Csillagánizs 1.

2 hete kábé, hogy egyik kora este, még fürdetés előtt, a gyerekek játszottak a sarokban, mi ültünk a kanapén, és néztük fél szemmel a Szuperdadát. SZD. épp azt próbálta a családdal megértetni, hogy a fiúgyerekeknek mennyire fontos az apjukkal közösen töltött idő, amikor is T. megjegyezte, hogy valóban, amikor a lakás miatt múltkor esti programom volt, milyen jól eljátszott a gyerekekkel. Mondom, hát azt most is lehet… erre kicsit félve, hogy mit szólok, mondta, hogy persze, akármikor lehet játszani a gyerekekkel, de ő igazából arra gondolt, hogy milyen más az, amikor nem vagyok itthon. Először azt hittem, válni akar… nem ám, tudom, hogy nem, de tényleg jobban tud (kénytelen) velük foglalkozni, ha én nem vagyok a közelben. Láttam rajta, hogy kicsit kínban van, hogy ehhez mit fogok szólni, már hogy jobb neki nélkülem, de én meg bőszen helyeseltem, és mondtam, hogy „drágám, semmi gond, isten látja a lelkemet, nem venném a szívemre, ha nem adnám meg neked a lehetőséget, hogy szabadon légy apa, valamit majd kitalálok, istenbizony tudok magamnak programot csinálni havi pár alkalommal, ha más nem, elmegyek moziba, ez aztán ne tartson minket vissza a gyerekekkel való kapcsolatteremtésedtől…!!!”. Másnap az esti film alatt buzeráltam a netet, jó szokásom szerint, épp sütőtökpite receptet kerestem, és bevillant, hogy mit is kéne csinálni…

Pár hónapja egyszer Ízbolygó már ajánlgatta nekem a Csillagánizs főzőiskolát. Uccu, gyorsan megnéztem az órarendjüket. Találtam is élből vagy 5 olyan estét, amire jó volna elmenni, de hát azért túlzásokba ne essünk…meg hát a programok nagy része addigra már létszámilag betelt (népszerű a hely, úgy látszik). Viszont a „Csokoládé csodái” c estre volt még hely, gyorsan egyeztettem Cicukával, és regisztráltam is rá. A másik, ami nagyon tetszett, az a „Vágjunk bele” est volt, de az sajna addigra megtelt, de mivel már régóta sejtem, hogy szeletelésileg még van hova fejlődnöm, feliratkoztam a várólistára. Gyorsan elutaltam a pénzt a csokiestre, gondoltam, ha jó lesz, akkor majd a novemberi programokat már majd időben lefoglalom, nehogy lecsússzak valami tutiról.

Rá pár napra csöngött a telefonom, egy nagyon kedves csaj hívott a Csillagánizsból, hogy valaki hálisten visszamondta a szeletelős estét, volna-é kedvem… Nanáhogy.

A csokis jövő hét hétfőn lesz, a szeletelős meg mára volt meghirdetve, úgyhogy gyorsan lebeszéltem T-vel, hogy oké, hogy aktívan apa akar lenni, de ilyen gyakran is??? Mondta, hogy persze, semmi gond, menjek szeletelni nyugodtan…

Az, hogy feldobódtam, az nem is szó erre, izgultam, mint az állat, azóta már mindenkinek mesélem, hogy hova is fogok én menni, és ma már hajnali fél hat óta nem tudtam aludni…

Jelentem, megvolt az első estém.

A „suli” nagyon szép, a séf, aki tartotta az órát, az szintén, nagyon profi és kedves volt (már amikor szegény nem fogta a fejét, látván a késtartási technikánkat), és a „vágótársak” (by Cicuka) is nagyon rendben voltak…

Én magamról eddig azt hittem, hogy nem vagyok tragikusan béna… hááát, azért van hova fejlődni… Péter (Várvizi Péter) azért néha megdicsért: „na, még 3-4 lavórnyit felvágsz, és egész szép lesz…”… kár, hogy ez pont az aprókockánál (brunoise, bocs) hangzott el…egy félmaréknyit hoztam össze cca. 10 perc alatt… tehát már csak gyakorolni kell…

Szóval, az egész este nagyon jó volt, 3 órányi szeletelés után megettük a húslevest (Pot au feu), amit közben Péter rittyentett (ebbe mentek a feldarabolt zöldségek), meg a közben elkészített velős pirítóst, mustárral (ja, megtanultuk, hogy hogy kell házilag mustárt készíteni… nagyon egyszerű, tényleg, és zongorázni lehet a különbséget eközött, meg a tubusos izé közt… jó, megígérem, nem leszek kajasznob, de ami jó, az jó, ilyet is biztos csinálok majd itthon). A fotó olyan amilyen, telefonnal csináltam, és a végén engedélyt is kértem Pétertől, hogy feltegyem, mondom, legyen valami kép is az első főzősuliról… mert hogy még sokszor fogok menni, az biztos!!! (Legközelebb hétfőn, csokizni….húdevárommár!!!)