Balázsék, és az elveim

Jól meg tud lepni a gyerekem majdnem minden nap azzal, hogy kimondottan „felnőttes” dolgokat csinál. Nekem ez olyan fura, hogy én (valamint Tamás is, meg a család úgy általában) kisbabaként tekintek rá, és néha rádöbbent, hogy ez már rég nem így van… Ma például az tízórait teljesen önállóan bonyolította: kicsit nyígott a hűtőnél, kinyitottam, mutogatott a tegnapról maradt spenótjára, amikor megmelegítettem neki, elég határozottan a tudtomra adta, hogy egyedül szeretne belőle enni a lépcsőn… gondoltam, legfeljebb feltörlök, de erre nem volt szükség, nagyon ügyesen kikanalazta a cuccot az üvegből, még a rucija se lett olyan. Mire felébredt a szuszkából, megérkezett Dorci barátnőm Balázskával (aki lassan tényleg egy fejjel magasabb már Dávidnál), és az egész délután átjátszották minden különösebb vita nélkül. Kiderült, hogy minden játék érdekesebb, ha ketten játszanak vele, de hát ez normális is. Dávid egyébként kapott karira a Dorcitól egy Thomas mozdonyt, és olyan jól eljátszottak vele, hogy kicsit előrehoztam a fa vasút beszerzését, konkrétan kihasználtam Dorci azon felajánlását, hogy Ők, mielőtt hazamennek, úgyis mennek a Teszkóba, és szívesen vesznek nekünk egy pályát, hazafelé meg beadják… Jó döntés volt, úgy tűnik, bár asszem ezek után senki nem fog komolyan venni, amikor felteszem a „nem kell a gyereknek mindent azonnal megkapnia” lemezemet… De majd ha teszek fel képet arról, hogy milyen elmélyülten játszik vele, Ti is egyet fogtok érteni velem szerintem!