Betegek

Na, tegnap reggel Dávid láztalanul kelt, rögtön a Papát kezdte el keresni, fel is hívtam gyorsan, hogy ha akar, jöhet unokázni, egy óra múlva be is futott, majd megbeszéltük, hogy mivel mindegy, hogy a gyerek hol játszik (ugye direkt megkérdeztem a dokit, ha nem lázas, nem kell feküdnie (nem is tudtam volna ágyban tartani pillanatragasztó és bilincs kombinációja nélkül)), átmehetnek a Dédihez, de mérje óránként a lázát, és ha kezd felmenni, tűz haza, ebben maradtunk, elhúztak. Közben Tamás is elindult, Győrben volt délután dolga, előtte ki akart menni Bécsbe kicsit vásárolgatni (én ezekből általában jól jövök ki…), mi meg Gáborral eltöltöttük az időt délutánig (az ő fő tevékenysége a szabadon választott gyakorlatok közül a szőnyegensuttyombanelalvásban csúcsosodott ki). Ötkor megjött Apu Dájíval, aki fél ötkor kezdett kicsit lázasodni, de beadtam neki a Nurofent, és mire hát után az apja hazajött, addigra újra a régi fényében tündökölt. Tamás nem okozott csalódást, rengeteg dolgot hozott nekünk „anakió”ba, sok csokit, nekem is szép pólókat, tökjó göncöket a kölköknek, kistankot D-nek….volt nagy boldogság.

Aztán jött a mai nap. Ami komoly fejtörést okozott, az az volt, hogy az oviban ma rendezték a jelmezbált (külön akartam írni arról, hogy hogy lett jelmeze a gyereknek, de az végül elmaradt…). Tegnap ugye, amikor olyan jól volt, abban egyeztünk meg a gyerekorvossal meg az óvónővel, hogy ha minden okés marad mára, akkor délelőtt a bulira azért átviszem Dájít…de aztán sajna nem így alakult. A tegnapi láz folytatódott: nyolcig aludt D., ami ugye önmagában is aggasztó, aztán fél tízkor valamin elsírta magát, és rögtön az ágya felé vette az irányt… itt tipródtam, hogy mi legyen. 20 percenként bementem megnézni, de csak aludt… Végül Gábor is elaludt 11kor, én itt kornyadoztam, aztán úgy döntöttem, hogy csatlakozom a szuszkáló kölkökhöz…úgy elaludtam, mint akit leütöttek. Egykor feleszméltem, még mindkét gyereknél csend volt, gyorsan ittam egy kávét, majd mentem arcot mosni, és meglepődtem (a nem túl guszta fotóért elnézést, de nekem ez fontos): D. egyszer felkelt, amíg aludtunk, és igazi kis felnőtt módjára kijött elintézte a nagydolgát, a saját kis klotyópapírját levadászta a pelenkázóasztalról (a vécét felhajtva megláttam, hogy oda dobta a használtat), megtörölközött, lecsukta a klotyót, gondolom ereje már nem volt az asztalra visszatenni, így a klotyóra került a törlője, majd visszament aludni. Szerintem ez nagyon kis megfontolt gondolkodásra vall…büszke voltam.

Meg aggódtam továbbra is, ugyanis D. csak fél kettőkor került elő, némileg jobb színben, de elég kornyadt volt egész estig…erre tanú az alsó fotó…az elmúlt három évben elég ritkán volt arra példa, hogy magától az ölembe üljön, ma annak ellenére odakucorodott, hogy már G. is ott tartózkodott, és ott is maradt egy órán keresztül… (igen, én se festek jól, és kócos is vagyok…de ilyen kép ritkán készül mirólunk…)