Töklámpás, macaron és vodkás hal

D.-nek tegnap készítettem egy töklámpást, cserlébe segített nekem a túrósrétes töltelékét bekeverni… hát, a keverés sokkal jobban megy neki, mint a spontán mosoly…

Aztán ma délben hívtak az oviból, hogy kicsit megy a hasa, úgyhogy gyorsan elrongyoltam érte, felhívtam a gyerekorvost, aki azt mondta, ha nincs láza, akkor nem kell kijönnie (láza??? Még csak levert sem volt…egész délután mint a csík…), elég a Smecta, meg a Protexin Restore, sok folyadék, és a hétvégi programon sem kell módosítani.

Előzetes tervek szerint holnap jön érte Apu, hogy elvigye a Dédihez, péntek délután hozza vissza, és azzal a lendülettel indulunk is Balatonföldvárra. Én szombat este visszajövök henyélni egy kicsit, mert a család majd csak kedden jön. Vasárnap színházba megyek majd Bobóval, a többi időben dvd-maratont fogok tartani (a hétvégén Alonzo győzelme feletti mámorában T. megvette nekem a Grace klinika 6. évadát, amit a tv-ben nem láttam, mert baromi későn kezdik). Remélem, G. nem betegszik le, és semmi más se jön közbe….

Egyébként T. ma is hozott meglepetést. A fodrásza hálistennek a Culinaris közelében van, és vett házilag összerakható macaront… Külön vannak a kis alapok, és vett egy nagyon tuti málnakrémet hozzá, meg még Brüsszelből hozott csokikrémet is…vacsi után csúnya édességezést csaptunk…

Ja, és még a vacsiról: ilyen fotót nem sokan csináltak még sztem: hogyan mérjünk ki pontosan 3 deci vodkát? Hát cumiüveggel… nem, nem lerészegedni akartunk, hanem T. már napok óta készült, hogy csináljak neki Heston Blumenthal féle fish and chipset…

És ugye eddig is sejtettem, hogy a pali enyhén elmebeteg, de amikor megnéztem a videót, hogy mit is főzök ma vacsira, akkor ez tényleg meggyőződésemmé vált.

A recept azon része, hogy a krumplit hogy főzzük, süssük ( a főzővízbe dobott krumplihéjtól kezdve, amivel együtt kell főzni a kruplit 10 percig, majd egyszer 140 fokos olajban sütni, utána kivenni, aztán a legmagasabb hőfokra hevített olajban még egyszer sütni) még nem is volt gázos… de a hal panírja, hogyaszongya: 20 deka rizsliszt, 20 deka normál liszt (nem is tudtam, ez a pali használ egyáltalán normál alapanyagokat), ebbe egy ek. méz, majd folyadékkén 3 deci sör, és 3 deci vodka… na, ez kiverte a biztosítékot nálam, de mondom legyen, legfeljebb majd gyorsan rendelek egy pizzát… de nem kellett, mert a hal TÉNYLEG nagyon finom lett… higgyétek el, ezen én lepődtem meg a legjobban, de most azt mondom, hogy ilyet máskor is csinálok, tuti kaja…

Egyébként én valahol arra számítottam, hogy ha ezt a tömény alkoholos tésztát forró olajba teszem, kigyullad a konyhám… 3 deci vodka… nyugi, a cumisüveget jól kimostam, mielőtt Gábornak bekevertem benne az esti tápiját…

T. a múlt héten megrendelte az amazonról H.B. könyvét…lehet, hogy neki kéne állnom elolvasni???

Csillagánizs 2.

Na, tegnap este megint voltam a főzősuliban. Már előre lehetett sejteni, hogy ez egy egészen más hangulatú este lesz, és valóban így volt. Jó, ezt tényleg nem volt nehéz kilogikázni, az est címe ugyanis a „Csokoládé csodái” volt, leírás pontosan idézve:

Csokoládé: minden, amit a csokoládéról tudni kell. Temperálás, ízesítés, felhasználhatóság
piskótákban, krémekben, bevonóként, dekorációként. Csokoládéval készült édességek hosszú sora. - vezeti: Juhos József.

Szóval előre gondoltam, hogy ha az ember vesz 3-4 kiló jó minőségű csokit, meg 8 nőt (valahogy arra tippeltem, hogy erre most csak csajok (hehe) fognak jönni, de nem így lett, az egyikük magával hozta a férjét is), akkor abból tuti nagy buli lesz.

Én először akkor sikkantottam fel örömömben, amikor megláttam a kikészített receptúrákat, ahol 3 aznapra betervezett süti volt felsorolva, köztük a Rigó Jancsi, ami nekem gyerekkorom óta az egyik kedvenc (igen, a nyolcmillió másik mellett… nem kell beszólni, igen, szeretek enni… aki már enni se szeret, azzal szerintem komoly baj van), csak már nem veszek sehol, mert a Hulalától és társaitól viszont kiráz a hideg, és már sok helyen ezt a szerencsétlen Jancsit is abból csinálják. Jójó, múltkor megígértem, hogy nem fogok sznobizni, úgyhogy a csokoládékról, azok fajtáiról, ízbeli különbségekről nem is akarok beszélni, de abban ugye mindenki egyetért velem, hogy a Hulala, kontra valódi tejszín az már egy eleve eldőlt meccs? (nacsakmégisegymondat: a csoki ritkán Katica. Mondhatni sose. És Tibi se.)

Ja, a fényképezőt előkészítettem ugyan, hogy elvigyem, de a végén persze annyira kapkodtam (meg izgultam) indulás előtt, hogy itthon felejtettem, pedig Timi áldását adta a fotózásra is, és a blogban való publikálásra irkálásra is (megmutattam neki az előző estéről szóló bejegyzést is), de esküszöm, legközelebb már tényleg nem ilyen gagyi képekkel jövök, ezek most megint telefonnal készültek…

Na, most már írok a sütésről is: tehát sütöttünk Sült csokitortát (ez neve), liszt nélkül, ellenben sok Grand Marnier-al.. már az illata is…

Csináltunk csokis kekszet, süthető csokicseppekkel, meg ugye a Rigó Jancsit…

Közben rengeteget beszélgettünk a „mesterrel” (nem tudom, milyen szó passzolna ide igazán). József (Józsizhatjuk vajon???) nagyon kedves, és főként türelmes volt, az összes kérdésünkre válaszolt, sőt, pár alapreceptet is lediktált gyorsan (tuti piskóta lapra, karikára, sütési idők úgy általában és ilyesmik), és az ízlésünkön is kupált egy keveset (nem csak a csoki meg a tejszín nem mindegy persze, hanem a vaj is lényeg, etc.).

