Velneszelés

Tudom, már sokszor mondtam, hogy „ez nagyon-nagyon jó nap volt”, de most ismét kénytelen vagyok ezt a klisét használni… Úgy kezdődött, hogy gyönyörű napsütésre ébredtem, fantasztikusan bereggeliztem a Papával, Anya, meg jó szokása szerint elkezdett egy csomó cuccot berámolni a pelenkázótáskába, és reggeli után együtt elindultunk. Nem mentünk sokat, de olyan szép helyre érkeztünk, hogy csak na! Egy idősek otthonába mentünk, ami mellett van egy „velnesz”, ahogy a Papa hívja. Az sok néni és bácsi itt lakik, nagyon kedves emberek vigyáznak rájuk, és mivel ők maguktól nem nagyon tudnak programokat kitalálni, a Papa is segít nekik abban, hogy változatos legyen a programjuk, néha ugyanis elmegy, és együtt énekelnek. Na, most aztán én is megjelentem, és meg kell mondjam őszintén, hogy legalább akkora sikerem volt, mint a Papának. A sok néni és bácsi elénekelte nekem a „süss fel nap”ot, meg egy csomó más gyerekdalt, meg adtak a teájukból, meg játszottak velem, meg minden ilyesmi… Látszott, hogy kisbaba azért ritkán jár közéjük, így minden babért learathattam, ami egy babecnek jár. Miután vagy félórát danolásztunk együtt, Anyával átmentünk a „velneszbe”, ami tulajdonképpen egy nagy medence, tele meleg vízzel, meg egy csomó buborékkal, meg növénnyel, meg minden ilyesmivel… Egy órát pancsoltunk, úszkáltunk, aztán a kötelező hajszárítás, meg szárazruhafevétel után kimentünk a kinti medencéhez, amiben fürödni ugyan még nem lehet, mert annyira azért még nincs nyár, viszont a medence mellett van egy apró játszótér, amit felavattam gyorsan. Eddigre a Papa is csatlakozott hozzánk, így Anya tudott csinálni fotókat, meg videót (komolyan, szerintem bele is betegedne, ha ez kimaradna), de olyan sokat, hogy most meg alig bírtunk választani, hogy melyikeket tegyük ide!, Szóval belaktam az egész parkot, mindent megnéztem, még a kinti medencét is a partról, és rögtön fel is hívtuk Apát, hogy elmeséljük neki, milyen fantasztikus helyt fedezett fel nekünk a Papa, és hogy hétvégén, ha jön, akkor feltétlen hozzon fürdőrucit, mert, ide aztán el kell jönnünk együtt is!!!

Cipő (meg felső, kabát, gatya) vásárlás

Tegnap este Anya megint Pest felé vette az irányt Apával, „vasalás” ürügyén… de én most már biztos vagyok benne, hogy csak egyszerűen nem hiszi el, hogy a felújítás őnélküle is halad… és egyszerűen csak ellenőrizni akar. Ja, és most még új indokként megjelet a „gyereknek kell egy új cipő, és elmegyünk vásárolni is”, ami legjobb tudomásom szerint azért nem annyira égető probléma, hiszen van nekem cipőm, kettő is… igaz ugyan, hogy az egyik már tök lyukas, merthát többnyire azért még négykézláb közlekedem, és a betonon kicsiszogom a cipi orrát, de mi a fenének nekem új cipő, nem tudom, miért gondolják, hogy azt nem fogom taccsra vágni? Ha meg tisztában vannak vele, akkor nem volna inkább egyszerűbb, ha erre a kettőre találnának ki valami betonorrot, vagy valamit, amit bátran koptathatok? Na, mindegy, tudom én, hogy arra megy ki a játék, hogy 4 hét megvonás után Anya megint vásárolgathasson nekem… Meg is jött ma délután, és elkezdett egy nagy táskából egy csomó ruhát előszedni… mi meg a Nagyival ott vigyorogtunk, hogy „cipő, persze”… de aztán a negyedik gatya, harmadik felső, a kabátka és a kalapka után valóban előkerült egy cipősdoboz is, benne egy igen helyes kis csukával, ami hálaistennek tépőzáras, tehát semmi problémát nem fog okozni a levétele… én meg hálából megmutattam, hogy most már nem csak a kiflit szedem ki a fiókból, ha rágcsálni támad kedvem, hanem a kenyeres zacskót is fel tudom bontani, és a kenyérrel is tudok legalább akkora morzsatengert csinálni, mint holmi risszrossz kiflivel… rám senki nem mondhatja, hogy hálátlan vagyok…

Egyéb vezetnivalók

Apám, ez volt aztán a hétvége!!!Tegnap jött Apa, ami már önmagában is ugyebár örömre adhat okot, de az pláne j volt, hogy ugyan vezetni nem tanultam meg, de azt bemutathattam, hogy hogyan bringázok. A Papa elővarázsolt még 2 biciklit, és Anya meg Apa is nyeregbe pattant mellettünk. Elkerekeztünk a játszótérre, ahol megtanultam egyedül csúszdázni… Igaz, hogy ez nem feltétlenül volt szándékos, csak Anya nem gondolta, hogy én valóban háttal fogok lecsúszni, és nem kapott oda idejében, és én a hasamra puffantam a homokba… Anya először nagyon elsápadt, de aztán amikor én nevetésben törtem ki, akkor Ők is vidámkodtak egy sort, és persze vagy 5ször visszatettek a csúszda tetejére, hogy le is lehessen az egészet videózni… Én persze elcsúszkáltam volna másnap estig is, de kellett egy kicsit hintázni is, meg mérleghintázni… Apám is, a nagy komoly ember, úgy vigyorgott a libikóka tetején, hogy a Papa nem győzte fotózni. Aztán még sétáltam egy kicsit a Papával, és elfújkáltam vagy 3 pitypangot… ez nagyon jó kis növény, szerintem direkte a babák szórakoztatására teremtették! Csak úgy szálltak a bolyhok a szélben! Anya célozgatott valami rajzra, amire nagyon hasonlítunk így sétálva…szerintetek is? Miután már nem maradt több szétfújható szösz, visszaültünk a bringára, és elmentünk sárkánynézőbe… ne ijedjetek meg, ezek nem olyan veszélyes mesebeli sárkányok voltak, hanem sárkányrepülők… Ott köröztek az ember feje felett, így eszünkbe jutott, hogy kerekezzünk ki a reptérre megnézni őket… Nagyon szépek voltak, lehet, hogy majd az autó után sárkányt is megtanulok vezetni…. Ja, meg birkákat!!! Ugyanis azokat is láttunk, nagyon sokan voltak, és nagyon hangosan harapták a füvet, és egy ember vezetgette őket…nem is gondoltam, hogy ennyi vezetni való dolog létezik a világon…

Vezetéslecke

Most jut csak eszembe, hogy én csak itt mesélek arról, hogy hova is bringázunk a Papával, de azt még nem is mutattam, hogy hogyan! Tudvalevőleg én még magamtól nem tudok biciklizni, így a Papa leleményességére vagyok szorulva… van ugyanis egy kis gyerekülés, amit már régebben beszerzett a Papa, de az olyan, hogy ilyen pici baba, mint én, még nem tud rajta segítség nélkül ülni, így a Papa kitalálta, hogy a régi hajózó egyenruhájának az övét használja fel rögzítésre. Anya először nagyon gyanakodva méregette az ülést, hogy így elég biztonságos-e nekem, de aztán úgy döntött, hogy a Papa végül is sem Őt, sem pedig a Bóbit vagy a Zsófit nem ejtette le sehonnan, és nem is vesztette el Őket sose (kivéve egyszer Anyát a tapolcai barlangfürdőben, amikor Anya 4 éves körül volt… de akkor Anya volt a hibás, mert a víz alatt elúszott messzire, és a sötét miatt nem találták meg egymást, de aztán némi hangosbemondós segítséggel egymásra leltek… állítólag a Papa akkor kezdett el őszülni), így aztán engedélyezte a faluban való bringázást. Ebből aztán mindennapos program lett, minden délelőttfelkapunk a vasparipára, és miénk a világ! A Papában egyébként ezt nagyon bírom, hogy mindent megmutat… ma még a vezetőülésbe is beülhetem az autóban! Ugyan a slusszkulcsot kivette, de szerintem már csak hetek kérdése, és még vezetni is megtanít! Lehet, hogy holnap, amikor jön Apa, addigra már mondhatom neki- csak úgy lazán félvállról persze- hogy pattanjon be a kocsijába hátra, majd én nyomom a gázt???

Irigy kutya

Vasárnap este Anya megint ment Pestre Apát pesztrálni, de most már egy percig nem voltkétséges, hogy úgyis visszajön, így egy dekát nem aggódtam érte, végül is már nagylány, és tud magára vigyázni. Viszont ezerrel belevetettem magam a kerti munkákba a Papával! Volt még hátul némi szemétkupac, ami még az építkezésből maradt itt, úgyhogy azt szépen együtt felpakoltuk a talicskára, és elhordtuk az útból. Mondta a Papa, hogy egydül sokkal nehezebben haladt volna…meghiszem azt! Nem lett volna például akkor senki, aki ráül a kupac tetejére, hogy ne boruljon le az egész, és akkor csak kevesebbet lehet a talicsba pakolni, és akkor sokkal több kört kell menni.. tehát macerás lett volna, na. Egész nap melóztunk így is, így nem csoda, hogy este már egy egész tehenet meg tudtam volna enni… A Mama sütött finom pulykacombot, és addig hadonásztam, amíg nem adott nekem olyan csontot, amin még van husi, hogy végre ne csak az általa feldarabolt falatokat egyem, hanem harapdálhassak kedvemre. Ők valamiért nagyon viccesnek tartották, ahogy a csontokkal küzdök, de higgyétek el, Ők sem festenek másként, amikor csontos husit esznek. A Lizát sajnáltam csak nagyon, mert általában Ő szokta megkapni lerágni a csontokat, de miután én végeztem velük, már egy makula husi sem maradt rajtuk, így szegény kutya elég csalódottan ment ma aludni… asszem, kezdem megérteni, hogy honnan származik az „irigy kutya” hasonlat…

Új csodák, új nevek

Hétvégén nem csak a játszóeret fedeztem fel, hanem azt is, hogy már elég szépen tudok menni kapaszkodás nélkül is! Bezony, már vagy 7 lépést is meg tudok tenni egyedül…persze csak ha akarok! De mivel engem minden érdekel, mindig találok valamit, ami miatt érdemes nekivágni. Ott vannak például az állatok, szerintem már meséltem róluk. Már a nevüket is tudom: a kutya az „VU”, bár én igazából TUDOM, hogy KUTYA a neve, meg LIZA, de gondoltam, mért ne adhatnék Neki egy rövidebb, kedvesebb nevet…meg ott van az a másik szőrös, amit anya CICÁnak hív, én csak „SZCI” nek szólítom, és esküszöm, hogy hallgat is rá… amikor kimegyek az udvarra, akkor mindig odaszalad hozzám, és a lábam köré tekeri magát… próbáltam erre a kutyát is rávenni, de Ő vagy nem annyira hajlékony, vagy csak makacs, de nem csinálja. Ott vannak a virágok is a kertben, mint érdekesség, és mivel sokfélék, és sok nevük van, ezeket még nem tudtam megjegyezni, így Őket is „SZCI” nek hívom, ami ebben az esetben a SZÉPet jelenti… Ja, és feledeztem, hogy van egy haverom is, akit Anya ÁRNYÉKnak hív, és aki csak akkor jön elő, ha süt a nap… próbáltam vele bújócskázni, de mindenhol megtalál… Ha integetek neki, akkor visszainteget, meg ilyesmi… De azért jó, hogy Ő van nekem, mert szép türelmesen végignézi velem az összes felfedeznivalót….csak az az egy hátránya van, hogy nem tudok a kezébe belekapaszkodni úgy, mint mondjuk Anyáéba…

