Koma

Tegnap nagyon jó napunk volt. Jött Anya egyik barátnője, aki még nem látott engem, és hozta magával a kisfiát, aki csak pár hónappal idősebb nálam. Eddig Ő volt az, aki a legjobban hasonlított hozzám a haverok közül! Nagyon nagy fazon a srác, jókat vigyorkáztunk együtt, de aztán végül csak otthagyott engem, mert a kutya jobban érdekelte…de Anya azt mondta, hogy ez így természetes, majd pár hónap múlva sokkal jobban fogunk tudni együtt játszani, ha már majd én is tudok menni (vagy kúszni, vagy valami módon haladni) mert akkor majd lépést tudok tartani a Kevével. Megjegyzem, Őt csak az Anyukája tudja utolérni, mert nagyon fürge! A kutyát is utolérte! Pedig az nagyon szaladt!Aztán rájött, hogy talán hamarabb szabadul, ha hagyja magát

Szóval azért elvoltunk, bár nekem meg aztán pláne hamar elment az idő, mert vagy háromszor aludtam közben, ez a nagy meleg teljesen kikészített...amikor elmentek, mi még Anyával estig kint voltunk a kertben, Apa is csatlakozott…bent meg lehetett fulladni, jobb volt a levegőn
De ilyenkor (is) aztán úgy alszom este, mit akit leütöttek.

Ma korántsem volt ennyire szórakoztató program…már amikor megláttam a Dokit, már akkor tudtam, hogy ez nem lesz az én napom…megint 2 szurit kaptam.
Meg kúpot a fenekembe…ááááá…nincs az én Anyámnak szíve, komolyan. De legalább az egész délutánt a karjában tölthettem…ezt máskor nem engedi. Minden rosszban van valami jó! Ja, és közben gyakoroltam a fogást a tegnap Esztiéktől kapott kockákkal…illetve most még csak eggyel, többel nem biztos, hogy boldogulnék, de hát valahol el kell kezdeni, nemigaz?