Tegnapelőttről kimaradt, hogy délután Katával meg Anettel röpke pletykapartit tartottunk délután, mielőtt mentünk volna a gyerekekért, aminek az lett a vége, hogy megbeszéltük, hogy a gyerekek menjenek át egy kicsit Anettékhez játszani. Én nem is mentem az oviba, mondtam, hogyha D-nek esetleg nincs kedve menni, akkor hívjanak… persze erre nem került sor, a gyereket csak fél 8ra hozta haza Kata, aki tele volt élménnyel, hogy milyen jó volt, játszottak, ettek, satöbbi.
Tegnap aztán, amikor mentem érte, pont egyszerre értem oda Katával, és persze jött is rögtön a könyörgés. Ariella kezdte, odajött hozzám, és közölte: „menjünk hozzátok játszani!!!”, Hát, mondom, kérdezd meg anyudat. Szegény Kata tipródott kicsit, mert főzést tervezett, de hát a gyerekek egyből behergelődtek, Fiorella is nagyon akart jönni, D. meg tanúbizonyságot tett a veleszületett diplomáciai érzékről. Jelenet: Arika áll a lépcső tetején, és kiabál le Katának, aki épp Fiókát öltözteti: „Anya, a Dávidkához akarok menni!!!”, erre D. odalép, megfogja Arika kezét, egész közelről belenéz az arcába, és mondja: „Először azt kell mondani, hogy SZERETNÉK!!!!”.
Lehet erre nemet mondani? Kompromisszumként felajánlottuk a kölköknek, hogy 20 percet ugrálhatnak a trambulinon… volt is sikerünk…
Ma reggel meg, amikor indultunk az oviba, D. észrevette, hogy a postaládából kiesett egy újság, amit vígan lapozgat a hideg szél. Nézi, majd felkiált: „Anya, a szél tud olvasni!!!!”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése