Nos, ami még elmaradt a múlt hétről, az a főzős beszámoló, de mivel tegnap is mentem, gondoltam, majd összevonom a kettőt. Ráadásul most nem csak időben volt ennyire közel egymáshoz a kettő, hanem még a témájuk is hasonló volt, kóstolgattunk pénteken is, tegnap is (tegnap mondjuk azért mellette összedobtunk némi kaját is), és mindkét esten újra meggyőződhettem róla, hogy naja, a minőség… ugye. Meg a változatosság… ugye.
Na, de akkor sorban. Nem leszek szakszerű (amúgy sem szokásom, ehhhe), de most felesleges is, mert jó okom is van rá. Az van ugyanis, hogy a pénteki este az az „Olívaolaj és balzsamecet” kóstoló est volt, amiből már a nagy sikerre való tekintettel jó párat tartottak a Csillagánizsban. Én is már a kezdetek óta vacillálok, hogy azért csak el kéne már menni, de valahogy mindig volt más… csakhogy amikor a „más”-okon már nyolcvanötödszörre lepődtem meg azon, hogy „némmá, de jó kis olaj ez, de mennyire más, mint az otthoni, mégiscsak el kéne jönni kóstolni talán?”, akkor már a Timi is mondta, hogy naja, illene, az alapok azért mégiscsak… úgyhogy most elmentem. De előtte még jól megtaláltam egy beszámolót, Reniét, aki januárban már volt „nyalogatni”, és olyan jó kis cikket rittyentett az élményei alapján, hogy már akkor tudtam, rá fogok hagyatkozni… fényképezőt már eleve nem is vittem (írtam Reninek utólag, és felhasználásra elkértem pár képet, hogy az én bejegyzésem se maradjon kopasz, de ha lehet profitól koldulni, akkor miért kínlódjunk, nem igaz?), ott is inkább csak figyeltem, nem nagyon jegyzeteltem…
És mielőtt bárkiben felmerül a (bennem is előzőleg felmerülő) kérdés: nem, egy pillanatig nem volt unalmas… mert igen, bennem is először ott csilingelt a kérdés, hogy oké, olaj-olaj, különbség, íz, gyártás, ezmegaz, de három órában? Na jó, kettőben, mert a balzsamecetek is jönnek, azokat mondjuk szeretem, addig meg elleszek valahogy… de aztán 2 perc után a csilingelés elhallgatott, és én tátott szájjal figyeltem.
Giueseppe ugyanis nagyon jó előadó. Olyan érzékletesen bír mesélni a különböző ízhatású olajokról, hogy alig várod, hogy megkóstold, szemléletesen adja elő a bogyók termesztésének körülményeit, rámutatott azokra a pontokra, amikre vásárláskor esetleg nem árt odafigyelni… szóval emiatt aztán tényleg nem tűnt hosszúnak az egész… sőt. A végén háromnegyed tízkor jöttünk el kilenc helyett…
Kóstoltunk először is ugye számos extraszűz olívaolajat- hát a Bertollinak a többi mellett elég pocsék íze volt, meg kell hagyni… bár a pálmát nálam is az a címkefelirat vitte el, amit Reni is említ: az egyik áruház sajátmárkás olaján az áll: nyomokban diót és mogyorót tartalmazhat… jézusom. Na, ezt meg se kóstoltuk. Igya a fene. A többit kis pohárkákból kóstolgattuk, bagettel és zöldalmával (az alma elveszi az előző olaj ízét, jobban érződnek utána a következő olaj sajátosságai)… nagyon jó volt. Mind. És örültem, mert momentán a Colonna extraszűz olaja már múlt héten „beszerződött” a Baldaszti’sban, most meg Giueseppe hozott nekem egy üveg mandarinosat (Timi volt olyan aranyos, és szólt neki, hogy ugyan, hozzon nekem, mert tudja, hogy imádom- már jópár főzős estén könnybe lábadt tőle a szemem…), úgyhogy már csak 10-15 üvegnyit kéne beszereznem… merthogy jöttek az ízesítettek… noshát, nálam a mandarinos a csúcs. Meg a narancsos. Meg a citromos. Meg a bergamotos… a kardamomos…jaj.
Úgyhogy jövő héten átpakolom a konyhát, helyet kell csinálni…
Ja, és vissza voltak még a balzsamecetek. Nos, azokból nekem is van itthon alapból három féle, néha el is nyalok egy kanálnyit, csak úgy, de például a múlt héten szinte minden nap epret ebédeltem, és hát tudjátok, ha egy tálka eperre tesztek egy kis tutttti-tuti balzsamecetet…na, soha többet nem cukrozzátok (tudom, kevesen cukrozzátok, de az sem fogja többet). Sőt, a tejszínhab is dobódik. Most hogy belegondolok, aki erotikához használja az epret habbal, annak is inkább a balzsamecetet javaslom… szép a színe :) ))
Nekem múltkor T. vett egy üveg 10 éves Leonardi balzsamecetet… hát, egy evőkanálnyi van már csak az alján, pedig ebből senkinek nem adtam… és salátára sem került belőle… igen, ennyire jó.
Egyébként számomra a nap felfedezése a fehér balzsamecet és a Saba volt… ínyenceknek kötelező.
Ja, és a végén volt bogyókóstolás is… nos. Nem ragozom. Finom volt. Nagyon. És tök más, mint amit eddig ettem. Az szerintem nem is olívabogyó volt. Mert az ilyen.
Aztán tegnap megint kóstolni mentem, az est címe: Baldaszti’s a Csillagánizsban. Segal Viktor volt az előadó (a Baldaszti’s étlapja egyébként nagyobbrészt az ő munkája szintén). Egy dologot fontos itt megjegyeznem. Sem ez az este, sem nem a poszt nem reklám. A Baldaszti’s sem fizet nekem (mondjuk fizethetős szinten nem is tudok írni, de mindegy…).
Az üzlet maga arra épült, hogy a csúcsminőséget kínálja. Nincs márkahűség, nincs az, hogy csak YX cég cuccai vannak a polcon. És az este elején Timi is kihangsúlyozta, hogy itt most nem az a cél, hogy az a nyolc ember, aki részt vett ezen a főzőestén, ész nélkül rohanjon a Baldaszti’sba vásárolni, hanem hogy kóstoljunk meg néhány dolgot, hogy milyen is lehet az… arról nem is beszélve, hogy szerintem nem én voltam az egyetlen a csapatból, aki már járt az üzletben.
Naszóval, mivel én már ugye voltam, úgy nagyjából volt fogalmam arról, hogy fogok egy-két olyan dolgot látni, amitől leesik az állam, mit-mire használunk, és ilyes, de nem csak ilyen volt, meglepődtem azon is például, hogy mégiscsak szeretem a narancslekvárt… bár az már csak a végén volt, a sáfrányos forró csoki mellé, úgyhogy gyorsan elregélem a többit is. Figyelem, aki éhes, az ne is olvasson tovább!
Az est felépítése az volt, hogy készül 3 „egyszerű” étel, melyek mindegyikébe „extra” dolgok kerülnek, és mindent kóstolunk magában is, ételben is… áhá, gondoltam, majd sokat eszünk… basszus, a végére valójában még én is kidőltem…
Első volt a nizzai saláta.
Kóstoltunk „miatta”:
-mustárt- CLOVIS márkájút, jó pár félét készítenek, ez most éppen a mustos volt, AHA élménnyel. Merthogy ettem már jó mustárt, nem ez volt az első, de mustosat még nem. Én azt hittem, hogy a múltkor ajándékba kapott ribizlissel nagyjából kimerítettem az extra mustár fogalmát. Hát nem. Ez sokkal jobb volt.
-Szardellafilét. Delfina márkájú. Nem, én sem ismertem, mint kiderült, azért nem, mert egy nagyon kicsi kis manufaktúrában készül, momentán én még a neten sem nagyon találtam róla semmit, de azért már itthon is beszerezhető. És finom volt. Ami a szardellára úgy magában kóstolva azért nem jellemző úgy általában.
-Tonhalat. ORTIZ. Nyami. Nagyon nyami. Az gondolom elég meggyőző, ha azt írom, hogy ez nem csak egy „dobozos olajos hal”, hanem üveges, és ÉVJÁRATOS???
Miután ezeket mind „végignyaltuk”, összedobtuk a salit, azt is megettük, és mindenki csak úgy cuppogott a gyönyörtől.
Jött a következő, a grillezett haloumi sajt, articsókával. Nekem momentán még a haloumi sajt is újdonság volt, de fini, de itt most a hangsúly a nagyon jó articsókán volt. Természetesen üveges, Abruzzo. Nem vagyok nagy rajongója az articsókának, de így, hogy nem kell vele „kínlódni”, így azért egész más.
Ez a kaja is hamar elkészült, újabb evészet, újabb elégedett sóhajok a levegőben, jöhetett a sült kacsamell zöldalma-mustáros öntettel és sült csicsókával.
Na, itt jött az este számomra legfinomabb „kóstolandó” –ja. Igen, a zöldalma-mustár. El nem tudtam képzelni, most meg azt nem tudom elképzelni, hogy nekem ne legyen ilyen.
A gyártója az a THIERCELIN nevű cég, akiknek a csúcsminőségű fűszereit a sokcsillagos séfek is használják. (igen, most már én is. Sznob lettem Gasztrosznob. De kibírom J ). Az alma íze erősen érződik, de olyan jól megy a mustáréhoz, hogy az hihetetlen. Akinek ilyen akad az útjába, az feltétlen kóstolja meg. (igen, kedves barátaim, a jövő héten szándékszom beszerezni egy ilyet. Nálam is lehet majd nyalni belőle ).
Miután a kacsamell is megsült („ezeregy éjszaka” nevű fűszerkeverékkel ízesítve, naná, Thiercelin az is), és a kóstolás után megmaradt mustárral bekevertük az öntetet a közben szintén elkészült csicsókához, ezt is befalatoztuk… izé, én csak befalatoztam volna, ha nem látom meg, hogy még vissza vannak a lekvárok, azok közt is egy olyan, aminek a márkáját már ismerem, ezáltal nagyjából vágtam, hogy mire számíthatok, úgyhogy megkértem Timit, hogy a kacsa felét had hozzam haza, így legalább T. is kóstolhat.
Jó döntés volt, mert miután a kacsák elfogytak mindegyikünk kapott egy kisebb fonott kalácsot (amit délelőtt Timi sütött), és kibontottunk 2 lekvárt.
Nos, az egyik a Raphael féle málnalekvár volt. Én már a múlt héten vettem ettől a készítőtől cseresznyéset, és hát gondolom levágható, hogy milyen fini, ha azt mondom, hogy egy ültő helyünkben megettük a háromnegyedét!!!! Ami azért még nálunk sem jellemző. Nos, a málnás seem maradt el a cseresznyéstől. A másik meg egy Christine Ferber által készített vaníliás vérnarancslekvár volt. Nos, itt jöttem rá, jó sok év után, hogy én mégiscsak szeretem a narancslekvárt. Ja, és a lekvárok mellé készítettünk forró csokit is, hogy lássuk, a különböző fűszerek mennyire megváltoztathatják a „kakaó” fogalmát. Csináltunk kardamomost (eddig kardamomot még csak a rizspudinghoz használtam. Most már majd máshoz is fogok), sáfrányosat (sáfránysziruppal, Thiercelin, AHA élmény), és tonkababosat (a tonkababhoz fűződő bensőséges viszonyom már a bonbonmániám óta megvan, úgyhogy itt csak bólogattam. Meg ittam.).
Mire minden elfogyott, gyakorlatilag mozogni is alig tudtunk… és én nagyon örültem, hogy egy barátommal(aki ma este vesz részt ugyanezen az órán a Csillagánizsban) legkésőbb jövő héten elmegyünk bevásárolni a Baldaszti’sba, merthogy majd addigra tudjuk, mi a jó nekünk. Na, én már tudom. (Ja, a képek itt sem sajátok… Gabitól koldultam el őket, köszönöm J )
