Altatás

Régen, mikor D. olyan másfél éves volt, esténként gyakran énekeltem neki a Bóbitát (míg rá nem jött, hogy nincs hangom). A koreográfia az volt, hogy leülök a kanapéra, D. szemből az ölembe, átkaroljuk egymást, és ritmusra (?) hintázunk jobbra-balra, közben éneklek, ha vége, akkor alvás.
Ma nagyon nem akart este lefeküdni, ment az időhúzás ezerrel, fél óráig mosta a fogát, majd amikor végre bejutottunk a szobába, szólt, hogy énekeljük a Bóbitát. Lekapcsolta a villanyt, az ölembe telepedett, én meg rázendítettem:

„Bóbita, Bóbita táncol,
Körben az angyalok ülnek,
Béka-hadak fuvoláznak,
Sáska-hadak hegedülnek.”
Oké, eddig le is ment a műsor simán…
Jött a következő sor (bár én felcseréltem a következő versszakokat, mert eredetileg ugye nem így van, de már pilledt voltam):

„Bóbita, Bóbita épít,”, itt a gyerek közbevágott:
-Anyuka, mivel épít? Kockával? Mondom, nem köddel…
-Kővel, anyuka? Mééé nem kockával???
-Mert ő egy tündér, és köddel épít. Slusz. Éneklem tovább, jó?
-Jó

Elkezdeném, hogy B.B. épít, de D. ismét közbevág:
-Anyuka! Először táncoljon!!!!!!
Óhogyaza…jó. Előröl.
B.B. táncol, sallala, első versszak, második versszak, felszabadultan belevágok a harmadikba (ami papíron a második):

„Bóbita, Bóbita játszik,”
-Anyuka, mivel játszik?
-Most fogom énekelni!!!
„Szárnyat igéz a malacra,”
-Milyen malacra?
Mondom kismalacra.
-Arra, amelyikbe pénzt kell dobni???
(Mivan??????? Egy perselye van, az is kutyaház alakú….)
-Azzal…mondhatom tovább?
Igen
„Ráül, igér neki csókot,
Röpteti és kikacagja.

Bóbita, Bóbita álmos,
Elpihen őszi levélen,
Két csiga őrzi az álmát,”
Eddig bírta:
-Milyen csiga? Az, amelyik kijön a bokorból, és sáros a térde?
-Milyen térde??????????????? A csigának nincs térde, kisfiam!
-Tudod, anyuka, az a csúszója, amivel csúszik a vizen…
-Ja, -mondom-, az a talpa.
-Taaapa? Akkóm mé sáros a tapa?
Mondom mert a sárba is belement…
-Abba, amelyikből kinő a bokor???
Na, itt adtam fel.
-Marsazágyba, elegeténekeltem,szeretlekszépálmokat…
és menekülés, mielőtt levegőt vesz….