Tegnap a protokol szerint angolra kellett volna mennünk, de sajnos Anyáék tanárnője lebetegedett, így csak Lucáékhoz mentünk át egy kicsit játszani. Mivel sajna én egy kicsit betaknyosodtam tegnap óta, így éjjel azért nem aludtam olyan nagyon jól, mint általában, úgyhogy a piacon kajavétel közben már voltak némi nézeteltéréseink Anyával (szerinte semmi szükségem a 25. Thomas-könyvre, szerintem viszont sosem lehet elég jól tájékozott az ember, ha a kedvenc vonatjáról van szó….), amit azért a kajaosztó néni jól tudott kezelni némi bónusz sült-krumplival (igazából ezt Luca kapta, mert ők ott abszolút törzsvevők, de nagyon rendes volt a csaj, és a legnagyobb természetességgel megosztotta velem az ingyenkaját). Itthon már nem volt semmi extra, elvoltunk mint a befőtt, ebéd-alvás-kertben rohangászás-séta-játék-fürcsi-vacsi-vakondmesenézés-alvás. Ma meg zenebölcsibe mentünk reggel, én az új farmerszerkómban feszítettem, Luca a békás kabijában, és kézen fogva rohantunk át a parkon, hogy mielőbb odaérjünk. Most egy kicsit jobban részt vettem a közös éneklésben-játékban mint a múltkor, Anya meg is volt velem elégedve… főleg,
amikor Lucával egyetemben tök lelkesen rángattuk az ernyőt, mialatt ők kántálták a „hullámzik a tenger, tutajon egy ember….” kezdetű örökbecsű versikét. Hazafelé ismét egy jó nagy séta volt, meg a szokásos rutin…ahogy én most látom, elég jól kezdünk beállni a délelőtt program, délután séta menetrendre, ami nekem nagyon tuti, mert így legalább mindig történik valami…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése