Hazajövünk

Mivel hálaajóistennek Gábor remekül reagált a rengeteg gyógyszira, ma haza is jöhettünk.

Az elmúlt napok megviseltek, nem tagadom, hiába aludtam akkorákat szombaton, úgy érzem, hogy nem nagyon fogom mostanában behozni a lemaradásomat, bár ennek a fáradtságnak, amit érzek, nagy része nyilván a feszültség miatt van. Vasárnap új szobatársat kaptam, az addig velem egy szobában levő kisfiú hazamehetett (az Ő gyerekorvosa is a mi dokink, meg is beszéltük a csajjal, hogy megmondjuk a dokinak, többet ne menjen külföldre, mert minden kis betege a kórházban köt ki) még délelőtt, estére megjött az új delikvens, egy szintén kruppal küzdő kislány, aki nagyon aranyos volt (attól féltem, hogy sokat fog sírni, vagy valami, de nem volt ilyen gond), az anyujával jókat dumáltunk. Gábor ugyanúgy elvolt a kórházban, mint itthon, naponta három-négy alkalommal mentünk inhalálni, más teendőnk nem is volt.

Mára ugye beígérték a hazamenetelt, és bennem azért felmerült néhány dolog, konkrétan, hogy mi a teendőm a legközelebbi roham esetén. Tudom: hideg levegő, Rectodelt kúp, párásítás. De azért aggódom (mint mindenki tenné a helyemben). Így hát kimondottan örültem, amikor az egyik ápolónő hozzátette, hogy vegyünk otthonra ilyen inhalátort, és sóoldatos párát (ugyanazt mint a kórházban) is kaphat a baba olyankor, sokat segíthet, hogy ne legyen kórház a vége. Mondtam is a szobatársnőmnek, hogy mi ilyet tuti beszerzünk. Ő nem sokkal utána telefonon kapta az infót, hogy ezt a gépet fel is lehet íratni otthona, így 24ezer helyett 4ből megússza az ember. Nem a pénz miatt, nem kenyérre kell, de mégis, mondom, dejó, kapunk a TBért valamit. Aha. Ahogy én azt elképzelem….

Jött a szakorvosnő az elbocsátó szép üzeneteinkkel (a kislányék is akkor mehettek haza), kérdeztük tőle a gépet. Válasz: „nem szükséges felírni, mert ha jön a roham, az anyuka kiviszi a gyereket a hidegbe, meg beadja a kúpot, és ha azok nem használnak, akkor behozza a kicsit, és itt majd kap sós párát. Nem kell aggódni, hisz még csak először kerültek ide”. MIVAN??????

Szóval azért, mert csak először vagyunk ott, nem tehetek meg mindent, hogy a legközelebbit elkerüljem????? Úgy meglepődtem (nem a dokinőre haragudtam, hisz nyilván nagyon erős (nagyon hülye) szabályok kötik a kezét) hogy nem jutottam szóhoz, csak bólogattam. Aztán felhívtam a háziorvost, aki mélyen egyetértett velem a sópára otthoni hasznát illetően (időközben meginterjúvoltam még egy ápolónőt, aki szintén engem támogatott, sőt, mondta, hogy ha van másik gyerek, és kezd kijönni rajta a megfázás, annak is KIMONDOTTAN jót tesz egy röpke inhalálás. Nem gyógyszer, nem káros, és sokat old a nyákokon.), de sajnálja, csak szakorvos írhat fel ilyen gépet, de ha holnap betelefonálok a rendelési idejében, addigra utánnanéz, hátha valamely fajtát mégis felírhatja. Mondtam neki, doktor úr, ne szagassa magát, megvesszük teljes áron, leszarom, akkor vagyok nyugodt(abbb) ha már ma éjjelre is van otthon gép. Hülye vagyok, tudom, túlaggódok, de isten látja lelkemet, elég volt egy éjjel az intenzíven, és a magamról alkotott laza anya képe kártyavárként omlott össze. Igazából erre is csak helyeselni tudott, csak sajnálta, hogy nem tud segíteni. Mondom, tényleg nem baj, nekünk ez nem gond (márhogy a teljes ár), de rettenetesen sajnálom azokat az anyukákat, akik nem nyugtathatják meg magukat ily módon.

Szóval kettőkor megkaptuk az eltávot, jött Tamás, hazajöttünk, babecet átadtuk a Klárinak, és elhúztunk a Media Marktba. Vettünk egy hideg párásítót (már 2 volt nekünk itthon… annó megvettük az elsőt, jó drágán, két hónap működés után orán-száján folyatta a vizet, és mivel ölég drága volt a gyerekbútor, nem ugráltunk örömünkben, hogy a szekrény oldalán folyik a víz… iktattuk, vettünk egy másikat (óccsón) az 2 hétig működött, majd orán-száján folyatta a vizet. Dorci ajánlott egy harmadik márkát, most olyat vettünk, lepecsételtettük a garancialevelet, és imádkozunk), majd körbenéztünk, van-é inhalátor. Volt, 2 fajta, gondolkodás nélkül megvettük a drágát, és fellélegeztünk. Vettem gyorsan még egy fotóalbumot is, Dájí ovis fotóinak rendbetételéhez, majd elmentünk Dávidért az oviba. Kis mogyoróm úgy örült nekem, csak szorongatott… Na, irány haza, majd itthon kipakoláskor a fejemhez kaptam, hogy fasza, van inhalátor, de nincs sóoldat, meg még a kúp is csak recept alakban van, az úgy nem igazi… Gyorsan felöltöztem, irány a gyógyszertár. Na, itt újfent szembesültem a nagy magyar valósággal. Átadom a receptet, válasz rá: „Jaj, anyuka, ezt hetek óta nem lehet kapni…mindig megrendeljük a központból, de nem hoznak”. Szóval, olyan kúpot, ami egy olyan betegség házi kezelésére jó, ami 10 gyerekből egyet érint… Ha baj van, menjünk kórházba. Fasza. Mondom, sebaj, hátha ma azért nem lesz nagy gond, holnap majd kerítünk kúpot, addig elleszünk valahogy, mindenesetre kérek sóoldatot. Inhalálóba valót. A gyógyszerésznő nézi a gépet veszettül, majd közli, hogy nem adhat, csak receptre, merthogy injekciós kiszerelésben van, és azt csak receptre. Mondtam, hogy ugye most szórakozik velem???? Sós vizet???? Receptre. „Nézze anyuka, én megnézem még egyszer a gépben, de hát látja…vényköteles”. Komolyan mondom, röhögőgörcsöt kaptam. Hazafelé baktatva felhívtam (aznap már negyedszer, rendelési időn kívül, az Ő idejét is feleslegesen pazarolva…) a gyerekorvost, és megkérdeztem (kicsit hisztériás állapotban), hogy szerinte hol kaphatok kúpot, valamint, hogy holnap bemehetek-e egy receptért, amivel sós vízhez jutok… szegény, abszolút tolerálta a hisztimet, és csak megerősíteni tudott engem a receptírás feleslegességéről ebben az esetben (komolyan, na… D vitamint csak receptre kapsz. A vitamint szintén.Paracetamol tartalmú készítményt azt vehetsz apám, dögivel, reci nélkül, orrba-szájba. Vitamint, vizet nem. Elmebaj.), és mondta, holnap reggel vár a reci majd a portán. Jó. Reméljük nem lesz gond éjjel.De akkor is agybaj.