Ja, és volt csoki temperálás is, meg csokidísz készítés, aminek én még sose álltam neki itthon, így, hogy megnéztem, mi is ez pontosan, így már azért sanszosabb, hogy egyszer-kétszer majd a küllemmel is törődök… igaz, hogy a csokidíszhez való kis papírtölcsér hajtogatása mindegyikünknek eltartott vagy negyed óráig, de most már az is megy.

Persze ezenközben egy csomót röhögtünk is, meg nyalakodtunk, a végén megettük a sütik egy részét, ettől persze felpörögtünk, és amikor vége volt, még vagy fél órát beszélgettünk egy páran Józsival (téma volt a sült fagylalt, a crepe suzette, és még sok más), majd érzékeny búcsút vettünk egymástól (meg a maradék sütiktől). Jövő hónapban megyek a bonbonkészítősre is, amit szintén majd Józsi tart, remélem, akkor majd a temperálás is bevésődik… mert attól még mindig hidegrázásom van…

Úgyhogy jelentem, a „mi legyen a hobbim a télen” c. hadművelet lezárult, ide fogok járni, és slussz.

Gábor első szava...

Hétvégén nem volt semmi különös, leszámítva, hogy Alonzo megint eggyel közelebb került a világbajnoksághoz…és az én kisebbik fiam megszólalt… ez a kettő csak látszólag nem függ össze, valójában nagyon is.

Szombaton edzés volt, ugyebár, de korán kezdődött, így felvettük, és T. akkor állt neki megnézni, amikor felébredt. Közben persze Gábor egyfolytában az apjára csimpaszkodott, aki próbált neki kedvet csinálni a műsorhoz, és mutogatott a tévé felé, hogy „nézd, Gábor, autó!!!!”. G.-t persze a távirányító ezerszer jobban érdekelte, de hát ezen nem is csodálkoztam.

Vasárnap a futamot persze élőben nézte T. is, (többnyire bezárkózva a hálószobába, merthogy ott azért nyugisabb”, de mi is azt „néztük” a nappaliban (D. a felét valóban figyelemmel követte, hanyattdobta magát a földön, a kis üdítője a kezében (később gondolom majd ezt váltja ki a sörösdoboz…)), szóvalhát arra az adóra volt kapcsolva a tévé.

Épp a tejpépet kanalaztam Gáborba, amikor az én kis kincsem a kezével a tévé felé intett, majd rám nézett, és csillogó szemmel, teljesen tisztán ejtve közölte velem, hogy „autó”.

Miután látta rajtam a csodálatot (és meg is dicsértem), onnantól a nap folyamán ezt elmondta még vagy 1324-szer…

Tehát megvan az első szó…

Másnál??? Apa, anya… nálunk??? Autó… ez van.

Ki a kreatívabb???

Minekutána ma Gábor úgy döntött, hogy neki tényleg a fémtálak a legkedvesebb játékai, és annak érdekében, hogy azokhoz hozzá is kéne jutni, megtanulta, hogy hogy kell kinyitni a fiókokat… 5ször vettem el tőle a tálakat, 5ször raktam vissza őket a helyükre, 5ször közöltem nyomatékosan (és egyre hangosabban) hogy „nem, Gábor, NEM!!!”, és ezt a gyerek 5ször tojta le, kénytelen voltam keményebb eszközökhöz folyamodni…. Szerintetek egy 14 hónapos gyereknek mennyi idő kell ahoz, hogy megtanulja kinyitni a hevederzárakat???

(Igen, tudom, ez nem az a kimondott biztonsági fiókzár, de amik voltak itthon, azokat már felhasználtam… és most gyors megoldás kellett, muszáj voltam kreatív lenni, így aztán előkaptam a Trunki bőrönd húzókáját…)

Csillagánizs 1.

2 hete kábé, hogy egyik kora este, még fürdetés előtt, a gyerekek játszottak a sarokban, mi ültünk a kanapén, és néztük fél szemmel a Szuperdadát. SZD. épp azt próbálta a családdal megértetni, hogy a fiúgyerekeknek mennyire fontos az apjukkal közösen töltött idő, amikor is T. megjegyezte, hogy valóban, amikor a lakás miatt múltkor esti programom volt, milyen jól eljátszott a gyerekekkel. Mondom, hát azt most is lehet… erre kicsit félve, hogy mit szólok, mondta, hogy persze, akármikor lehet játszani a gyerekekkel, de ő igazából arra gondolt, hogy milyen más az, amikor nem vagyok itthon. Először azt hittem, válni akar… nem ám, tudom, hogy nem, de tényleg jobban tud (kénytelen) velük foglalkozni, ha én nem vagyok a közelben. Láttam rajta, hogy kicsit kínban van, hogy ehhez mit fogok szólni, már hogy jobb neki nélkülem, de én meg bőszen helyeseltem, és mondtam, hogy „drágám, semmi gond, isten látja a lelkemet, nem venném a szívemre, ha nem adnám meg neked a lehetőséget, hogy szabadon légy apa, valamit majd kitalálok, istenbizony tudok magamnak programot csinálni havi pár alkalommal, ha más nem, elmegyek moziba, ez aztán ne tartson minket vissza a gyerekekkel való kapcsolatteremtésedtől…!!!”. Másnap az esti film alatt buzeráltam a netet, jó szokásom szerint, épp sütőtökpite receptet kerestem, és bevillant, hogy mit is kéne csinálni…

Pár hónapja egyszer Ízbolygó már ajánlgatta nekem a Csillagánizs főzőiskolát. Uccu, gyorsan megnéztem az órarendjüket. Találtam is élből vagy 5 olyan estét, amire jó volna elmenni, de hát azért túlzásokba ne essünk…meg hát a programok nagy része addigra már létszámilag betelt (népszerű a hely, úgy látszik). Viszont a „Csokoládé csodái” c estre volt még hely, gyorsan egyeztettem Cicukával, és regisztráltam is rá. A másik, ami nagyon tetszett, az a „Vágjunk bele” est volt, de az sajna addigra megtelt, de mivel már régóta sejtem, hogy szeletelésileg még van hova fejlődnöm, feliratkoztam a várólistára. Gyorsan elutaltam a pénzt a csokiestre, gondoltam, ha jó lesz, akkor majd a novemberi programokat már majd időben lefoglalom, nehogy lecsússzak valami tutiról.

Rá pár napra csöngött a telefonom, egy nagyon kedves csaj hívott a Csillagánizsból, hogy valaki hálisten visszamondta a szeletelős estét, volna-é kedvem… Nanáhogy.

A csokis jövő hét hétfőn lesz, a szeletelős meg mára volt meghirdetve, úgyhogy gyorsan lebeszéltem T-vel, hogy oké, hogy aktívan apa akar lenni, de ilyen gyakran is??? Mondta, hogy persze, semmi gond, menjek szeletelni nyugodtan…

Az, hogy feldobódtam, az nem is szó erre, izgultam, mint az állat, azóta már mindenkinek mesélem, hogy hova is fogok én menni, és ma már hajnali fél hat óta nem tudtam aludni…

Jelentem, megvolt az első estém.

A „suli” nagyon szép, a séf, aki tartotta az órát, az szintén, nagyon profi és kedves volt (már amikor szegény nem fogta a fejét, látván a késtartási technikánkat), és a „vágótársak” (by Cicuka) is nagyon rendben voltak…

Én magamról eddig azt hittem, hogy nem vagyok tragikusan béna… hááát, azért van hova fejlődni… Péter (Várvizi Péter) azért néha megdicsért: „na, még 3-4 lavórnyit felvágsz, és egész szép lesz…”… kár, hogy ez pont az aprókockánál (brunoise, bocs) hangzott el…egy félmaréknyit hoztam össze cca. 10 perc alatt… tehát már csak gyakorolni kell…

Szóval, az egész este nagyon jó volt, 3 órányi szeletelés után megettük a húslevest (Pot au feu), amit közben Péter rittyentett (ebbe mentek a feldarabolt zöldségek), meg a közben elkészített velős pirítóst, mustárral (ja, megtanultuk, hogy hogy kell házilag mustárt készíteni… nagyon egyszerű, tényleg, és zongorázni lehet a különbséget eközött, meg a tubusos izé közt… jó, megígérem, nem leszek kajasznob, de ami jó, az jó, ilyet is biztos csinálok majd itthon). A fotó olyan amilyen, telefonnal csináltam, és a végén engedélyt is kértem Pétertől, hogy feltegyem, mondom, legyen valami kép is az első főzősuliról… mert hogy még sokszor fogok menni, az biztos!!! (Legközelebb hétfőn, csokizni….húdevárommár!!!)

Mit rajzoljunk anyának???

És ha már a telefonálást, mint mentőövet említettem tegnap, ma D., mintha csak olvasná a blogot, újabb „beszólással” örvendeztetett meg.

Tegnap, mikor az apja ment érte az oviba, büszkén mutatta legújabb rajzőt, amin egy elég jól felismerhető autó volt. Haza is hozták a múvet, ki is raktuk D. faliújságjára, és együtt örvendeztünk neki (D. ugyanis ritkán rajzol, nem szeret, és nem is tud… Én baromi elfogult vagyok ugyan a gyerekemmel, de az tény, hogy a rajz az nem az ő pályája… vagy csak baromi későn fog rákapni…mindegy, nem megy neki egyenlőre). A sok dicséret nyilván megmozgatott benne valamit, mert ma oviba induláskor közölte, hogy ma is fog rajzolni. Kérdeztem, hogy és mit fog rajzolni? „Autót” (Nahát….), „Autót fogok rajzolni apának és Gábornak!!!!”. Kérdem, és nekem nem????? „nem. Neked nem rajzolok autót. Neked telefont fogok rajzolni…”.

Hát félrenyeltem a nyálam a hirtelen feltörő nevetéstől….

Mondom, igen, telefont? „Igen… de nem tudok telefont rajzolni, úgyhogy majd megkérem a Vikit, hogy mutassa meg, hogy hogy kell”. Frankó, az óvónő is majd azt hiszi, hogy akkor is állandóan telefonálok, amikor a gyerekkel kéne foglalkozni…. Pedig, Viki, hidd el, hogy nem!!!!!

Ja, és még egy: a múltkor volt ugye a repülő-autó odakészítése a tányérokhoz… Tegnap este épp melegítettem Gábornak a tápit, D. is már alváshoz készült, előtte még „boltosat” játszott (fog egy autót (igen, autót), megkérdezi, mit hozzon nekem a boltból, én mondok valamit, eltolja messzebba verdát, és motyog „szia, szeretnék venni egy…t” „jó, köszönöm, szia!!!”, majd visszakanyarodik az autóval: „Anyuka, meghoztam!!!), és kérdezte, hogy levelet kérek-e, vagy csokigolyót, én félig odafigyelve rávágtam, hogy csokigolyót, mondta, hogy jó, beteszi a hűtőbe… Közben én vittem Gábort aludni, majd lefektettem D.t is… Később nyitottam a hűtőt… és ott voltak nekem a csokigolyók (meg egy levél is, hátha az is akartam, csak nem mondtam…)… figyelmes gyerek…

Ja, a golyók egyébként a virágok tövénél levő agyaggolyók…

Ezek megőrültek by Dájí

Igen, sok helyen olvastam én is, hogy tévé nem minden esetben tanítja jóra a gyereket. De minden otthon levő kismama tudja, hogy nagyjából a tévé köti össze külvilággal (meg a telefon, ja… én is napközben vagy a tévét hallgatom, vagy telefonon csacsogok a hasonló helyzetű barátnőimmel…), szükség van rá (legalábbis én így vagyok vele), hogy valami szóljon… És hát igen, sokat megy a Baby tv is, meg amikor D. hazaér, akkor a JimJam, de a híradóra azért mindig odakapcsolok. Fél hétkor mennek fürdeni a gyerekek. A kádba bepakolásukat általában T. intézi, én addig nekiállok teríteni, vacsit főzni-melegíteni, hogy mikor végeznek a fürdéssel, akkor együtt tudjunk asztalhoz ülni. A Tv közben marad a TV2-n (valamiért azt a híradót szeretem). Most híradó után ugye mindig az „Ezek megőrültek” c. műsor(???) megy… És ma D. bebizonyította, hogy annak ellenére, hogy ő spec. háttal ül a tv-nek kaja közben, azért leszűri belőle, amit le kell… Tegnapi egyik feladatuk a celebeknek az volt, hogy miután meghempergőztek egy lavórnyi szappanos vízben, nekifutásból élő tekegolyóként kellett bábukat borogatniuk. Erre ma D., amíg az apja Gábort öltöztette, kimászott a kádból, (ahol előtte bekapcsolta a buborékoztatót, hogy jó nagy hab legyen), és „nézd, csúszok” felkiáltással, Leót leköröző technikával csúszkált, közben próbálta felborítani a mosdókagylót, és a kiskukát… Muszáj volt először lefotóznom, majd levideóznom, és csak utána szúrtam le, hogy mégis mit csinál… kár, hogy a hitelem a röhögéstől odavolt…

Ja, videó az oldalsávban...

G. szórakozik

Gábor ma hajtogatás közben megszerezte a páratlanzokni-dobozt, majd miután azzal végzett, kinyitotta az egyik fiókot, és két fémtállal szórakoztatta magát: kettőt a keze alá igazított, és tologatta veszett módon… tudjátok,milyen hangja van két fémtálnak egy recézett kövön tolva??? Akarjátok????A videósávba feltöltöttem egy videót róla…. De csak hanggal érdemes megnézni!!!

Egyébként van még ott új videó az ugrálóvárazásról is...

D. és Luca moziban

Gabinak is meséltem csütörtökön, hogy kéne „kettesben programot” szervezni a gyerekekkel, kértem, hogy ha van valami tippje (Ő olyan szinten képben van általában a hétvégi programokkal, hogy hozzá képest a Pesti Est lófüle), most épp hirtelen nem volt ötlete, de két óra múlva felhívott, hogy huhúúú, a Corvin moziban monstre Bogyó és Babóca vetítés lesz.

Luca imádja a Bogyó és Babócát (innentől BB), úgyhogy ők elmennének, csatlakozunk-é.

Kaptam az alkalmon, mondom de buli lesz, D. sose volt még moziban (Luca se, és ha már itt tartunk, Gabi is régen ;-) ), menjünk. Meg is beszéltük, hogyha gáz lesz (hangos, vagy hosszú (nem tudtuk elgondolni, hogy 70 percet végigüljön mind a két gyerek), vagy kiborul a kóla, vagy kiborul a kukó, vagy kiborulok én a mesétől) akkor legfeljebb kijövünk.

D-nél beharangoztam a dolgot, úgyhogy tegnap reggel már hajnali 6kor felkelt, hogy mikor megyünk moziba végre??? Fél kilencig kellett csak várni, akkorra mentünk át Gabiékhoz, és onnan indultunk neki négyesben.

Meg kell mondjam, mind a két gyerek tündérien viselkedett az odaúton (D. ritkán BKVzik, úgyhogy élvezte a buszt, metrót), majd a kukó-üccsi vásárlás is lement csont nélkül (D. sárkányos menüt kért, Luca Srekkeset. Luca poharán Srekkné asszonyság, más néven Fiona szerepelt egy bábu képében, aminek bólogató kutyákra hajazó feje volt… Majd betoltunk, amikor Luca megrázta a poharát, amitől Fiona őrült bólogatásba kezdett, Luca meg lelkesen mutatta az anyjának: „nézd, anya, azt mondja: igenigenigenigenigenigen”… nagyon röhögtünk), beültünk a terembe, a két gyerek egymás mellé, majd kezdődött a vetítés.

Megmondom őszintén, D. még nem látott BB-t, merthogy megvannak a bevált meséi, és nem nagyon akar változtatni sose, én se erőltetem, úgyhogy még nekem is újdonság volt.

D. és Luca tátott szájjal nézték az egymás után következő részeket, és végigülték az egész 70 percet (őőőőőőő….igen, én kicsit untam… lehet, hogy mégiscsak felnőttem időközben???? Aranyos mese ez, tényleg, de 13 rész egymás után…. Amikor ötödször csendült fel a „ BB, két jóbarát kalandja…” c. „filmzene”, akkor egy kicsit megrogytam, de aztán azért csak végignéztem szépen a helyemen én is, nem ugráltam, nem hangoskodtam….), iszonyat büszkék voltunk rájuk.

Mozi után volt még egy kis galambkergetés, majd sima hazaút, délután meg D. a kertben játszott Gáborral… Ettek kukót, ugráltak a trambulinon (illetve D. ugrált, G. meg pattogott, ahogy dobálta őt a cucc, és röhögött… tudom, a kisbabák(?) nem RÖHÖGNEK, hanem aranyosan nevetnek, de G. röhögött…), ők voltak a megtestesült „jó testvérek”. Egyébként ez ment ma is, egész nap tök jól elvoltak együtt (bár délelőtt azért D.nek volt megint egy kis magánprogramja, az apja kivitte a reptérre, hogy nézzenek fel-le szálló repcsiket, de D. 10 perc után közölte,hogy a repcsik hangosak, inkább menjenek el a Teszkóba, elintézni a rájuk bízott bevásárlást….), még kukagyorsulási versenyt is rendeztek….

Még ez a nézés...

Ma ovi után kimentünk a játszótérre, együtt, mind a négyen, és ott klattyintottam ezt a képet D-ről… Azt hiszem nem kell hozzá magyarázat… dögös kis pasi lesz belőle.

Szüreti buli, és edzés

Tegnapelőtt szüreti buli volt az oviban. Viki megint lelkesen fotózott, látszik, hogy a gyerek(ek) nagyon élvezte(ék) a dolgot… Valamely anyuka vitt be igazi szőlőprést, úgyhogy volt szőlőválogatás, mustpréselés, utána körtánc… Hogy ilyenek a mi ovinkban sose voltak….

És ha már ott volt a fényképező, a tegnapi edzésen is készült pár fotó.

Egyszerűen el vagyok ájuldozva…olyan kis édesek, és látszik, hogy figyelnek az edzőre…

És ahogy ragyog D. kis pofija… alig várom, hogy legyen majd nyílt edzés, hogy lássam, ahogy tornázik. Itthon is mutat néha egy-két dolgot („figyelj, anyuka, tudod, hogy hogy megy a pók??? Így!” és bemutatja a pókjárást… szépen ugrál egy lábon is, a trambulinon meg kimondottan stabilan pattog…).

Tegnap egyébként ovi után D. Márkóékhoz ment játszani. Ez azért is jól jött, mert mára volt Vikivel megbeszélve, hogy fogadóórára bemegyek hozzá, hogy kicsit nyugiban tudjunk dumálni, de mára meg rendkívüli szülőit hívtak össze, úgyhogy felhívtam Vikit, hogy ha 4kor végez az oviban, jöjjön el hozzánk, mert D-t úgyis csak estére hozza haza Anett, tudunk beszélni nyugodtan (ezúton is köszi, Anett!!!). Jött is Viki. Kiderült, hogy nincs nagy gond (pedig kicsit aggódtam), összesen annyi, hogy D. mostanában egy kicsit visszahúzódóbb lett, nem nagyon akar a közös dolgokba betársulni (jó, azért a képen is látszik, hogy ez sem mindig van). Viki azt tanácsolta, hogy mivel ez fakadhat rejtett testvérféltékenységből, néha csináljunk olyan programot D-vel, amikor Gábor nincs ott… erre már én is gondoltam többször, csak hát úgy voltam vele, hogy a közös családi napok is kellenek… de ezek szerint kell neki az is tényleg, hogy CSAK Apával, vagy CSAK Anyával legyen kicsit… na, majd dolgozom rajta…

A mai szülői meg lezajlott szépen, nincs itt kérem semmi gond…

Marcolini a kukában

No, tegnap este megjött Tamás. Több mint egy órát késett a gépe, így aztán D. már nem tudta megvárni, G is aludt már természetesen, így én voltam az egyszemélyes fogadóbizottság.

Dájínak hozott egy kisautót, nekem meg egy csomó extra csokit, aminek nagyon örültem, de kicsit megrogytam, amikor mesélte, hogy vett ám nekem egy csomó süteményt is, igazi kis remekműveket Pierre Marcolinitől… direkt kemény dobozba rakatta őket, hogy túléljék az utat….

Erre a reptéren a biztonsági őr előbb felborította a dobozt, majd közölte, hogy nem baj, úgyis ki kell dobni az egészet, mert a gépre nem lehet felvinni… ajánlotta, hogy esetleg egye meg ott T., állva, egy helyben, az összest… illetve ami túlélte a borulást…

Értem én, hogy biztonsági előírások, meg izé, na de akkor is… és tényleg kidobták!!!

Pierre Marcolinit!!!!! Állatok…szívből remélem, hogy amikor T. már elment, kiemelték a dobozt, és befalatozták….

Amikor túltettem magam a sokkon, akkor azért végigkóstoltam a csokikat (nem volt kis teljesítmény, mert tényleg sokfélét kaptam)…némileg lehiggadtam, de azért…

Ja, és a második képhez a magyarázat: ma reggel ugye elvittem D-t oviba. Mikor elindultunk, G. és T.még aludt, Tamásnak szóltam, hogy elindultunk, figyeljen azért alvás közben a babecre is.

Amikor hazaértem, először a nagy vizes lábnyomokat láttam meg, amik a fürdőtől vezettek a konyháig, pontosabban a telefontöltőig… a fürdőben meg a fenti kép fogadott: T. telefonál a vízben, miközben Gábort szórakoztatja a gumipolipokkal… nem volt nehéz rájönnöm, mi történhetett: G. megébredt, nyakig kakásan, T. meg úgy döntött, hogy akkor inkább tartson vele a baba a reggeli fürdőzésre, amikor bemásztak, persze akkor csörgött a telefon, T. kiment érte, majd a kádban üzletelt tovább… Méghogy a a férfiak nem tudnak több dologra koncentrálni egyszerre….

D. és a telefon

Dávid a játék telefonnal játszik. Gondolom, a kajarendeléseink mintájára imígyen alakítja a beszélgetést:

„Haló, néni? Szeretnék kérni egy lila kamiont, és egy zöld versenyautót!!! Köszönöm!!!!” Majd megnyomja a gombot (gondolom leteszi a telefont), elhajítja a készüléket, és megy tovább játszani…

Fürdetés, G. már kész (időközben Kati elutazott haza, T. meg még nem jött meg), Dávidot törölgetem, amikor kérdez:

„Anya, amikor Gábor még a kiskádban fürdött, akkor miért volt bibis a köldöke???”

Agyam eldobtam… egy év eltelt már azóta, és ilyenekre emlékszik?????

Ma meg mozi...

T. ma hajnalban elutazott Brüsszelbe, valami Uniós konferenciára. 4kor indult a reptérre, holnap este jön majd haza. Kati már egy hete mondogatja, hogy „nyugodtan szervezz ám egész napra magadnak programot…én jól elleszek a gyerekekkel”…na, nekem ilyet nem kell kétszer mondani: leadtam D-t az oviban, utána fél kilencre mentem popsisimításra (már egész pofás, már amennyire ez a találó kifejezés), masszíroztattam, aztán fodrász (közben hazaugrottam, mert hívott a Tündi, hogy beszart a mosógép…mikor, ha nem akkor, amikor T. elutazik???? Nem csinált a gép semmit, egyszerűen leállt…mondom, az nem lehet, hogy én rossz mosógéppel várjam haza T-t, gyorsan hívtam Attilát, hogy ugyan én nem leszek itthon, de jöjjön már el, és berhelje meg a gépet… elkezdte mondani, hogy „Linduskám, szerintem a szivattyú eltömődött, nyisd már le az alját, és nézd meg…”, na, itt közbevágtam, hogy ugye nem gondolja, hogy én baszom el végleg a gépet, jöjjön már el, mégiscsak ő a férfi, én meg csak egy süsü nő… ez hatott, megígérte, hogy estére működő mosógépem lesz…lett. Az egójukra kell hatni, mindig mondtam… (nem a gép egójára gondolok)), majd műkörmös.

Miután megszépültem, hazajöttem, közben kiderült, hogy a barátnőm, akivel a délutáni programot terveztem, mégsem ér rá… mondom Katinak, hogy valszeg most már itthon maradok… nem örült, sőt… Láttam a csalódást az arcán, és amikor bement Gáborhoz, aki akkor ébredt, kérdeztem Tündét, hogy szerinte is annyira rákészült Kati a gyerekekkel töltött időre, hogy notabene már zavarok? Azt mondja, lehet, mert neki is mondta Kati, hogy milyen jó kis estéje lesz a gyerekekkel, szerinte használjam ki az alkalmat, és menjek el pl. moziba… Nekiestem a netnek, kiszúrtam egy 5kor kezdődő filmet az Arénában… mondom hát tényleg, de hülye vagyok, itt az alkalom, én meg üljek itthon? Úgyhogy elmentem mozizni. Igen, egyedül. Tök jó volt. Vettem kukót, kólát, beültem a terem közepére, és aktívan szórakoztam. (Hétmérföldes szerelem, ari kis film, bár többet vártam, de jó volt… a gáz a mozival az nekem, hogy amikor mennek az előzetesek, mindegyik jövendő filmről eldöntöm, hogy „na, majd ezt is meg kéne nézni…”, most is kiszúrtam egyet, asszem „ilyen az élet” vagy valami hasonló címe lesz, azt mindenképp látni akarom majd). Utána még egy órácskát cserkeltem a plázában, majd hazajöttem... soha rosszabb napot, mint ez a mai…

Ja, és mire hazajöttem, a mosógép működött, a gyerekek lefürdetve-megetetve… mondtam Katinak, hogy esetleg ideköltözhetne….

Szentivánéji taxis

Tegnap reggel megjött Kati, hogy 4 napig kényeztesse a gyerekeket, én meg mehessek, amerre látok.

Tegnap végül is csak a Müllerbe mentünk Tamással, ma meg délelőtt a Teszkóba, így legalább a készletek fel vannak töltve. A Teszkózásba Dájí is becsatlakozott, megígérte, hogy jól fog viselkedni…és azt is tette. Napok óta alig ismerek rá, most Ő a megtestesült JÓ KISFIÚ. Volt édi beszólása is, ült a bevásárlókocsiban, én toltam, közben kerestem a kedvenc joghurtomat, és motyogtam: „ó, nincs az a fajta joghurt, szomorú vagyok…”, erre ő megsimogatta a kezem, és mondja: „anyuka, itt nagyon sok joghurt van, nem kell szomorkodni…”… Azt hittem, megzabálom…

Délután a kertben játszottunk, illetve ők játszottak, mi Tamással a kertet próbáltuk kicsit ráncba szedni (én lelkesen nekiláttam, hogy a T. által levágott nagy ágakat krokodilfűrésszel feldaraboljam…. Jól haladtam, baromi büszke voltam magamra, hogy ilyet is tudok, egészen addig, amíg egy laza csuklómozdulattal el nem nyírtam a hosszabbítót… még jó, hogy van másik hosszabbítónk, és be tudtuk fejezni a melót…)

Estére színházjegyem volt, Kékezüsttel mentünk, Szentivánéji álom az Operettben…

Színház előtt még beültünk egy kávéra-sütire egy extra kávézóba (jellemző, a nevéről fogalmam sincs), és már ettől annyira feldobódtunk, mintha szívtunk volna, csak rötyögtünk össze-vissza… Mivel a darab is nagyon jó volt, a vihánc jókedvünk ki is tartott végig, olyannyira, hogy amikor hazafelé tartottunk a taxival (már odafelé lefixáltuk a sráccal, aki fuvarozott minket, hogy hazafelé rögtön őt hívjuk), a srác a 20. perc vihogással eltöltött út után megkérdezte, hogy „lányok, most őszintén, mennyit ittatok???”. Mi persze ettől még jobban röhögtünk, mondtuk, hogy hidd el, semmit, de majd’ 5 órája nem cseréltünk pelenkát”… rendes srác volt, még bókolt is (nem néztelek volna titeket annyi idősnek, hogy 2 gyerek is beleférjen- naja, tök sötét volt egyrészt, másrészt meg sminkhegyek, csiniruci, minden bedobva), de megbánta, mert onnantól őt cinkeltük, hogy legközelebb esetleg nem lehetne-e, hogy felhívjuk, eljön értünk, 20 percig kocsikáztat, és közben szépeket mond??? Vagy esetleg nem is kell eljönnie, csak telefonban mondja, hogy :”nem nem látszol annyi idősnek, tök jól nézel ki, gyönyörű vagy…” vagy hasonló??? Szerintem 5ször megbánta, hogy megadta a mobilja számát… Jó, megígérem, nem fogjuk zaklatni… Lényeg, hogy nagyon jól éreztük magunkat… A darabot mindenkinek ajánlom, vicces is, nagyon, jó a zenéje…szóval jó volt, na…

Corpus delicti

Mivel G. pechszériája ugye folytatódott, és nem hittétek el nekem, hogy milyen durván néz ki, mellékelem a fotót, feliratozva, hogy mi miatt van... Komolyan, ahányszor ránézek, az a jelenet jut az eszembe, amikor Darth Vader fejéről az uccsó részben leveszik a sisakot....

Mikor jön a GYIVI???

Tegnap beszéltük Tamással, hogy milyen jó, hogy végre az összes bubuc-sérülés begyógyult Gábor fején… ugye mivel alig van haja, és ami van, az is kis szőke pihe, van viszont jó magas homloka, ha beüti valahol a búráját, és belilul, akkor az elég feltűnő. Na, tegnap végre teljesen tiszta volt a feje (ezt három tegnap készült fotó is bizonyítja, egyik se valami nagy eseményt örökít meg, de bizonyítéknak jó, hogy igen, ilyen pillanat is van az ő kis életében, hogy nem úgy fest, mint egy vízrajzi térkép), örültem is, mert mondom ma délután úgyis jön a gyerekorvos, oltani, legalább látja, hogy vigyázok én a gyerekre…

Naja. Reggel D. elhúzott (elvittem, jó) oviba, majd otthon nagyjából rendrakás, közben G. játszogatott, nem is volt semmi baj… amikor láttam, hogy már álmosodik, mondom nem is baj, hogy már fél 12re kidől, legalább ha a doki tényleg már 3ra ideér, akkor is kialussza magát, téptem ki a garázsba a bébiételért… éspersze nyomult ő is utánam… de hát kijött már a mosókonyháig számtalanszor, miért kellett volna extra figyelem??? Hisz már tud járni…..

Épp nyúlok az üvegért a garázsban, amikor a mosókonyhából oltári durranás hallatszik (hang alapján lehet azonosítani, hogy itt nem arról van szó, hogy mondjuk lelőkte a lavórt, és műanyag csattan kőhöz, hanem hogy egy kevésbé kemény, puha borítású valami (mondjuk babafej) csapódik neki egy fémes hangot adó valaminek (kazán)), majd felharsant az ordítás… és tényleg 2 méterre volt ám tőlem…visszarohanok a mosókonyhába, felveszem a babát (aki addigra a szokásos „belehalok a bánatba és a fájdalomba” pózban fekszik a földön, két, maga előtt összetett kezére támasztva a buksiját), és látom, hogy a homloka közepén ott húzódik egy cca. 5 cm hosszú „nyom, ami középen máris lila, és ezerrel kezd duzzadni….

Kell ragoznom, hogy hogy nézett ki, mire felébredt az alvásból???? Viszonylag hitelesen tudtam előadni a dokinak a szitut, aki amikor meglátta, egy pillanatra lefagyott, de aztán valószínűleg hitt nekem, hogy nem én löktem le a gyereket mondjuk a lépcsőn, mert nem jött a GYIVI azóta se….

Persze olyan sapka nincs, ami ezt a nyomot eltakarná, úgyhogy amikor mentünk D-ért az oviba, akkor is bezsebelhettem jópár megrovó pillantást (tudjátok „basszus, nem igaz hogy nem tud vigyázni arra a szegény kisgyerekre!!!!!”)… és persze Dávid ma akart a boltba sétálni… úgyhogy sétáltunk. Jó, igaz, már reggel megígértem neki, hogy délután elsétálunk együtt, és kap egy Kinder tojást, de azt hittem, elfelejti…. Úgyhogy égtem tovább…

A mákom az volt, hogy az úton végig, a boltban, és hazafele is mind a kettő úgy viselkedett, mint a földre szállt angyal, komolyan, nem is hittem el, hogy ezek az én gyerekeim, főleg D., mindenkinek köszönt illedelmesen, mindenről megkérdezte a boltban, ami érdekelte, hogy „anyuka, megpiszkálhatom?”, és ha nemleges volt a válasz, akkor rögtön mondta, „ja, bocsika”, úgyhogy akik hallották, azok tuti elgondolkodtak, hogy lehet, hogy ez a nő veréssel segít rá a nevelésükre, de mégse lehet hülyeség ez a poroszos módszer, hisz’ látszik az eredménye…

És a pénztárnál kaptam egy spontán puszit is a (kettő) Kinder tojásért, úgyhogy az is leeshetett mindenkinek, hogy a Stokholm-szindróma 4 alattiaknál is már létező jelenség...

És kötelességem megjegyezni, ill. dokumentálni: Dávid SPONTÁN megosztotta a kinderek csokiját nemcsak Gáborral, hanem az egyik ovibeli kislánnyal is, akivel a kisjátszótéren akadtunk össze... El ne felejtsem megkérdezni holnap a Vikit, hogy mit kevertek a kajájukba ma az oviban...

Meglepetééés

A gyerekeim úgy gondolják, hogy baromi unalmas lehet a főzés, meg úgy általában a házimunka... legalábbis ez jutott eszembe, amikor ma délelőtt pakoltam ki a mosogatógépből, és a tányérokat tettem volna helyre...
Odakészített nekem D. pár játékot, hogy meló közben feldobjam magam... komolyan, az ilyen pillanatokért érdemes gyereket szülni... szülni??? Nevelni, na... A szülés pite. Mindegy, meghatódtam.

D. tanult valamit

Dávid leszűrte a mesékből a tanulságokat. Épp aktuális kedvenc ugye a Micimackó, múlt hét óta többször is ment a „Micimackó, és az ajándékozások ideje”.

Eddig, ahányszor valaki jött hozzánk (lett légyen az a doki, a takarítónő, a nagyik bármelyike, vagy a barátnőim, húgaim, teljesen mindegy), D.- ha épp itthon volt- ért mindig először az ajtóhoz, és rögtön letámadta az illetőt: mit hoztál nekem?????

Ez depláne így volt, amikor hazaérünk az oviból, és az apja nincs itthon, a kérdésre, miszerint „apa hóóó’ van”, azt a választ kapta, hogy „vásárolni”, na akkor aztán remegve leste az ajtót, és amint az apja belépett, rögtön letámadta (majdnem mindig eredménnyel persze, mert Apa mindig hoz valami apróságot). De ma aztán:

T. délután megkért, küldjek neki listát, hazafelé beugrik a Metróba. Oké. Jövünk haza a kölkökkel az oviból, D. már félúton elkezdi: „Apa otthon van?”. Mondom nincs, nemrég beszéltem vele, hogy még elmegy vásárolni, szerintem csa később jön”. Oké.

Hazaérünk, lecuccolunk, játszanak, negyed óra múlva nyílik az ajtó, jön T. és megelőzve Dávidot, mondja:

„Hoztam neked egy kis ajándékot!!!”

D. gondolkodik, majd hozzám fordul:

„Mééé’ hoz nekem apa mindig ajándékot???” Én csak nézek, mint Lajos a moziban…

T. megkérdi:

„Miért, legközelebb ne hozzak?”

„Ne, mert csak akkor kell ajándék, amikor születésnapom van. Csak akkor kell ajándékot kapni….vagy amikor jön a Télapó”…

Natessék.

A képek magukért beszélnek

...katt. rá, és nagyítsd ki... És várom a tippeket: vajon ki utánoz kit, illetve ki tanít kit?????

