Nos, hazaértünk Tihanyból. Az időjárás nem volt az az igazán nyári, azt hiszem, ezt bátran elmondhatom, de azért azt is, hogy kihoztuk a maximumot belőle. Nagyon-nagyon sokat voltunk az élménymedencében, a masszázsmedencékben, sőt, mi ketten a Dáviddal még az uszodát is kipróbáltuk (oda a Tamás már nem merészkedett be, hidegnek találta). Első este a gyerek el is ájult azonnal, amint ágyat ért a feje. Tegnap csak azért nem tette ugyanezt, mert már délutánra kipurcant annyira, hogy 3 órát húzott le egyszerre, így aztán este elég friss volt. Tamás már nem akart menni a fénybe-pompába-éjszakába (igaz, pénteken háromig züllöttek a fiúkkal az egyik gyerekmentes szobában- amiből évről-évre kevesebb van a csapatnál), hanem inkább Ő is a szobában maradt, együtt néztünk a tévében egy jó kis katasztrófafilmet, és közben vigyorogva figyeltük, hogy a gyerek miket vet be annak érdekében, hogy ne kelljen még aludnia:
Első körben jött a szokásos „Aja, Apa”, ugrálás az ágyban, de hamar rászóltunk, hogy fekvés, és akkor elfeküdt.
Öt perc múlva odanézek, a kiságy pereme felett, cumisüveggel a szájában nézi, hogy hogyan fog leesni a hold a tévében, rászóltunk, vigyorog, elfekszik.
Két perc múlva halk nyávogás hallatszik az ágyából „mijaaam, mijaam” (őszerinte ezt mondja egy macska, majd vihog… na, akkor már mi is röhögtünk.
Végül is fél 11kor adta fel…
De hogy humorérzéke az lesz, az tuti.
Ja, a mellékelt képeken látszik, hogy lesz utánpótlás a cégben…egyre több a baba!!!! És mivel mindegyik imádja a vizet, asszem jövőre is ugyanígy-ugyanitt!!!
Ma délelőtt, amíg Anyu eljátszogatott a Dájíval, gyorsan összepakoltam hétvégére, merthogy azt beszéltük meg, hogy Tamás épp hogy csak beugrik az irodába, aztán jön is haza, és indulunk Tihanyba, a szokásos évi heppeningre. Kicsit letört minket az időjárás, megmondom őszintén, mert nagyon borús volt az ég, és egész hétvégére esőt jósoltak, de hát mit lehet tenni…
El is indultunk fél 12kor, Anyu meg a Zsó maradtak Botival, mert a fecó csak meló után jött értük, de megígérték, hogy majd szépen bezárják a házat, a Pihét meg Anyu hazaviszi, hogy ne maradjon 2 napig egyedül, és majd a jövő hét pénteken, amikor Apu meg Fecó jönnek a kiszoba bútoráért, majd visszahozzák.
A lefelé úton Dávid aludt egy nagyot, majd jött a nap fénypontja: komppal mentünk át Tihanyba… Olyan szép képeket tudtam csinálni a kompon, hogy még…úgyhogy most nem is teszek ide másmilyet, lesz még elég pancsizós kép holnap (ha más nem, a benti medencéről, merthogy az idő az vacak…esik, hideg van…ááááá).
Holnap véget ér a vendégség, úgyhogy ma ünnepi vacsit főztem, már amennyire ünnepi lehet egy valódi, hamisítatlan carbonara spagetti, meg a hozzá nemzetközileg ugyan nem passzoló, de mostanában nagy sikernek örvendő salzburgi galuska…mindenesetre mivel a héten eddig még nem főztem, hanem csak rendelt kaján éltünk, ez azért mindenképp dobott rajta valamelyest, így tényleg ünnepinek számított. A gyerek újabban felvette azt a szokását, hogy vacsi közben, mihelyt van már valamennyi a pocakjában, nem hajlandó tovább kajolni az etetőszékben, hanem átmászik hozzám, és hiába magyarázzuk, hogy nálam ugyanaz található a tányérban, csak ott hajlandó folytatni a falatozást. Ez ma sem volt másként, mindenesetre nagyon édes volt, ahogy szívta be a spagettiszálakat egymás után :)Ja és ma megérkezett az új szerzeményünk is, a fabicikli, amit aztán el is vittünk magunkkal, amikor mentünk érte az oviba, és meg kell mondjam, ahoz képest, hogy egy hangyányit talán még nagy neki, nagyon ügyesen csinálta!Este meg együtt nézték Anyuval a vakondot, persze ezt is meg kellett örökíteni… kár, hogy olyan gyorsan elment ez a pár nap…
A babaszoba kérdése ugyebár megoldódott, márhogy melyik szoba legyen az… igenám, de még azt is ki kellett találni, hogy az én ruháim hova kerüljenek… Volt szó a hátsó kisfürdő gardróbszobává alakításáról, beszéltünk a folyosón levő hátsó kijáratnál levő beugró befalazásáról, és hogy oda akkor mehet beépített szekrény, de aztán a legegyszerűbbnek az tűnt, hogy a hálóban levő beépített szekrényt „nagyíttassuk meg”. De ez csak elvben volt ilyen egyszerű: annakidején beépített szekrény nálunk először az emeleten készült, akkor nagyjából blikkre választottunk vállalkozót, azt néztük csak, hogy a Stanley nevű céggel állt szerződésben, tehát jó anyagokkal dolgozik, aztán amikor kész volt szekrény, már azt is láttuk, hogy nagyon jól is csinálja,amit csinál, így aztán amikor a hálóba akartunk szekrényt, egyből Őt hívtuk fel. Most is arra gondoltunk, hogy akkor majd Ő jön nagyítani… Igenám, de nem volt meg a száma! Sőt, nem találtuk a számlát! Kerestük a kis irodáját a közeli irodaházban (illetve Gabit kértem meg, hogy sétáljanak arra Lucával), bár emlékeztünk ráű, hogy onnan elköltözött. A Gabinak is rémlett, hogy sokáig ki volt írva, hogy az xy cég ide és ide cuccolt, de az már rég volt…. Hát a hálóbútor a Tökivel való terhességem idején készült, és az nem most volt. Na, ekkor a Tamás felhívta magát a Stanleyt, hogy akkor küldjenek ők valakit… kijött egy (egyébként nagyon „látványos”) srác, és pikkpakk kijelentette, hogy ők ehez hozzá se tudnak nyúlni, meg nem is akarnak, mer csak az ajtó Stanley, a többit nem ők csinálták, és különben is, nincs már ilyen nád (én ezt nem bántam volna, bordó szekrényre vágyom már tavaly óta), és izémizé, Ő erre nem tud mit mondani. Na, meg is rogytunk rögtön… gyorsan kértünk egy árajánlatot a beugróba tervezett szekrényre, srác gyorsan lerajzolta, mondta, hogy ha jövő hét hétfőig megrendeljük (ja, ez még két hete péntek reggel volt), akkor 10% mínusz, majd elballagott. Na, Tamás azonnal nekiesett mégjobban a netnek, és mondta, hogy addig nem megy dolgozni, míg elő nem kaparja a mi srácunkat…. Hívta a könyvelőt, hogy azonnal szedje elő a három évvel ezelőtti könyvelést, és mégeccer keresse a számlát a hálóról, de megnézhetné a 4 évvel ezelőttit is a fenti szekrény számlája miatt (na, őt ekkor egy kicsit sajnáltam, de örültem, mert nagyon nem akartam a folyosóra szekrényt), majd a neten megkereste az üzletház üzemeltetőjének a számát, és felhívta. No, az a krapek hálistennek emlékezett, hogy valóban volt ott egy olyan cég, megadott egy számot, ahol az illető tudta, hogy mi kit is keresünk (még jó, hogy legalább arra emlékeztünk, hogy a srácot Attilának hívták), és megadta a számát… hát, örültünk, mint majom a farkának, depláne, amikor a srác megígérte, hogy hétfő reggel nálunk kezd. Jött is, majd mondta, hogy oké, meg lehet csinálni, csak az a baj, hogy ilyen nádatz már nem lehet szerezni, meg hogy már nem a Stanleyvel, hanem egy valami másik német céggel van szerződésben, úgyhogy új ajtót kell választani… de hogy van egy bordó üvegajtó, ami most nagyon trendi… keblemre öleltem, és örvendeztem (tamás szerint mi ezt már előre megbeszéltük, hogy a végén nekem legyen igazam….no comment)… Megrendeltük a bordó üveget, a falon levő festett virágok színe miatt arany kerettel, és arany ál-osztással (mivel plafonig ér, kell rá valami, mert az akkora nagy üvegajtó bordóban valszeg kicsit nyomasztó volna), majd mondta a srác, hogy akkor 25én csütörtökön jönn, és megcsinálja. Öröm-bódottá. Aztán másnap Tamás hívott, hogy hívta az Attila, hogy nem lehet arany ál-osztást kérni, mert azt nem gyárt a cég, úgyhogy Ő azt mondta neki, hogy legyen cseresznye színű, mint a korpusz. Mondom legyen, lényeg a bordó. Ja, és hogy lehet, hogy már 24-én, szerdán jönne. Mondom, nekem mindegy….
Na, aztán tegnap este még beszéltük is, hogy nem hívott Attila, hogy szerdán jönne, alhatunk tovább (általában ha jön, akkor 8rajön….szorgos típus), úgyhogy negyed kilenckor keltünk, Tamás ment dolgozni rögtön, mi meg a Bóbival(aki tegnap doki után már haza se ment) elvittük a Tökit az oviba 9re, kicsit néztük ott, ahogy játszogat (mert persze meg kellett mutatnia a kincseit a Bobónak is), majd szééép kééééényelmesen hazabattyogtunk. Ahogy befordultunk az utcába, látom ám, hogy Attila teherautója ott parkol a felhajtón, na mondom, futás. Mire beestünk, az Anyu szegény (akit marha váratlanul ért a dolog), már totál kipakolta az egész hálószobaszekrényt, át a másik szobába, már tök üres volt… én meg már 3 napja ezen forgattam magam, hogy ez mekkora meló lesz…hehe. Az Attila addigra behordta az ajtókat, és határozottan állította, hogy Ő nem azt mondta Tamásnak a telefonba, hogy LEHET, hanem hogy SZERDÁN. Mindegy, itt volt örültünk. Ja, és mutatta, hogy hajnali 4kor Ő nekiállt felrakni az ál-osztást, de szerinte bűnronda, úgyhogy abbahagyta… De nem hagyta a dolog nyugodni, és azt találta ki, hogy van egy ismerőse, aki matricákat gyárt, mi lenne, ha csináltatna rá ugyanolyan virágokat aranyszínűben, mint amilyen a falon van? Na, ekkor majdnem szerelmes is lettem, mert nekem ez eszembe se jutott volna, és nagyon tetszett az ötlet, úgyhogy támogattam. Mondta, hogy a matrica mára nem lesz meg, de jövő hét elején beugrik vele, most mindenesetre nekilát a szekrénynek. Én meg ekkor már direkt nem is hívtam a Tamást, hogy micsoda nagy meló megy itt, gondoltam, majd este meglepődik. Attila háromra kész is lett, és még így osztás meg matrica nélkül is olyan szép volt a szekrény, hogy csuda! (sajnos ezen állapotában nem csináltam képet, így a már felvirágozott ajtó van itten dekorként). Amíg a Zsófi a kertben játszott Dáviddal, addig mi behoztuk az ágyra a cuccok közé Botondot, hogy tudjon nézelődni, pikkpakk kitöröltük a szekrényt, így mira Tamás hazajött, a ruhái már bent is voltak (persze az „Ő részében”…merthogy mostantól velem kell osztoznia). Úgyhogy ez egy nagyon sikeres nap volt! Közben persze azért ment a babázás is, mindkét kölök jól érzi magát (főleg, ha valaki emelgeti őket), ettől mink is jól vagyunk… Hú de hosszú bejegyzés lett…Ja, azért egyszer majd próbálok olyan fotót is tenni, ahol látszik a fal ÉS a szekrény együtt….
Ma délelőtt eljött Luca és Gabi babanézőbe. Igaz ugyan, a babából nem sokat láttak, merthogy Botond a délelőtt java részét átaludta, de azért azt hiszem, nem jöttek hiába… Nagyon aranyosan eljátszottak együtt (márhogy Luca meg Dávid), és mi legalább tudtunk a Gabival egy kicsit beszélgetni. A Zsófival már amúgy is régen találkozott, úgyhogy azért volt téma rendesen. A kölkök egy darabig lelkesen kergetőztek az asztal körül, majd Anyu vetette be magát, hogy egy kicsit még lefoglalja őket, had érjünk a témáink végére (bár szerintem nekünk Gabival sose lesz olyan, hogy úgy induljanak haza, vagy úgy tegyük le a telefont, hogy „na mindent megbeszéltünk… de ezt már megszoktuk, Dorcival is így van, szerintem az elmúlt két évben kizárólag azért szakadt meg beszélgetés, mert haza kellett menni, vagy le kellett tenni a telót, mert valamelyik gyerek csinált valamit, vagy már olyan hangosan ordít, hogy úgyse halljuk egymást). Felolvasott Nekik az új verseskönyvből, amit Dávidnak hozott, de aztán amikor felvetettem Neki, hogy esetleg elmehetne óvónőnek, ha megszűnik a munkahelye, azért arra kategorikusan nemet mondott… Megértem… Amikor meg elhangzott a „haza kéne menni” mondat, Luca kétségbeesetten sírni kezdett, ebből is gondolom, hogy jól érezte magát… Persze Dájí is rögtön rázendített, szegény nem értette, hogy mi rosszat tett, de aztán sikerült hamar lenyugtatni mindkettőt.
Ja, este meg dokihoz mentünk, és ezt most dokumentáltuk is: vittünk fényképezőt, és az ott várakozó csajok, valamint az asszisztensnő nagy derültségére kértünk egy fotót a váróban…mégiscsak ritka, hogy a három tesó egyszerre megy ugyanazon nődokihoz (a Zsófinak csak egy soron kívüli ellenőrzést iktattunk be, biztos ami biztos alapon… már nem bízunk az Ő (ex)dokijában… mindegy, túl vagyunk rajta)..… már fel is vetettem a dokinak, hogy lassan diszkontárat számolhatna nekünk, vagy esetleg csinálhatna ilyen „kettőt fizet- hármat kap” akciót…vagy kaphatnánk esetleg pelenkakupont a DM-be, vagy valami ilyes…. Nagyon röhögött, mondanom se kell…
Úgy tűnik, hogy nem lesz gond evvel a kisbaba dologgal… A Dávid tegnap óta gyakorlatilag alig mozdul el a baba melől, már ha a baba épp lent van, és nem szépen fent szuszkázik az ágyikójában, amiről a Dávid szintén tudja, hogy az övé volt régen (ez az utazóágya), és azt is, hogy lila (bordó, de lilásbordó ), és amikor „baba aaszik lila”, akkor csendben kell lenni, legalábbis nem szabad annyira ordítani. Ezt el is fogadja, és be is tartja. Az is megvan már neki, hogy a babát csak simogatni szabad, azt is csak óvatosan, a cumiját nem tesszük a saját szánkba, hanem az csak a babáé… Ezt olyannyira megtanulta, hogy csóri Botond tök ötletszerűen is kkap cumit a szájába, ha akarja, ha nem… Ott voltam, és tényleg nem csak fotóztam, ha elfajult volna a helyzet, úgyis közbelépek (ezt csak a Zsófi miatt írom), de olyan édesek voltak: Botond először nem nagyon akarta bekapni a cumit, de aztán a Dávid óvatosan szétfeszítette az ujjával a száját, belerakta a cumit, majd összefont ujjacskákkal nézte a Botondot, mintha legalábbis az Ő ügyes kisfia lenne, aki végül is lám, cumizik!!! Aszittem megzabálom (mindkettőt). Ja, és a napfénytetőt is igazgatja a pihenőszéken folyamatosan, merthogy „map, baba”, és a szeme elé teszi a kezét… Éééédes. Az etetésében is aktívan próbál részt venni, tartja a cumisüveget, mondja hogy „babaé” és nem próbálja meg kiszipákolni a tartalmát… Úgyyhogy nagyon-nagyon optimista vagyok….
