Tegnap este meg akartam lepni T-t, gondoltam az előre megbeszélt carbonara helyett kapjon valami különlegeset, úgyhogy feltálaltam a mellékelt ételt (Segal Viktor- Fekete spagetti füstölt marhanyelvvel és sült paprikakrémmel). D. ránéz:
-Húúú, anya, ezt jól összedisznóztad!!!!
Na, így alkosson az ember.:)
Férj egyébként odavolt... D. és G. tejfölös tésztát evett...
Hiába van nyár, nem minden zár be nem áll meg az élet… a gyerekeknek továbbra is járnak oviba, lévén az csak augusztusban zár be, én meg azon túl, hogy lájkokért kuncsorgok minden élő embernél, és ezerrel csinálom a kis leendő webáruházamat, nos, mivel nekem soha semmi nem elég, azért még a főzősuliba is elmegyek, illetve elmentem, tegnap… igaz, ebben a hónapban csak most az egyszer, mert a hó közepe-vége már nagyon necces volna, de most legalább olyan kurzust találtam, amire tényleg csak azért megyek, mert kíváncsi vagyok…félreértés ne essék, az eddigiekre is kíváncsi voltam, de ott tudtam is, hogy lesz itthoni reprodukálás, most ebben annyira azért nem vagyok biztos, ennek ellenére alig vártam, hogy lássam, hogy is készül…a TORTA:
Azt ugyanis, hogy tudok főzni, azt már mondjuk ki lehet jelenteni. DE. Aminek soha nem álltam volna neki (jó, eztán sem biztos, hogy ez lesz a kedvenc hobbim, de ha rá lennék kényszerülve, MÁR MEG TUDNÁM CSINÁLNI), a tortadíszítés. Marcipánnal bevonni (nem, nem cukrászmasszával, marcipánnal), csokival írni, rózsát készíteni- nos, eddig ezeket csak elméletben „gyakoroltam”, sokat olvastam róla, elméletben nagyon tudom, hogy hogyan kell, de amikor mindenhol azt olvastam, hogy a kész tortát először vonjuk be vajkrémmel, sarkosra, na, én már ott nem értettem, hogy egyrészt miért, másrészt hogyan.
Na, jelentem, most már értem.
Az óra elején Juhos Joci azért gyorsan összedobatott velünk egy piskótát, hogy a végén legyen mit ennünk, és bekevertünk egy adag csokikrémet (a dobostortához valót…. Rám kacsintottak az istenek újfent…. Emlékszem, régen volt olyan, hogy kiakadtam Anyukámékra, mert az összes szomszéd gyereket meghívták a szülinapomra… és nem azért akadtam ki, merthogy antiszoc lennék(ismertek már annyira, hogy ez világos legyen), hanem mert „meg fogják enni az összes dobostortámat!!!!!! Brühühüüüüüüüü… úgyhogy én voltam az egyetlen kislány Taszáron, akinek rögtön KETTŐ szülinapi tortát kellett rendelni a reptéri kantinban…. Hadd’ tudjon eleget enni az a szegény gyerek, ja… szóval, imádom a dobost…. Azóta is.). Mikor a piskóta már a sütőben sült, a krám meg a hűtőben hűlt, Joci előkapott mindenkinek egy hungarocellből kivágott tortát… csak néztem, mint a moziban, de mondta, h nehogy azt higyjem, hogy a cukrásztanoncok valódi tortán gyakorolnak, sőt, esküvő kiállatáson, vagy egyéb ilyes rendezvényeken is ilyeneket használnak, ezek vannak feldíszítve… (én meg mindig irigyeltem az ott dolgozókat, hogy majd amikor a sok szájtáti hazamegy, akkor ezt mind megehetik…. Irigykedés visszavonva, nem eszik meg, csak elmosogatják…). Ravasz.
Szóval, először bevontuk vékonyan vajkrémmel a „tortákat”… na, eltornáztam felette egy darabig, mire valahogy kinézett… mondhat bárki bármit, ehhez valahogy nincs kézügyességem…( nem, nem álszerénység, volt ott egy lány, aki először járt itt a főzősuliban, és nem cukrász, tényleg, de úgy bevonta a tortáját, hogy még Joci is csak lesett), de sikerült.
Aztán betettük a hűtőbe, hogy kicsit „meghúzzon” (miket tanulok…), és nekiláttunk marcipánvirágokat formázni… de valami rengeteg félét ám!!!! A rózsa (… na, mire az én rózsám nem salátára hasonlított ) persze klasszik, de csináltunk sokféle apró virágot is, amiket kiszúróformával és szivaccsal biggyöltünk össze… csináltunk táblácskát, csokival írva, (előtte összemaszatoltuk az összes fellelhető fehér tányért), sőt, antikolva, majd mindenki bevonta marcipánnal a „tortáját”, és „ízlés szeint” díszítette….
A végén meg felvágtuk az időközben betöltött „igazi” tortát, és befalatoztuk…. Nagyon jó buli volt, nagyon örülök, hogy elmentem!!!!!
Nos, a meleget leszámítva nagyon élveztem D-vel a kis „kirándulásunkat”. Ő is, hálistennek, egyszer sem kellett komolyabban rászólnom, se az utazás alatt, sem a moziban. A film sem volt rossz (bár, teszem hozzá, a sztorit ismerjük… azt hittem, valami új lesz, de hát csak a könyv egyik fejezetéből csináltak egy egy órás kis valamit… mindegy, D-nek nagyjából új volt- leszámítva, hogy szerintem ez a rész az előző nagy egész estés Micimackó-moziban már lejátszódott… csak ott kakukkos órát nem tettek csóró Fülesre, kárpótolandó az elveszett farkát).
A délután meg a kertben telt, a mellékelt két kis kép szerintem mindent elmond… meleg volt, ez a lényeg. Hálisten, mégiscsak lesz egy kis nyarunk.
Nos, az ünneplőruha hamar lekerült mindenkiről, lévén egész nap 38 fok felett volt a hőmérséklet, de ez hálisten senkit nem akadályozott meg abban, hogy jól érezze magát… bár egyesek ugye rögtön a medencében kezdtek (a papa állítása szerint csak „feláldozta magát”, hogy a gyerekeknek legyen kivel játszani), úgyhogy nekik könnyebb volt, mint másoknak, akik próbálták megőrizni az ünnepélyesség látszatát… vagy egyszerűen nem őriztek semmit, csak krumplit pucoltak önfeláldozóan… (igen, magamra célzok… bár, nem tudom, önfeláldozásnak számít-e, vagy egyszerűen csak számító viselkedésnek, ugyanis a krumplinál gyülekezett a z ifjabb nemzedék –unokatesóim, barátnő (márhogy unokatesóm barátnője)- akik lelkes fészbukosok…és szegényeket végig a lájkgyűjtéssel zsibbasztottam… úgyhogy asszem nem, ez nem önfeláldozás….).
Lényeg, hogy mindenki megtalálta a maga szórakozását, mindenki nagyon jól érezte magát- kivéve szegény Anyut, akin hajnalra kitört valami nyavalya, és 39 feletti lázzal feküdt a belső szobák egyikében, az unokáktól távol tartva magát.
Volt egy csomó kaja, rengeteg süti, még több fotózás… komolyan, mint egy sajtótájékoztató. Dédi szegény 5 percenként meghatódott, de valaki mindig megvigasztalta. Bizonygattuk neki, hogy annak, aki manapság így megéri a nyolcvanat, annak jár ekkora felhajtás…
Kapott ajit is, aminek rettentően örült, meg tortát természetesen, úgyhogy tényleg minden be volt dobva.
Este háromnegyed hétkor indultunk el hazafelé, de akkor már muszáj volt, lévén, hogy D. nem is aludt (naná, hogy nem) egész nap, így aztán sejthető volt, hogy egyszer csak elájul…
Holnapra mozit tervezek vele, megnézzük a Micimackó legújabb részét, szigorúan kettesben… örülök, hogy most nem egy Bogyó és Babóca monstre előadást kell végigülnöm, a Micimackót én is nagyon szeretem, lehet, hogy még D-nél is jobban fogom élvezni, bár ő is nagyon készül:
-Anya, és majd kapok kukuckát????? Meg innivalót??? Meg perecet???? És villamossal megyünk? Meg metróval???
A filmről egy nyikk se….. na, majd meglátjuk…
Fél tízkor már sült az első adag… 11kor épp nagyjából a felénél jártam a dolognak, amikor hívnak az oviból, hogy D. addig-addig ugrált a kis barátjával a folyosón, amíg sikerült az egyik kis dísztükröt összetörni, majd elvágni vele a térdét. Nem, a tükör nem esett le, az nagyon oda van „csinázva”, hanem lepattant a széle, és D. a 60 centi magasságban a falon lévő csorba tükörrel vágta el a térdét… marhára kellett neki ugrálni, hogy ezt összehozza…
Mondta Viki (az óvónő), hogy szerinte jól leragasztották, és nem is vészes, de azért nézzek rá… úgyhogy fasírt lekapcsol, első kezembe akadó cucc felkap, és futás…
D. rettentő meg volt rémülve, nagyon szerényen ücsörgött a cipősszekrényen… és nem, nem hoztam haza, nehogy már az essen le neki, hogy ha kellően nagy balhét csinál, akkor hazajön…. Ne féljetek, estére már semmi baja nem volt, mihelyst itthon beléptünk a kapun, leszedte a kötést, majd „már nem is fáj” csatakiáltással üldözőbe vette Gábort….