Kutyafája

Nos, a hétvége tartogatott számunkra meglepetéseket: azt gondoltam, hogy van pár dolog, amin már túl vagyunk… De nem. A határok feszegetése, úgy látszik, megunhatatlan játék a gyerekeknek… Tegnap egész jól elvoltunk, viszonylag kevésszer kellett fegyelmezni a gyerekeket, ma viszont nagyon belehúztak a „kutyafájázás”ba. Reggel még úgy volt, hogy ha elkészültem az ebéddel, akkor majd együtt szépen elmegyünk szavazni, aztán kajálunk, alusz, délután séta, T. meg úgyis megy dolgozni… Erre Dávid délelőtt megígérte, hogy szépen játszik a Gáborral a szobájában. Én főzök (szarvaspörkölt, mézesen...tök jó lett), az apja felment az emeletre 20 percre szaunázni. Először még aggódtam a szobából kihallatszó csend miatt, és be is mentem olyan 10 perc után, de nem csináltak semmit, csak ugráltak a kanapén...mondom azt lehet, szépen játszatok... eltelt újabb 10 perc, és arra mentem be legközelebb, hogy leszedte a polcról a "kreatívos" dobozt (abban tartom a filceket, festékeket, színeseket, színeszőket) és egy fél tubus királykék temperával kidekorálta a fél szobát... falakat, bútort, ajtót.... Azt hittem, felrobbanok. Betereltük D-t kisfürdőbe, amíg Tvel letakarítottuk a nyomokat, majd amikor rend lett, ment a szobájába büntibe.... én olyan pipa voltam, hogy még, hiszen TUDJA, hogy ilyet nem szabad csinálni... Mivel ugye D. büntiben, az együtt szavazást lefújtuk, én elrohantam gyorsan szavazni. T látta rajtam, hogy ki vagyok akadva, biztatott, hogy ne siessek, sétáljak kicsit, ők ellesznek. Mire hazaértem (20 perc alatt megjártam, közben jó mély levegők, és a "nyugi-nyugi" mantra ismételgetése), D. elaludt az ágyán. Mi megkajáltunk, G-t is lefektettem, és én is elborultam kicsit aludni. Közben D felkelt, az apja vagy 10szer visszaküldte a szobájába, merthogy nagy rosszaság, nagy bünti.... Amikor mindannyian felkeltünk, elvittem őket a játszótérre, Tnek meg be kellett mennie ugye dolgozni a választások miatt. Majdnem 6 óra volt, mire a sétából hazaértünk, D végig példásan viselkedett (bringával volt, és egy fél szavamra megállt, ahol kellet, szépen játszott a homokozóban is Gáborral, etc.). Gond nélkül lement a fürdés (érdemes D. szemét megnézni a képen…mindent elmond a mai napról…), a vacsi, G elaludt, D-vel mesenézés (összebújva, hogy jelezzem, már nem haragszom), majd ment aludni... 10 perc múlva kijött, hogy neki kakilni kell, mondom ok, közben bementem a hálóba a pizsimért...és akkor látom, hogy a padlószőnyeget összefirkálta egy darabon pasztellkrétával... Tök el voltam szomorodva, kérdeztem, MIÉRT? Erre: azért, mert ott van a forró folt (múltkor felborította G a kislámpát, amit D odarakott, és egy 5 forintosnyi helyen kiégett a padlószőnyeg), nem akartam, hogy rálépj, és megégesd magad, azért írtam oda, hogy ne lépj rá.... Megmondom őszintén, erre már nem tudtam mit mondani… jó, persze, elmagyaráztam, hogy nem firkálunk a padlóra, csak papírra, de már magamnak sem voltam túl meggyőző… Szóval, feszegeti a gyerek a határait… isten legyen hozzánk irgalmas ,-)

A férfitakony

Tegnap estére úgy adódott, hogy el kellett mennem…hirtelen megnőtt az érdeklődők száma a lakásomra, hatra jöttek még lehetséges albérlők, végül is mivel ők rögtön foglalóztak is, övék lett a pecó. Először úgy volt, hogy T. megy majd vissza hatra, de aztán felvetettem neki, hogy én nagyon szívesen megyek ám, erre ő: oké, én örülnék, de nem fárasztó az egy óra oda, egy vissza??? Mondom sokkal kevésbé fárasztó nekem 2 órát ülni valami járművön, és olvasni, mint a két gyereket lefürdetni-vacsiztatni… Úgyhogy hamar megegyeztünk, ő úgyis szeret úgy együtt lenni a gyerekekkel néha, hogy én nem vagyok ott (akkor nincs ugye „anyanyanya”, tök jól elvannak, a három férfi megküzd az esti protokollal együtt, vállvetve…). Esküszöm, csak kisgyerekkel otthon levő anyák értik, hogy nekem meg kimondottan „program”-nak számított, hogy elmegyek… Minden gyerekekkel foglalkozó könyv illetve műsor kihangsúlyozza, hogy a fiúknak kell külön időt tölteni az apjukkal…és esküszöm, hogy ez így is van, és működik: amikor együtt vannak, utána mindig mintha új „férfias” vonásokat fedeznék fel a gyerekekben… Tegnap ugye amikor elmentem, utána mesélte T., hogy egy csomót játszottak a bobocarral… erre ma délelőtt én is ráültettem Gábort, és már egész jól haladt vele (ugrálva), de nem is ez volt, ami meglepett, hanem a kéztartása, amikor fordulni akart…eddig még sose helyezte át a kormányon a kezét, most meg, mint egy profi… Mondtam is ma T-nek, hogy mi volt, és láttam rajta, hogy büszke (magára is, meg a fiára is). Én is az vagyok. Ja, és ha már férfias vonások: az én férjem is, mint minden, magára valamit is adó pasas, zsigerből utálja a Barátok Köztöt. Szerinte takony. Oké, elismerem. Az. Hálistennek vita ebből azért nincs köztünk sose, BK végéig enyém a „JOG” (a távirányítót hívjuk így), utána ő nézhet, amit akar. Többnyire Miami CSIt. És minden alkalommal a forgatókönyv a következő: elindul a cselekmény, megvan a hulla, majd jön Horacio, belép a képbe, mond valami okosat (vigyük be a laborba), majd snitt, és felcsendül a főcímdal. Ekkor az én megfontolt, okos, általában higgadt férjem (úgyis mint cégvezető, a gyerekeim apja) minden egyes alkalommal felpattan a kanapéról, őrült léggitározásba kezd (néha vonyít énekel is hozzá), és végigugrálja a rövid zenét… majd visszaül, és enyhén előrehajolva nézi a következő jelenetet, -ami mindig egy tájképpel indít, Miami, pálmafák, tenger, narancssárga szűrőn keresztül,- és minden alkalommal rám szól (én eddigre már a gépemet buzerálom), hogy „nézd már, olyan nagyon szép képek vannak benne!!!!”…és szinte meghatódik a naplementétől… Asszem, a Miami CSI külön műfaj: ez a férfitakony. Mert a kemény pasik is fogékonyak a szépre, ha van mellette elég hulla, és egy kemény (kopaszodó) nyomozó… Hiánypótló műfaj teremtődött.