Szóval ma délelőtt, amíg a gyerek tévézett, mi meg nagy készülődésben voltunk, ugyanis vendégeket vártunk. Megmondom őszintén, némi önző érdek is vezérelt, amikor mondtam a Zsófinak, hogy egy hétre eljöhetnének Botonddal hozzánk nyaralni, merthogy volt bennem némi para, hogy hogy fogja a Dávid a kisbaba jelenlétét megemészteni (meg hát Tamásnak és nekem is újra kell „szokni” egy pici babát, még a fogást is gyakorolni kell J ). Ugyebár Olaszországban voltak arra utaló jelek, hogy vannak averziói a kisbabákkal, gondoltam, hátha egy kicsit tudom oldani a „gátlásait”, ha huzamosabban lát egy picit maga körül… Meg hát én is már régen tudtam magam Zsófival kidumálni, Anyuval is, úgyhogy rögtön Őt is meghívtuk. Meg is beszéltük, hogy ma jönnek délelőtt, és maradnak péntekig. Közben a Riti unokatesómék meg jelezték, hogy szívesen megnéznék Botondot, és igencsak megörültek, hogy nem kell Kecskemétig utazni, hanem a megtekintést nálunk is meg lehet ejteni, így aztán az Öcsikéékkel együtt (aki Riti öccse igazából, de ez a családbeli beceneve is), jöttek babanézőbe kora délután. Rég volt már nálunk ennyi ember egyszerre, és nagyon-nagyon jó kis vendégség kerekedett! A Dávid totál beleszeretett rögtön a Dorinába (meg tudom érteni, gyönyörű nagy lány már), aki Ritiék 7 éves nagylánya, együtt kergették a Pihét, meg hintáztak, meg minden ilyesmi, mi meg aztán jót dumáltunk közben… Hiába nem laknak túl messze (Tatabányán), valahogy nem igazán sikerül sűrűn találkozni-beszélgetni… De aztán amikor összehozunk egy hasonló talit, akkor hálistennek ugyanott tudjuk folytatni a dumálást, ahol előzőleg (akár 2 éve) abbahagytuk… Ilyenkor az ember mindig megfogadja, hogy sokkal több energiát tesz majd a kapcsolattartásba… ehh.
Mindenesetre amint a képeken is látszik, csudajó kis nap volt, csak hamar elment… de most egy hétig itt lesz Zsófi, meg Anyu meg a Botond, meg majd szerdától Bóbi is, lesz nagy vidámság, meg dumaparti!
A mai nap kora délelőtti óráiban egy ritka természeti eseménynek lehettünk szemtanúi: Varga Dávid kiskorú fél órán keresztül egy helyben ülve nézte a tévét. Az eseményről készült fotót, illetve videót már elküldtük a National Geographicnak is. Szerintünk eséllyel pályázhatunk az év fotója címre...
Semmi különös nem volt ma… Szombat, pihi, vásárolgatás, estére tortasütés (Ízbolygótól, nagyon finom, de a fagyihoz már lusta voltam…..de így is elfogyott a háromnegyede élből), hab-party Apával a kádban…Holnap vendégek jönnek, úgyhogy majd lesz mit mesélni.
El nem lehet mondani, hogy milyen nagyon meleg volt az elmúlt pár napban… na nem mintha nagyon bánnám. Ha másra nem is jó ez az idő, de a fagyi meg a medence az mindenképpen nagy előnye a melegnek… Tegnap amikor Apa hazajött a melóból, akkor elugrottunk a bohócos étterembe, mert Anya frappét akart inni, én meg kaptam egy jó nagy fagyit, ma meg amikor mentünk a boltba a szokásos bevásárlásra, kipróbáltuk a Béke téri cukrászdát, mert hiába laknak itt Anyáék már hosszú ideje, itt még nem ettek fagyit sose… pedig esküszöm, nagyon fini. A délutánok meg ugye pancsizással telnek, Apa is amint hazajön, már veti is magát a vízbe, mi meg Anyával gyakorlatilag tényleg alig jövünk ki belőle! Más nem nagyon van, Anya erőlteti ezt a szobatisztaság-dolgot, pelus nélkül járkálok idehaza, de én még tartom magam… szerintem az igazi férfi a teraszon pisil, és pont.
Öt perc múlva odanézek, a kiságy pereme felett, cumisüveggel a szájában nézi, hogy hogyan fog leesni a hold a tévében, rászóltunk, vigyorog, elfekszik.
