Zsiráf Petra Gábor

Tegnap is meg tegnapelőtt is voltam bent Bobónál. Petra nagyon szépen eszeget, szerencsére van is mit. Bobó regenerálódgat, úgyhogy minden okés. Én szokás szerint nem érem utol magam, nem is értem, hogy hova tűnnek a napok…

Még azt felejtettem el megírni, hogy milyen édes volt Dájí, amikor mondtam neki kedd este, hogy másnap Apával mennek oviba, merthogy én megyek a kórházba, ahol megszületik a kisbaba. Rám nézett, majd kijelentette:

-Anya, az ő neve is legyen majd Gábor! (hiába, a testvéri szeretet)

-De szívem, kislány lesz, és Petrának fogják hívni…

-De hát mindenkinek két neve van! Nekem is! Varga Dávid. Neki legyen Petra Gábor.

-Szívem, 2 neve lesz: Boros Petra.

-De Anya! Én tudok jobbat! A zsiráf sokkal szebb!!! Legyen Zsiráf Petra Gábor!!!

Még jó, hogy nem Ő anyakönyvez…

Ragyogj.com

Szóval, ha már úgy esett az eset, hogy 3ra hazaértem szerdán, még útközben felhívtam a GLS futárt, hogy akkor jöhet is akár az első csomagokért, majd hazaérve készítettem egy fotót az áruház születésének emlékére, és megnyitottam a Facebook oldalt is… Soha életemben nem „vezettem” még saját vállalkozást, így aztán érthető az izgalmam. Ékszereket árulok egyébként, szerintem (meg a kb. 80 teszt-emberem szerint) szépek, jó áron vannak, reméljük, ezt sokan gondolják majd így…

Tegnap reggel is, ma is beugrottam a kórházba, hogy megnézzem a szaporulatot, Bóbi gyorsan regenerálódik, Petra meg egy kis bélzsák, nem lesz itt semmi probléma. Volt bent időközben Nándi is náluk, üdvözölte a húgát, de ugyanúgy, mint annó Dájínál, őt is leginkább a Petrát tartalmazó kiskocsi izgatta fel… de hát ez természetes.

Tehát az élet újabb szakaszai kezdődtek, isten adja, hogy mindkét vonal „működjön”.

Ja, a lényeg (hátha valakit nem bactattam még eleget a fészbukon): www.ragyogj.com.

Nézzétek jól megfele.

Petra

Ilyen izgi napom már régen volt (bár ha jól számolom, már négy baba születésénél voltam jelen,ebből kettő volt ugye saját, a többinél csak asszisztáltam), de ugye új baba, új izgalmak. Tegnap este tízkor még beszéltem Bobóval, mondta, hogy becuccolt az alternatív szülőszobába, megkapta a kis lufiját, de jól van, kicsit görcsöl, de ígértek gyógyszit, minden rendben lesz. Azért biztos ami biztos, összepakoltam a táskám, kikészítettem a cuccomat, hogy ha menni kell, akkor erre ne legyen gon. Reggel (hajnalban) fél ötkor magamtól felserkentem, 10 perc alatt összekészültem, ésa háromnegyed hatig visszalévő egy órában Szexésnyújorkot néztem dévédéről, oldandó a feszkót. Háromegyed hatkor elindultam, hatkor már a villamoson olvastam Bobó sms-ét, hogy ugye, úton vagyok már. Hétre pont ott voltam, 5 perccel utánam megjött a szülésznő is (Kriszta), mondta, hogy megnézi Bobót. Kimentek, majd Bóbi úgy jött vissza, hogy 3 cm, és megvolt a burokrepesztés is, de köszöni, jól van. Kriszta azt mondta, hogy most 2 órát várunk, hátha beindulnak a féjésok maguktól, utána oxitocin. Szurkoltunk, sétáltunk, de sajna semmi. Fél tíztől ment a sóoldat, majd utána hajrá oxi… negyed tizenegykor jöttek az első fájások, viszont rögtön 2 percenként, és elég erősek, bár Bóbi kettő közt mindig megnyugtatott, hogy messze nem olyan szar, mint Nándival volt (azért meg, hogy a nem olyan szar fájások KÖZBEN viszont mindig elküldött az anyámba, mindig bocsánatot is kért, úgyhogy megmaradt kultúrlénynek végig). Negyed tizenkettő körül jött Kriszta, hogy akkor Ő most megnézi, mi helyzet, majd közölte, hogy hívja a dokit, én meg hívjam Apukát, ha azt akarjuk, hogy ideérjen… hát, nem mondom, örültünk, mint majom a farkának. Szinte nem is hittük el, de valóban, egy óra alatt 7 cm-re nőtt a tágulás… hihetetlen. Bobó ettől aztán szárnyakat kapott, és 12.17 körül (még mindig nem tudom a „hivatalos „időpontot, akkor meg nem volt időm az órát nézegetni) kibukkant Petra. Az időközben beeső dokival meg a szülésznővel felváltva bíztattuk a Bobót, de tulajdonképpen azt lehet mondani, hogy nem is volt rá szüksége, a harmadik-negyedik tolófájásra megszületett a kiscsaj. Bóbi rámreccsent, hogy engedjem már el a fejét, és inkább fotózzak (igen, tényleg pillanatok alatt a régi önmaga lett), majd átadtam a gépet a dokinak, elvágtam a köldökzsinórt, de a szülésznő azon kérdését, hogy öltöztetés előtt esetleg akarom –e én lefürdetni Petrát, azért hárítottam. Mondtam, hogy azt inkább ő, nekem elég az a plusz izgalom, hogy vajon eltöröm-e a nyakát a body feladásakor…

