A férfitakony

Tegnap estére úgy adódott, hogy el kellett mennem…hirtelen megnőtt az érdeklődők száma a lakásomra, hatra jöttek még lehetséges albérlők, végül is mivel ők rögtön foglalóztak is, övék lett a pecó. Először úgy volt, hogy T. megy majd vissza hatra, de aztán felvetettem neki, hogy én nagyon szívesen megyek ám, erre ő: oké, én örülnék, de nem fárasztó az egy óra oda, egy vissza??? Mondom sokkal kevésbé fárasztó nekem 2 órát ülni valami járművön, és olvasni, mint a két gyereket lefürdetni-vacsiztatni… Úgyhogy hamar megegyeztünk, ő úgyis szeret úgy együtt lenni a gyerekekkel néha, hogy én nem vagyok ott (akkor nincs ugye „anyanyanya”, tök jól elvannak, a három férfi megküzd az esti protokollal együtt, vállvetve…). Esküszöm, csak kisgyerekkel otthon levő anyák értik, hogy nekem meg kimondottan „program”-nak számított, hogy elmegyek… Minden gyerekekkel foglalkozó könyv illetve műsor kihangsúlyozza, hogy a fiúknak kell külön időt tölteni az apjukkal…és esküszöm, hogy ez így is van, és működik: amikor együtt vannak, utána mindig mintha új „férfias” vonásokat fedeznék fel a gyerekekben… Tegnap ugye amikor elmentem, utána mesélte T., hogy egy csomót játszottak a bobocarral… erre ma délelőtt én is ráültettem Gábort, és már egész jól haladt vele (ugrálva), de nem is ez volt, ami meglepett, hanem a kéztartása, amikor fordulni akart…eddig még sose helyezte át a kormányon a kezét, most meg, mint egy profi… Mondtam is ma T-nek, hogy mi volt, és láttam rajta, hogy büszke (magára is, meg a fiára is). Én is az vagyok. Ja, és ha már férfias vonások: az én férjem is, mint minden, magára valamit is adó pasas, zsigerből utálja a Barátok Köztöt. Szerinte takony. Oké, elismerem. Az. Hálistennek vita ebből azért nincs köztünk sose, BK végéig enyém a „JOG” (a távirányítót hívjuk így), utána ő nézhet, amit akar. Többnyire Miami CSIt. És minden alkalommal a forgatókönyv a következő: elindul a cselekmény, megvan a hulla, majd jön Horacio, belép a képbe, mond valami okosat (vigyük be a laborba), majd snitt, és felcsendül a főcímdal. Ekkor az én megfontolt, okos, általában higgadt férjem (úgyis mint cégvezető, a gyerekeim apja) minden egyes alkalommal felpattan a kanapéról, őrült léggitározásba kezd (néha vonyít énekel is hozzá), és végigugrálja a rövid zenét… majd visszaül, és enyhén előrehajolva nézi a következő jelenetet, -ami mindig egy tájképpel indít, Miami, pálmafák, tenger, narancssárga szűrőn keresztül,- és minden alkalommal rám szól (én eddigre már a gépemet buzerálom), hogy „nézd már, olyan nagyon szép képek vannak benne!!!!”…és szinte meghatódik a naplementétől… Asszem, a Miami CSI külön műfaj: ez a férfitakony. Mert a kemény pasik is fogékonyak a szépre, ha van mellette elég hulla, és egy kemény (kopaszodó) nyomozó… Hiánypótló műfaj teremtődött.