Nostehát, holnap jöhet a szülinap, aji becsomagolva (készítőnek megköszönve), fasírt összekészítve, kölköknek szép ruha kirakva, most alusz….
Na, tegnap reggel családilag elvonultunk az okmányirodába. Az isten áldja meg azt, aki feltalálta az időpontkérést…fél kilencre mentünk, de már akkor annyian voltak, hogy az utcában gyakorlatilag nem lehetett parkolni, és az udvarig állt a sor… de mi bevonultunk, és negyed óra (igen, 15 perc) múlva már jöttünk is ki…kész voltunk. Márhogy nem úgy, hanem G. útlevele elintézettnek volt tekinthető. Elvileg 8 napon belül megjön, úgyhogy 21-én irány Törökország. Addig még sok minden van, pl. szombaton ünnepeljük majd a kakukkos mami 80. szülinapját nagycsaládilag. A Bóbitáéknál lesz a buli, le van zsírozva már minden, Anyu már ma megy Bobóékhoz, holnap megcsinálják a pörit, a köretet majd hozza Ricsi, sütiket a rokonok, az én „fedajatom” meg az apró fasírt. Ma ovi után elmentünk a kölkökkel a Tescóba (előtte a játéknagykerbe, mert már minden „kinti” játékuk rettentően le volt harcolva), megvettünk másfél kiló darált sertést, holnap reggel majd veszek hozzá ugyanennyi marhát, oszt nekilátok… 36 fokot mondanak… szerintetek hány darab fasírt jön ki 3 kiló húsból??? És mennyi ideig tart kisütni????
Közben meg persze gyűjtöm a lájkokat… én se vagyok komplett, komolyan…
Jaj, ami majdnem kimaradt a hétvégéről: voltunk fogatozni!!! Imre ugye (Klári barátja) versenyszerűen űzi a fogathajtást, ilyenkor „nyáron” (idézőjel nem véletlen, ugye) majd’ minden hétvégén van verseny… most hálisten nem volt, és azért hálisten, mert így extra programként beficcent nekünk egy másfél órás hintózás. Imre reggel befogta a lovakat, negyed tízre odaállt a ház elé, és mehettünk kocsikázni. Hát, én is nagyon élveztem, meg Kati is persze, de a kölkök!!! Na, hát az haláli volt… eleve a lovak nagyon tetszettek nekik, az meg aztán depláne, amikor kimentünk a versenypályára, és ott Imre vágtára bírta a lovakat… vágtáztunk, fordultunk, minden volt, a kocsi zötyögött ugye a füves talajon, a gyerekek meg szó szerint dőltek a nevetéstől… elfehéredő ujjakkal kapaszkodtak, de nagyon élvezték…. Én nemkülönben, még sosem ültem versenyhintón… Másfél órán keresztül kocsikáztunk, integettünk lelkesen mindenkinek (néhányan rögtön le akarták fizetni Imrét, hogy délután őket is kocsikáztassa meg, de NEM, nem lehet, nem parádés lovak ezek, csak rokonokat visznek, hahaha), baromi jó volt….
És még annyi, hogy ma itthon kellett tartanom a kölköket, mert tegnap az oviban szóltak, hogy a délutáni alvásnál mind a kettő nagyon köhögött… miután éjszaka is felharsant párszor a „kórus”, mondom akkor ma inkább itthon legyenek, mert ugyan elevenek, mint a csík, de ne az legyen, hogy a többiek sem tudnak délután pihenni… ahogy elnézem őket, úgy egyébként kutya bajuk. Holnapra már jó időt mondanak, remélem, reggel vihetem őket… így nyáron megfázni… tiszta röhej. Még a végén azért kell aggódnom, hogy Törökországra egyik se betegedjen le? Ja, azt mondtam már? 21-i indulással lefoglaltuk az utat… hatan megyünk: a két gyerek, mi ketten, Klári és Kati… röhögött az utazási irodában a csaj, mert elkezdte ugye a szobabeosztást írni, hogy azt mondja: a két gyerek a családi szobába apával és anyával… mi meg egyszerre közbevágtunk, hogy tehát nem, a két gyerek a nagyival meg Katival, a két szülő meg a kétágyasba… csaj felnéz, vigyorog: akkor ez a szülőknek TÉNYLEG NYARALÁS? Mi meg bólogattunk lelkesen… jól van na, a két szoba ugyanabban a kis épületben lesz (ugyanabba a szállodába megyünk, ahol 3 évvel ezelőtt D. olyan nagyon jól tudta magát érezni, egy gyerekparadicsom az egész)… annnnnyyyyira azért nem vagyunk rossz szülők….
Holnap reggel fél kilencre megyünk útlevelet csináltatni G-nek… állítólag 8 nap alatt megjön….
Hogy ne csak a lájkokon, és a leendő kis bolton törjem a fejem, kitaláltam, hogy hajrá, tűzzünk le a Balcsira a hétvégére…már a hét elején, amikor nekiálltunk ezt leszervezni a Klárival, már akkor lehetett tudni, hogy nem lesz az a gatyarohasztó meleg, de erre azért egyikünk sem számított… Mondjuk, ez azért nem teljesen igaz, mert a bőröndbe szinte kizárólag csak melegítőket pakoltam… a látszat kedvéért beraktam mindenkinek 2 db rövidgatyót, mondom, mégiscsak nyár van, mégiscsak július, nemá’, hogy legalább szegény gatyák ne lássák a Balcsit…
Épp a hétvégén került megrendezésre a térzene fesztivál is, hát, olyan hideg volt, hogy a térzenét a kultúrba kellett áthelyezni…. Azé’ ez elég vicces, nem? Már sajnálom, hogy nem fotóztam le az ezt hirdető táblát, de akkor annyira fáztam, hogy már röhögni sem tudtam, csak otthon, egy bögre meleg tejeskávéval a kezemben találtam benne némi iróniát…
Egyébként volt homokvár-építő verseny is, szombat delelőt… kiraktak a sétányra vagy 20 nagy kupac homokot, oszt’ lehetett menni nevezni. Én nagy lelkesen, mondom menjünk, vesztenivalónk nincs, D. is marha lelkes volt… úgyhogy kézen fogtam, összepakoltunk egy szatyor játékot, oszt hajrá… hát, így utólag belátom, hogy
a, talán egy kicsit D. még kicsi ehez (jó, volt más korabeli „építő” is, de annak három felnőtt segített
b, kicsit több időt kell töltenem a tervezéssel, ha valamire akarok jutni
c, itt nincs olyan, hogy nem locsolom meg rendesen a homokkupacot, hogy ne legyek saras”, mer’ akkor szétesik…
Úgyhogy jövőre komoly tervekkel fogok kivonulni én is (nem viccelek, a mellettünk építő csapatnyi fiatalnak volt alaprajza is!!! Jó, ők rutinosak, tavalyi második helyezettek, és mivel térzenélni jöttek, nyilván összeszokott kis csapat), nem bízom csak úgy a véletlenre magunkat. De hát a lényeg végül is az volt, hogy D. jól szórakozzon, és az megvolt… cipelte a vizet, túrta a homokot, szórta a kavicsot, rohangált, bringázott… mi kell még??? És különben is…. fél tizenkettőkor lett vége az építésnek, és jött egy nagy zuhé…szegény zsűri esernyővel vonult végig a pályaművek mellett… mi őszintén szólva nem is vártuk meg, hogy mit szólnak a művünkhöz, mert D-re való tekintettel a nagysátorban vártuk meg a zuhé végét, majd hazarohantunk…
Aztán délután azért adtunk a fesztiválhangulatnak, nagycsaládilag levonultunk a kirakodóvásárba, bekajáltunk a sátraknál (G. és D. egyöntetűen a langallót találta a legjobbnak), körhintáztunk, játéktermeztünk, sétáltunk…és fáztunk. De cefetül…volt vagy 18 fok…elmebaj.
Ma már persze mindenki tüsszög… ilyen egy nyarat….
Na, eddig sem voltam valami nagyon áptudét (és gyors, pontos és kiszámítható) blogíró, de átmenetileg lesz ez még rosszabb is. Nagy munkában vagyok ugyanis (nem, nem csak az a dolgom most, hogy lájkokat szerezzek a főzőversenyhez, bár nem mondom, az is leköt)… saját kis boltot szeretnék indítani. De hogy ezzel mennyi meló van! Egy csomószor így járok…nekiállok valaminek, és már a közepén jövök rá, hogy az még nem a közepe, hanem nagyon is az eleje… na, sebaj, kitartás: van, lelkesedés: van, támogatás: van… kell más??? Tapasztalatok???
Na, mindegy, azért utólag általában pótolom a dolgokat, bár most amúgy sem volt semmi olyan nagyon különös, gyerekek oviban, én molyoltam a bóttal', T. meg a melóhelyen... Ma annyival változott ez, hogy úgy döntöttünk, hogy ezt a remeknek ígérkező, őszi hétvégét (állítólag olyan 15 fok lesz a max)a Balatonon töltjük, lesz valami fesztivál, sütés-főzés, homokvárverseny, meg ilyes... úgyhogy ma pakolok, aztán ovi után tűzés...