Játszótér

A Papa tud valamit!!! Nem csak úgy vaktában cserkelünk ám a biciklivel, mint ahogy azt Anya gondolja, hanem csak addig mentünk, amíg nem találtuk meg ugyebár a játszóteret. Ez egy nagy tér, ahol egy van egy csomó mászóka, meg csúszda, meg mérleghinta, meg sima hinta…szóval, el tudjátok képzelni… És mivel én elég okos fiú vagyok (ezt hallgatom egész nap, úgyhogy most már én is kezdem elhinni) elég hamar felfedeztem, hogy melyik cucc mire való. Anya először nagyon nevetett, amikor meglátta, hogy a Papa a játszóteres cumóhoz az italomon-kekszemen kívül beteszi a 168 óra című újságot is, azt motyorászva, hogy majd kiolvassa, amíg én játszom, de nem neki lett igaza… Annyira jól le tudom ugyanis magam foglalni, hogy a Papa valóban el tudott néhány cikket olvasni. Amikor tegnap megérkezett hétvégére a Bóbita is, Papa rögtön mondta Neki, hogy majd jól bemutatjuk neki a játszóterezést. Ki is mentünk ma együtt, és én produkálhattam magam… Mindent bedobtam, hogy lenyűgözzem…felmásztam, lecsúsztam, hintáztam… oltári jól éreztük magunkat.Még piknikeztünk is!!! A Papa mindig hoz valami finomságot is (az egészséges életmód jegyében természetesen többnyire gyümölcsöt), szépen kipakolunk mindent a kis faasztalra, és eszegetünk… a jó levegő tudvalevőleg meghozza az ember étvágyát… amivel nekem egyébként máskor sincs gondom. Apa szerint hálistennek’ az étvágyamat Anyától örököltem!

Versengés értem

A legjobb ebben a vidéki létben az, hogy valaki mindig foglalkozik az emberrel. Reggel Anya kezd, jön a szokásos pelenkacsere-átöltözés, addigra általában felébred a Papa, vele megreggelizek, aztán amíg borotválkozik, meg ilyesmi, addig megint Anya jön. Amikor a Papa felöltözött, akkor nekivágunk a világnak… ma például találtunk egy olyan frankó játszóteret, hogy csak na!!! Van hinta(ezt már ismerem), meg olyan csúszda, ami egy nagy várból vezet a homokozóba… annyit csúszkáltam, hogy el se tudjátok hinni!!! Amíg mi szórakozunk, addig Anya kicsit rendet rak, vagy főz valamit, vagy csak úgy van, és lesi az ablakból, hogy mikor érünk haza (ez általában csak az ebéd miatt történik meg dél körül). Ma annyira jól sikerült a délelőtti cserkelés, hogy a játszótérről hazafelé én úgy elaludtam a kocsimban, hogy fel is kellett cserélni az ebéd-alvás sorrendet. Anya meg a Papa meg persze stikában lefotózták, ahogy ájultan szuszkázok a kocsimban… jólvanna, az vesse rám az első követ, aki nem nyúlt volna így kis 30 csúszás után… Szóval, amikor megvolt az ebéd meg az alvás (sorrend tehát változhat), addigra hazaér a Mama, meg most a héten ugyebár a Zsófi, innentől az „övék vagyok”. A fürdetést legtöbbször a Mama csinálja, a vacsiztatást meg a Papa (a héten a Zsófival nyomjuk), az altatást meg az, aki előbb ér oda hozzám…mert eddigre azért már Anyában is felmerül némi hiányérzet, és szeretne kicsit hozzámférni… Én nem bánom ezt a versengést, mert egyrészt hízelgő, másrészt viszont inspiráló… Nem is tudom, mi lesz velem otthon…csak Anya… lehet, hogy holnap felvetem, hogy mi lenne, ha nem csak mi költöznénk haza, hanem MINDENKI????

