A buli

Ha jellemző képet kéne (mint ahogy most kéne is) választanom a szülinapi partiról, akkor igen nagy bajban lennék…

Mert hálistennek’ minden nagyon jól sikerült. Komolyan, most először még én is azt mondom, hogy minden időben-helyen volt…pedig ez ritka.

Sőt, az égiek is kényeztettek minket, merthogy a buli (ekkora) sikere azon is múlt, hogy végre ki lehetett menni a kertbe. Ez ugye már a negyedik szülinapi partija volt Dájínak, és tök meglepő módon minden évben ugye ekkortájt tartjuk, és még egyszer sem volt olyan idő, hogy egyáltalán az orrunkat kidughattuk volna a szabadba, nemhogy a fél napot , kint töltsük.

Az is jó volt, hogy reggel már nem kellett a főzéssel foglalkozni, minden kaja csak melegítésre-tálalásra várt (oké, a salátáét reggel dobtam össze, de hát az 10 perc, különben is, így Dájínak is találtam tennivalót, úgyis már hatkor felkelt, olyan izgatott volt), csak a zöldköretet kellett forró vajon átforgatni…

Tegnap délután még felfújtam vagy 50 lufit (nem, nem szájjal, okosan pumpát is beszereztem), színes szalaggal megkötöztem, és körbe-körbe lelógattam őket a galériáról, majd felfújtam még 20-at, amit délelőtt spontán elszórtam a nappaliban (merthogy tuti, hogy különben az összes gyerek le akarná szedni a díszítést), megtöltöttem a felfüggeszthető zsákot is velük, amit majd D. szakíthat ki, lufiesőt létrehozva ezzel, úgyhogy dekor is volt (nem, az álló smile-lufiszobrocskákat nem én csináltam… de lehet, hogy jövőre megtanulom, hogy kell ilyet ;-) ).

Mire tízkor befutottak az első vendégek, mi már mindennel készen voltunk, szépen fel is voltunk öltözve, fél tizenkettőre aztán össze is verődött a csapat… volt nagy kajálás, majd D. megkapta a tortát, amiből csak hosszas könyörgés után lehetett is enni (Zsófi (vagy Bobó???) jó ötletét megpróbálom jövőre nem elfelejteni: marcipánból kis figura, ugyanolyan, mint a torta, és akkor azt megtarthatja)… és igen, szemfülesek láthatják, hogy a torta hajszálra ugyanolyan, mint tavaly… Nem véletlen, D. kategorikusan kijelentette már vagy két hónapja, hogy ilyet szeretne, és hiába próbáltuk a legkülönbözőbb módszerekkel más irányba terelni, hajthatatlan volt, úgyhogy végül neki lett igaza… mégiscsak az ő szülinapja, elgyen, ahogy akarja… verdás torta? Jó. Verdás parti? Oké… még jó, hogy azért nem szólt, hogy a terítő-pohár-tányér kombón legalább színileg változtattam egy kicsit tavalyhoz képest…

Szóval mindenki jóllakott, majd volt egy kis pihi (márhogy a kölköknek (meg nekem)), majd még egy csomót ugráltunk kint a kertben… végre megmutatkozott a trambulin valódi értéke (tavaly ennyire még nem értékelték a kölkök…én minden játékot előbb veszek meg, mint kéne…). Aztán már nem csak a kölkök trambulinoztak, de Kati, Imre, Apu meg Tamás sem maradt ki belőle… Végül is majdnem hatig maradtak a vendégek (Kati, Klári és Imre nem is mentek el, ők még itt lesznek pár napig), úgyhogy asszem’ bátran kijelenthetem ugyanazt, ami minden évben megfogalmazódik a fejemben: az idei volt a legjobban sikerült buli. Hurrá.