Szülinapok

Péntek este buliba mentem. Ritka (bár több anyukához képest gyakori) alkalom, és most mellékelek (bár kicsiben) magamról is fullos képet…csak hogy nehogy szó érje a ház elejét. Jó buli volt, bár én csak beszélgettem, a tánci elmaradt, de sok emberrel találkoztam, akikhez már rég volt szerencsém… Éjjel negyed kettőre értem haza (bár tízkor már erőst könyököltem az asztalon, olyankor szoktam aludni menni), reggel meg korán kelés volt, merthogy mentünk Ballószögre. Anyunak szeptember 9én volt a szülinapja, Apunak meg október végén lesz, és most tartottunk egy összevont ünneplést. Ugye nagy „ünnepélyességet” négy unoka mellett nehéz összehozni, de remélem, hogy nem bánták. A négy gyerek nagyon édes volt együtt egy rakáson… Nándi megindult, növésben is, mászásban is, konkrétan pont akkora, mint Gábor (pedig ugye 5 hónappal fiatalabb, ami az ő korukban majdnem egy fél élet), akkora kék szemei vannak, hogy csak na. Botomd már kész kisfiú, nagyon komolyan festett az ünnepi szerkójában, megy, rendez, intézkedik… az én két kölköcském meg hát… ugye.
Volt nagy ebéd (G. Fecó ölében tolta), tortázás (jajj, a Sugar!... amerikai csokitorta…), majd pihi után nagy közös játék a kertben. G. maradt a hintázásnál, de Botomd, Dájí, meg a két komoly, felnőtt férfi (Fecó és T.) veszélyesen nyomta: előszedte nekik Apu az íjat, nyilat, céltáblát, ők meg lőttek… D. határozottan ügyi volt, Botomd meg inkább belátta, hogy a foci neki jobban tetszik, és a labdára gyúrt azontúl. A csúcs persze megint a tűzgyújtás volt, de most már gábor is elég felnőttnek érezte magát ahoz, hogy a hintából kiszálva inkább a tűzzel játsszon (figyeltünk rá, nyugi).
Estefelé Bobóék hazamentek, merthogy Nándesz erőst fogzik, és nem akarták, hogy miattuk a másik két gyerek is ébren töltse a fél éjjelt. Tök sajnáltuk, hogy elmentek, de megértem, ez a hülye fogzás mindenkinek rossz… én nem is értem, hogy ez mért így alakult az evolúció folyamán…
Ma reggel meg felkelés után megint jöttek Zsófiék (ugye ők Kecskeméten laknak, aludni persze hazamentek ők is), kezdődhetett megint a játék. Mi meg Tamással kértünk kis kimenőt, hogy elmenjünk a helyi Decatlonba, hátha (mivel sokkal kevesebben járnak itt oda, mint Pesten), tudunk még valami jó cumót lőni a kölköknek. Hát, cucc is lett, de csúcs nem ez volt.
Én már évek óta irigyen nézem a soros görkorival közlekedő fiatalokat, és nagyon szerettem volna már kipróbálni, hogy milyen is. Pesten ugye mindig egymillióan vannak a Decatlonban, és ugyan mindig elsertepertéltem a görkorik felé, de mondom ennyi ember előtt nem égetem magam… itt viszont összesen vagy 10 ember volt az egész áruházban, így Tamást odarángattam a korikhoz, és bevallottam, hogy én bizony majd meghalok, hogy felpróbáljam. Kicsit vihogott, de mondta, hogy nosza. Felvettem, és a sorok közt bukdácsoltam vele… A tíz emberből nyolcnak érdekes módon pont arra akadt szintén dolga, de akkor már nem érdekelt, röhögve próbálkoztam (a polcok mindig megfogtak, mielőtt baj lett volna). Tnek annyira tetszett a lelkesedésem, hogy megvette nekem a korit, hogy hát akkor hajrá. Utána beugrottunk még a Teszkóba, meg a Kikbe (egész jó alvósrugik voltak G-nek, vettem is 3at… apám már 80-ast hord… D. 2 évesen hordott 80as cuccokat…), aztán visszamentünk anyuékhoz. Még ebéd előtt kimentem, hogy „szabad pákyán” is kipróbáljam a korit. Ez az egy kép készült rólam a mi gépünkkel, de túllépek önmagamon, és ideteszem emléknek… aki megjegyzést tesz az arckifejezésemre, azt megharapom… koncentráltam, na… az én koromban már nem egyszerű ám belevágni egy ilyen dolog megtanulásába… Alapvetően mindent szeretek kipróbálni, és örülök, hogy ez sem maradt ki… majd még gyakorlok, és tavaszra én leszek a Görkoris Szindi!
D. időközben elaludt, úgyhogy Gábort is letettük kaja után szuszolni, majd amikor felkeltek (tünk, mert persze én is aludtam) hazajöttünk. Csomagokat épp csak levágtuk a sarokba, és kimentünk, mert végre nem esett. A két gyerek a közeli focipályán tett-vett az apjukkal, és meg a kis forgalommentes utcácskában próbálgattam, hogy meg tudnék-e élni görkoris felszólgálóként… Egyre jobban ment, de a legjobb az volt, hogy mindannyian végre szabad levegőn lehettünk együtt, eső nélkül… Ráadásul D. marha jól szórakozott a korizásomon, gyakorlatilag nem hitt a szemének „anyuka, gőőőkorizol??”… aztán a harmadik seggreesésem után bejöttünk…