Nem, nem törtem el. Visszamentem a szobába a kiscsajjal, ahol a doki bőszen öltögetett, próbáltam diszkréten Bobó fejénél elhelyezkedni, de Bobó szerint ott huzat van, álljak a lábához… íg aztán most már a varrásélmény is megvolt, mert gondoltam, ha már így, akkor bővítem az ismereteimet, és premierplánban néztem végig a műveletet. A doki még rötyögött is, mondta, hogy legközelebb már majd varrhatok is akár… Kicsit később kivittem a lánykát az apjához, aki persze rögtön szerelembe esett… nem csoda, Petra nagyon aranyos volt, tényleg. És amennyire egy pár perces baba szép lehet, hát annyira szép is… én rögtön megszerettem… És nem, nem támadt kedvem. Csak úgy mondom. A nap többi részét majd a holnapi bejegyzésben…. ez legyen Petráé. Isten hozott, kislány, örülök, hogy ott lehettem, köszönöm Anyudnak, és nagyon sok boldogságot mindannyiótoknak!!!

Holnap

Na, tegnap a Bóbi volt a dokinál, aki a következőket mondotta volt: ma este bevonulás a kórházba kilenckor, laza (fájdalommentes) ballonos tágítás reggelig, majd akkor burokrepesztés, és hátha elindul. Lehet vitatkozni a módszeren, persze, de pont ma van egy hetes túlhordásban Bobó, és hát azért erre nem lehet ráfogni, hogy idő előtti beavatkozás.

Első körben arra gondoltunk, hogy én is bemegyek kilencre, hátha az éjjel valami történik, de aztán a Bóbi rákérdezett a szülésznőnél, hogy ennek akkor most volna-e egyáltalán értelme… Kriszta szerint sokkal ésszerűbb volna, ha reggel hétre mennék én is, had aludjon a Bóbi „nyugodtan” éjjel, nem valószínű, hogy a ballontól bármi is változna, max. pici pocakgörcsök várhatóak, de azokra meg majd kap gyógyszit, hogy tényleg ki tudja magát aludni.

