Megpróbálok összevont élménybeszámolót írni két olyan főzőestéről, amikről külön-külön is lehetne, több oldalon keresztül is akár, de egyrészt ez azért mégse’ gasztroblog, másrészt meg ugye tekintettel kéne lennem az olvasói szokásokra, értsd: nem hiszem, hogy az engem olvasók nagy része már eljutott volna oda, hogy tudatosan reggeli-ebéd vagy vacsora ELŐTT olvassa el a bejegyzéseket (sőt, ha magamból indulok ki, akkor ugyebár én is este, vacsi után netezek általában), és ha a képeket látva bárki megtámadja a hűtőt, (amit maximálisan meg tudok érteni), és emiatt hízni kezd, akkor még a végén én leszek a hibás. Szóval két ilyen estről elég egy „felzaklató” poszt.
Naszóval, a két aktuális havi főzőestém most úgy alakult, hogy e hét kedd, illetve csütörtök. És a tegnapitól még mindig nem tértem magamhoz. Az, kedveseim, űberelt minden eddigit.
De kezdjük a keddel. Mert az sem volt piskóta. Illetve akkor nem volt piskóta. Merthogy spanyol tapasok voltak. Az est séfje Segal Viktor volt. A tapas lexikai meghatározása: ……………. Gondoltam én, hogy ez jobb helyeken azért nem csak kistányérra kirakott kolbászkarikákat, pirítóskenyér-kockákat, és esetleg (töltött) olívabogyókat takar, de azért lenyűgözött, hogy a meghatározás mennyi féle ételre érvényes lehet.
Először is készítettünk egyfajta salit, méghozzá: csicseriborsó mazsolával, petrezselyemmel, és római köménnyel. Igen, nekem is durván hangzott a csicseriborsó a mazsival, de egyrészt ugye extra minőségű fekete mazsolát használtunk, aminek a készítéséhez nem használnak egy szem plusz cukrot sem (igen, én is tudom, hogy a mazsola az elméletileg aszalt szőlő, de érdemes többfélét megkóstolni, és akkor az ember rájön, hogy nem valószínű, hogy létezik olyan édes szőlő, amiből a kevésbé jó minőségű, ámde majdnem gej-édes mazsola „sima aszalással” előállítható volna…), és higgyétek el, nem ütötte, hanem kiemelte a borsó (depláne a római kömény) sajátos ízét. Eszméletlen finom volt, otthoni vacsikaja lesz belőle, meglássátok. Már érdemes volt eljönnöm. És még ezután következett a tonhal ceviche friss fűszerekkel, csilivel. Ez meg tulajdonképpen nyers, apró kockákra vágott (nagyon friss!!!!) vörös tonhal, enyhén citromos-fűszeres pácban, zöldfűszerekkel, és természetesen csilivel. Megmondom őszintén, a friss csili engem eddig elborzasztott, de most rájöttem, hogy ha megfelelően elő van készítve (kierezve-magozva), akkor a csili nem csíp!!!! Viszont finom. Nagyon. Bevezetjük. Újabb érv, amiért jó, hogy eljöttem.
Készítettünk még fokhagymás barna csiperkét. Mivel nagy gombarajongó vagyok, ez is nagyon bejött… és újabb tény, amit aznap megtanultam: nem, nem kell a gombát megpucolni! Én, bevallom, eleddig lelkesen mindig lehúztam a fejek tetejéről a „héjat”, de most Viktor meggyőzött róla, hogy ez tök felesleges művelet, szép gombát kell venni, annak elég egy alapos mosás (arról nem is beszélve, mennyivel szebb így az étel…ha a barna csiperkét pucolnám, akkor messze nem így nézne ki…). De beleestem én is abba a hibába, ami miatt a háziasszonyok gombát pucolnak: nagyon szapora, látványos művelet… de, ismét hangsúlyozom, felesleges. Szokjunk le róla. Az étel viszont, nos, nagyon nyami volt. Recept gondosan megjegyezve (oké, minden egyes főzőestről hazavisszük ugye az összes elkészülő étel receptúráját, de mindegyiket azért én sem készítem el otthon. Csak a 95 százalékát…hehhe).
Következő fogás: friss szardínia sütve, naranccsal, zöldsalátával. Nos, újabb érv, amiért ezt az órát kár lett volna kihagyni: sosem láttam még igazán friss szardíniát eddig. Mondjuk filézni meg ugye pláne nem próbáltam, de legalább ez is megvolt… és ez a halacska most megmutatta nekem, hogy mennyi mindent tud még azon kívül, hogy konzervdobozban, olajban úszva etesse magát… (én mondjuk személy szerint szeretem az olajos halat is, de tudom, hogy sok ember emiatt a „szardínia” szótól is hidegrázást kap… nos, nekik kéne így megkóstolni ezt kis uszonyost…a képtől gondolom mindenkinek kedve támad ehhez, nem? )
És még desszertet is készítettünk, ami ugyan a tapas meghatározásába nem nagyon illik bele, viszont Viktor rendes, és tudta, hogy női többség lesz az estén, akiket csokival könnyű boldoggá tenni, így aztán az ötödik aznapi fogás (igen, jóllaktam… ): csokoládé mousse olívaolajjal, tengeri sóval. Nem összerázkódni!!! A só kiemeli csokoládé ízét… és a narancsos olívaolaj pár cseppje a pirított kalácson…. Jó, jó, abbahagyom…(szerdai bejegyzésemnél egyébként a „home made” verzió is megtekinthető.)
Inkább (így egy oldalnyi áradozás után) rátérek a tegnap estére. Az este séfje: Várvízi Péter. Az este címe: francia bisztrókonyha-haladóknak.
Előétel: sandwich au jambon á boire. Elképzelni sem tudtuk, hogy ez mit is jelent igazán… jelentem: iható szendvics. (Én ma ezt készítem itthon vacsira, mert ugyan sok csodát láttam már itt a főzőesteken, de ez az étel nagyon lenyűgözött…és van egy olyan gyanúm, hogy ezzel T. sem lesz másképp, az esti sikerről holnap mindenképp beszámolok.) Képzeljetek el egy sonkás-fokhagymás tejszín-sűrűségű cumót, amit behűtve, kis pohárban tálalunk a frissen megpirított, olívaolajjal megcsepegtetett, friss petrezselyemmell felütött pirítós társaságában. Most először fordult elő, hogy nem bírtam ki, előbb kóstoltam, és csak utána fotóztam… (igen, mohó vagyok. Az adott szituban érthető volt, higgyetek nekem).
Főétel: mi cuit St-Jacques, gateau de savoie au cerfeuil. (igen, a pontos nevét most másoltam ki a receptúrámból. Az életben nem tudnám magamtól leírni. Kiejteni meg depláne, meg sem próbálom.). Az étel prózai leírása: Szent-Jakab kagyló zellerpürén (emulzión) és párolt édesköményen tálalva, bazsalikommal, turbolyával és korianderrel megszórva, snidlingolajjal és étcsokoládés garnírunggal extrázva. Ja, és zöld, petrezselymes piskótával. Namost, a tányér olyan látványos volt, hogy ahhoz képest a naplemente lófütty, és giccsparádé. Mellé Timi még nagyon finom (azt hiszem 2006-os, de ugye nem vagyok nagy borszakértő) traminivel is kedveskedett nekünk. Sírtunk a gyönyörtől.
Desszert is volt: tarte tatin készült, vaníliás-fahéjas-kardamomos parféval. (Abban a pillanatban, ahogy az első falatot megkóstoltam, eldöntöttem, hogy a mai vacsi zárása itthon is ez lesz…. Csak hogy a sok tudás ne vesszen kárba, ugyebár…).
És most nagyon szépen megkérek mindenkit, hogy hunyja le a szemét, és egy perces néma tiszteletadással adózzunk a francia konyhának… én is ezt teszem majd, ahányszor erre a fantasztikus estére gondolok… köszönöm az élményt!!!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése