Csillagánizs 3.- Segal Viktor

Na, most muszáj dicsekednem egy kicsit (nem szól be). Tegnap Segal Viktorral főztem együtt. Aki tudja, hogy Ő ki, az már most irigykedik, aki meg még nem tudja, az is tudni fogja nemsokára, ugyanis Viktor mától hivatalosan is híres, ma jelent meg az új szakácskönyve. Éééés az én polcomon már most ott feszül!!! (sajna nem Viktor…).

Na jó, most komolyan. A tegnapi este az új könyvre épült, melynek címe: Színek, és ízek.

(itt jegyezném meg, hogy ugye az ember hajlamos az előítéletekre… valamiért azt gondoltam, hogy ha valaki ennyire ismert, és elismert, és már könyve is van, az esetleg talán az életben nem biztos, hogy olyan kis szerethető… értitek na…. Vagy csak magamból indulok ki, és én az ő helyében el lennék szállva magamtól??? Valószínű. Mindenesetre V. nagyon nem ilyen, egy halál szerény kis pacák, humora is van, és végtelen türelemmel viselte a viháncolásunkat…)

Az estére választott receptek is a könyvből kerültek ki természetesen, 4 féle ételt főztünk.

Készült „Közel-keleti sült padlizsán lilahagymás-olivaolajos kovászos uborkával” (remek előétel), utána „Házi farfalle zellerkrémmel és paradicsommal”, aminek azért örültem nagyon, mert én házilag gyúrt tésztát utoljára még a Bicskei mamával csináltam, aki ugye szegény már 10 éve meghalt…tehát régen.

Nemrégiben T. valamelyik este, amikor tésztát főztem, akkor felvetette, hogy esetleg-e nem-e akarok-e házi tésztát csinálni, márhogy én gyúrjam, és frissen főzzem, ő úgy enne, olyat, de egy pillantással közöltem vele, hogy azért arra ne mostanában számítson, hogy én nekilátok tésztát gyúrni, nyújtani, pláne formázgatni...

Namost tegnap ez a véleményem azért változott kicsit mert valóban nem „annyira” bonyis ez az egész, Viktor pl. 10 perc alatt megvolt vele… egy óra alatt tán nekem is menne, úgyhogy asszem a következő beszerzésem egy tésztanyújtó gép lesz... legfeljebb D.-t megtanítom lepkét formálni...

Szóval csináltunk ilyen farfalle tésztát, teljes kiőrlésű lisztből, hát apám, az azzal a zellekrémmel, meg némi kaprigyümölccsel, apróra vágott olajbogyóval és paradicsommal a tetején, az olyan finom volt, hogy a mellettem falatozó főzőtárs a kóstoláskor fel is sóhajtott, hogy „hát, ezt enném egész héten minden nap a legszívesebben”…és nagyon egyet tudtam vele érteni…

A tészta után még készült rukkolás céklarizottó, ami a meglepő színe ellenére szintén nagyon finom volt, meg grillezett padlizsán-carpaccio pirított csiperkegombával és lazaccal…

Két „főzőtárs” már rutinos volt, már úgy értve, hogy voltak már Viktor féle főzőestén, és az első fogás felét élből meghagyták…. Elmondásuk szerint akkor is annyit ettek ugyanis, hogy majdnem rosszul lettek…áááá, mondom, az én gyomrom az mindent kibír, de valóban, a végén azt hittem, hogy hazafelé a villamoson simán be fogok aludni, annyira jóllaktam, hogy az már túlzás. T. itthon meg is gyanúsított, hogy én csak az evés miatt járok ilyen lelkesen főzni, de perce csak viccelt, tudja, hogy nem így van, bár bevallom, nagyon jól esik a kaja is…

Mikor végeztünk a főzőcskével, még csaptunk egy spontán dedikálópartit is… Viktor tök aranyos volt, látszott rajta, hogy szinte még zavarban van a „rajongásunktól”, Timi piszkálta is, hogy „most szokd a vakukat, mert holnap az újságírók szétszednek”…Nagyon sokat nevettünk, rettentő jól éreztem magam… meg is értem, hogy miért van ennyi „törzsvendég” itt, szerintem aki egyszer eljött, az hamar függővé válik…

Erről jut eszembe, hogy amikor odaértem, Timit pont hívták telefonon, amikor letette, mondta, hogy a pécsiek szóltak, hogy egy kicsit késni fognak… mondom, Pécsről is jönnek??? Ó, mondja, bizony, két lány, majdnem minden héten jönnek, sőt, van egy illető, aki Pozsonyból szokott jönni… úgyhogy tényleg tud ez függés lenni…

Jövő héten hétfőn megyek újra, akkor bonbonkészítés lesz…ééééés már le vannak ugyebár a decemberi esték is foglalva… mondom, hogy rá lehet szokni…