed tízkor a gyerek már két pofára lapátolta a krumplis tésztát, közben leste a tűzhelyt, hogy mikor lesz kész a „pamamicsomleves”…örömömet csak fokozta, amikor a krumplistésztáról imígyen nyilatkozott: Anya, ez VÉGRE olyan, mint az oviban!!!!!! Hehehe, végre, mi? Tényleg csak halkan jegyzem meg, hogy a nagy kapkodásban hangyányit túlfőztem a krumplit, és kicsit kenőcés lett a cucc, de mindegy, gondoltam, eszi, az a lényeg. Mit eszi, zabál. Máskor is így csinálom, direkte.

Ja, amikor aztán délben együtt mentünk a Gáborért, Bence bácsi, a szakács nyitotta ki a kaput, úgyhogy D. rögtön neki is lelkesen előadta: „Képzeld, Bence bácsi, Anya VÉGRE tudott finom krumplis tésztát főzni!!!!”. Bence bácsi rettentő jót szórakozott, ugyanis már evett a bonbonjaimból, tudja, hova-kivel járok főzni, és nagyon kacarészott… mondtam is neki, hogy ja, ma este is megyek ám főzni a Segal Viktorral, majd neki is előadom, hogy képzeld, VÉGRE tudtam krumplistésztát főzni… valószínüleg jól fog neki esni, hogy a tanítása nem hullik terméketlen talajra….

Este egyébként nagyon jó volt a főzés, majd írok is róla (és igen, elmeséltem Viktornak a legújabb gasztrosikeremet), és ma már D. segítségével reprodukáltam is a tegnapi csokimousse-t, narancsos olívaolajjal (kösz, Timi;-) ) és tengeri sóval…nyamm. Majd leírom…

Szóval D. gyógyul: kavarta a tojássárgáját cukorral, nyújtotta a nagyi által hozott pogácsatésztát (és evett is a pogiból), délután végre játszott Gáborral – esküszöm, nem mi zártuk be őket a zuhanykabinba, az D. ötlete volt!!!!! Először ő rekkentette be Gábort, majd maga is mellémászott, és határozottan KÉRTE, hogy kicsit kötözzem be az ajtót… úgyhogy nem éri rám uszítani a gyivit!!!!

Holnap mehet oviba.