Úgyhogy Én most összekészítettem a gyerekek reggeli cuccát, háromnegyed hatkor elindulok szépen itthonról, és majd T. elviszi őket az oviba. Egyenlőre fogalmam sincs, hogy mire számítsak, mennyi ideig fog tartani… Hónapok óta dolgozunk Cicukával (meg még egy csomó emberrel) azon, hogy megnyithassam a saját kis ékszer-webáruházamat. Tulajdonképpen a mai nappal kijelenthetem, hogy az áruház elkészült. Össze vannak készítve az első csomagok. Értsd ezalatt: futárszolgálat viszi ki a cuccokat, és ugye az áruház funkcionálisan működik, de a hivatalos megnyitásnak azt a pontot fogom tekinteni, amikor az első csomagok elindulnak. A futárcég ugyan nagymúltú, és megítélésem szerint az egyik legprofibb, én mégis azt akartam, hogy 3 ismerősnek feladok próba-csomagot, és csak akkor vagyok hajlandó végleg megnyugodni (?), ha azok célba is értek. Egyébként meg, amikor 2 hónapja, még csak félkész volt az áruház, szinte senki nem tudta a pontos címét, befutott egy megrendelés… Felhívtam a beregisztrált illetőt, egy nagyon kedves hölgyet, hogy elnézést, ez még csak demo-áruház, terveink szerint pár hét múlva nyit, az árukészlet még meg sem jött… azt mondta, ő ennek ellenére fenntartaná a rendelést, tegyem már meg, hogy felhívom, ha minden oké, van olyan ékszer, amit Ő kinézett… Reggel felhívtam, mondtam, hogy szerintem holnap nyitunk, itt a lánc, mondta oké, akkor Ő lesz a nulladik vásárló, újra leadta a rendelést, úgyhogy a tervezett 3 csomag helyett holnap négyet indíthatok útnak… és azért akarom holnap, mert HÁTHA olyan hamar megszületik Petra, hogy még lesz időm hazaérni, és a négy után érkező futárnak kezébe nyomni a csomagot… így könnyű volna megjegyezni az áruház szülinapját…

Babamentes hétvége

Hát, baba még nincs, egyebekben viszont nagyon tevékeny, és hasznos kis hétvége volt ez…a kert ragyog, az áruház majd nem kész (most már tényleg írok róla…), a gyerekek jól vannak.

Klári és Imre teljesen felújították a kertet, az összes fa-fű-bokor formára van nyírva. Ja a fű nem formára van vágva, csak megnyírva, megszellőztetve és újraszórva…

A kölköcskék is roppant segítőkésznek mutatkoztak, mondhatni tán túlzottan is… amikor Imre a fűszegélyt próbálta egyenesre igazítani, az ő feladatuk volt, hogy a levágott darabokat összeszedjék… Hát, Imre nem tudott olyan gyorsan vágni, mint ahogy ezek összekapkodták a darabokat. Kíváncsi leszek egyébként, hogy amikor mondjuk már érdemben tudnának bármiben is segíteni, akkor is ekkora lesz-e a lelkesedés…

Ebéd a Borkonyhában

Esküszöm, amint megszületik Bóbi babeca, és végre meg tudjuk nyitni a „bótot” is, visszatérek a rendszeresebb blogíráshoz is…meg a fotózáshoz, ami ugyan mint tudjuk, a profi szinttől messze van,de legalább kép…  de most valahogy semmit nem éreztem olyan súlyú dolognak, hogy olyan nagyon kedvem legyen írni róla… Minden reggel úgy kelek fel, hogy na, hátha ma megyünk szülni, minden programot úgy próbálok beütemezni, hogy bármikor félbehagyható legyen (ergo nem tervezek semmit, és nem is nagyon megyek sehova).

Tegnap jött Klári mami Imrével, a gyerekek nagyon boldogok voltak, amikor ők mentek értük az oviba, ma reggel is velük mentek, majd Kláriék nekiláttak, hogy rendbe hozzák a kertünket…

Imre kertészmérnök, és hát ugye ez is egy szakma… jó, az igazság az, hogy én sok mindent megcsinálok, egyedül összeszerelek egy közepes Ikeás szekrényt is akár, de a kertészkedést utálom… nem is szerettem sose, ha csak lehet, próbálom megúszni (jó, a nyáron volt olyan is, amikor egyedül voltam itthon, hogy nekiláttam, és lenyírtam a füvet, mert már nem tudtam nézni, de ez a max.). T. néha nekiesik, hogy kicsit „ráncbaszedje” a sövényeket, meg ilyes, de hát „a szakember az szakember, tuggya hogy van az”.

Szóval ők nekiláttak a kertek, mi meg rendes, segítőkész fiatalokként fogtuk magunkat, és beálltunk segíteni elmentünk a Bauhausba, vettünk még egy csomó növényt, amit majd (miután kigazolták) el lehet ültetni a kertbe. És pluszban abban is megegyeztünk, hogy mi jól elmegyünk ebédelni. Igen, kettesben. Emlékeztek, mi volt a legutóbb? Igen, el kellett rohanni az ebédről…. gondoltam, hátha most is el kell majd rohanni, mert beindul a szülés…

Jó, ez csak egy mondvacsinált ürügy volt, persze, de T. is hálisten kapott az alkalmon… különben is, csodálatos idő volt, és jövő héten úgyis bezárják a Borkonyha teraszát, ha még akarunk egy jó ebédet kint, akkor most vagy soha.

Az ebéd természetesen hibátlan volt, és most erről kivételesen kép is van… nem, nem tervezett, Facebookról csórt kép, az étterem saját oldaláról vettem, ahova Tamás (nem az enyém, Ő képen is rajta van,ugyebár) kiposztolta az utolsó szép tavaszi „terasz-napokat”. Ismét rá is döbbenhettem az internet hatalmára, mert délután már azzal hívott Dorci, hogy  „látom, még nem szültök”. Mondjuk T-t kicsit kiröhögték a munkatársai, mert bent nemes egyszerűséggel csak annyit mondott, hogy munkaebédre megy… még jó, hogy Ő a főnök J De így is cinkelték, hogy szinte titokban kell ellógni a feleségével, ha nyugit akar J Én mindenestre örülök a képnek, legalább van rólunk közös kép, mert ugye az elég ritkán készül… és ha már kép, akkor a kajákról is teszek fel, mert érdemes…

Előételnek bikaherét ettem, ami ebben a formájában már ugye elég guszta (mikor „készülés” közben láttam, szintén a fészbukon, szintén Tamás által posztolva, akkor megfogadtam, hogy én ezt sose, nade ha már ott vagyok, akkor nanáhogy), T. tolt egy vadast (miután bepuszilt egy nagy tál pityókalevest), én meg főételnek meleg bébispenót salátát tormahabbal… desszerteztünk is, kis kapros tejberizs kaporfagyival nekem, csokiszuflé T-nek… Jól tartottak minket, na.

Mire hazaértem, a kert már annyit szépült, hogy azt hittem, rossz helyen járok… igen, tudok élni. De rendes voltam, és egész részletesen elmeséltem az addigra jól kifáradt Kláriéknak, hogy miyen jól is éreztük magunkat… anyum jól van.

Gyógyultam...

Érdemben nem nagyon tudok hozzászólni az elmúlt pár naphoz, lévén többnyire ugye a hálószobában tartózkodtam. Isten áldja meg a Katit, komolyan, pillanatok alatt átvette a szerepemet, főzött, elvitte D-t az oviba, mosott, egész nap elvolt Gáborkával (aki csak holnap mehet oviba, bár hála istennek szerda óta gyakorlatilag semmi baja, de úgy voltunk vele, hogy a legjobb, ha kicsit megerősödik, nehogy megint az legyen, hogy visszamegy az oviba, épp-hogy-meggyógyultan, és megint benyal valamit), elment G-vel együtt D-ért minden nap, sétáltatta, fürdette, vacsiztatta őket…

Én csütörtökig alap-üzemmódban működtem csak (úgy is épp hogy), csüt-pénteken már legalább tudtam kicsit dolgozgatni az ágyban (ja, igen, nemsoká indul a kis „bótom”, amint beindul, írok részleteket is), de huzamosabb ideig felkelni még nem… Tegnap délelőtt már egész elviselhetően éreztem magam (de továbbra is szorítok, hogy még pár napig ne szüljön a Bóbi), el is mentem T-vel a kölköknek ruhákat vásárolni. D. is nőtt a nyáron, kell neki őszi cucc (bár a 110-esek még kicsit nagyok…), Gábornak is kellenek nadrágok, mert ugye amit D. kinőtt, az már nem túl szép (lévén elég sokáig hordott egy-egy méretet). Be is vásároltunk, nem egész 3 óra alatt végeztünk, a végére úgy kinyúltam, mint aki egész délelőtt kapált, úgyhogy a délután megint a döglődésé volt.

Ma reggel már tényleg egész jól keltem, át is pakoltam mind a két gyerek összes szekrényét, ki a kinőtteket-szakadtakat, kimostam az újakat, bepakoltam…

Kati ma délután ment haza, estére viszont átjött az Anyu, merthogy péntek óta a Bóbitánál van úgyis (ő lesz Nándival, amíg Bóbi a szüléssel, meg a pár nap kórházi bentléttel lesz elfoglalva), és gondolta, amíg lehet, még egy kicsit megnéz minket is… holnap reggel meg majd megy vissza Bobóhoz.

Én meg felhívtam Bobót, hogy mostantól már újra számíthat rám… keddre van kiírva, kíváncsi vagyok…