A nem-randi

Vasárnap este aztán Anya megint elutazott haza Pestre Apával, merthogy azért teljesítenie kell a háztartási kötelességeit is- Ő mondta így, és el is magyarázta, hogy ez azt jelenti, hogy attól, hogy mi itt vagyunk Mamáéknál, neki még ki kell mosnia Apa cuccait, meg inget vasalni, meg ilyesmi- de szerintem az is benne volt, hogy a saját szemével akarta látni, hogy valóban halad-e a lakásfelújítás. Mi meg remekül elvoltunk napközben a Papával, kint az kertben tartózkodtunk főként. Délután a Mama sietett haza a melóból, merthogy a Papa ugyebár hétfőnként délután jár énekelni, így melegváltásban vigyáztak rám. Tegnap délre aztán Anya haza is ért, lelkesen mesélte, hogy milyen szép lesz az új padló, aztán lefeküdt, és aludt vagy 2 órát, merthogy azért a felújítás elég nagy kosszal is jár, Ő meg megpróbálta azt is felszámolni a vasalás mellett. Ja, és a héten az van, hogy a Zsófi egész hétre ideköltözött, merthogy a Fecó elment horgászni, és nem akart egyedül lenni- legalábbis ezt mondta, de szerintem ez is (márhogy az ideköltözés)miattam van. Mára még szabadságot is kivett, hogy együtt bemenjünk a városba, és még randit is szervezett nekem! Nyugi, Luca, én már előre elhatároztam, hogy lett légyen az a csaj akármilyen aranyos meg szép, én hűséges maradok… de az acélos akaraterőmre nem is volt végül is szükség, merthogy úgy volt, hogy bementünk a városba, a Papa vitt minket kocsival, és gondolta, hogy amíg meg nem érkezik a kislány az anyujával, addig mi sétálunk egyet…jól elkóboroltunk, és mire mi is odaértünk a Zsófiékhoz, addigra ugyan ott voltak a vendégek, de a kislány elaludt… mindent megpróbáltam, még át is másztam rajta, de nem ébredt fel, csak akkor, amikor már indulniuk kellett, merthogy időpontjuk volt az orvosnál… még a közös fotóra is alig volt idő… így aztán könnyű hűnek maradni….

Kukik

Tegnap jött Apa látogatóba, mint mondta, nem nagyon tudja elképzelni a hétvégét a „kiscsalád”ja nélkül…a kiscsalád az én vagyok, meg Anya, ugyebár. Én meg nagyon örültem Neki, megmutattam, hogy mivel is töltöttem az elmúlt egy hetemet, milyen tuti kis helyeket fedeztem fel: megmutattam neki, hogy melyik szekrényben vannak a Mama harisnyái(ezeket elérem, a fehérneműs fiók az sokkal magasabban van), hol tartják a műanyag piksziseket(szerintem direk rendezték át kicsit úgy a konyhát, hogy csak a műanyag edényekhez férjek hozzá), a fürdőszobában felfedezett dugifiókot, valamint a vészhelyzet esetére felhasználható kiflis-fiókot (ahol néha még egy zacskó kuki is el van rejtve). Ebből majdnem lett is egy kis gond, mert a kukiszacskó kiszakadt, és szétszóródtak a darabok, és én egy kicsit begazoltam, hogy most kikapok…de miután mindenki jót röhögött azon, hogy a kuki-kupi tetején ülök, már be is vallottam rögtön, hogy nem is szakadt el a zacsi, hanem nagyon jó kis buli volt egyesével kiszedegetni, és szétszórni Őket… De hála istennek ebből is csak azt fogták fel, hogy már milyen ügyesen megfogok apró darabokat, és nem azt, hogy szeretek rendetlenséget csinálni. Ja, és ma az Anyukról is lehetett jó képet csinálni, amikor összebújtak a kanapén, és Anya gépen mutogatta Apának a héten rólam készült videókat…a Mama meg rögtön kihasználta az alkalmat, és elcsattintott pár képet…azt mondta, olyanok voltak ott, mint két galamb…hát, én nem tudom…szerintem a galmboknak szárnyuk van, de mivel a Mama nem szúrt le a kuki miatt, gondoltam, most inkább csak helyeselek…

Gyógybéka felbukkan

Mint kiderült, csak nekem kell végig itt lennem Ballószögön, Anya néha el fog utazni: már meg is tette…nem is várt vele sokáig! Mondta, hogy van még pár dolog, amit meg kell néznie a házhoz, meghát néha ki kell Neki mosnia Apa cuccait, úgyhogy tegnap vonatra ült, és irány a főváros (eddig le se esett nekem, hogy a fővárosban lakunk…nahát!). Meglátta azt az irtózatos port, ami a lakásban volt, és rögtön fel is hívott minket a Nagyival, hogy nem reggel indul haza (Először úgy tervezte, hogy elég Neki egy fél nap), hanem csak délután jön a Papával (mert közben Papának is dolga akadt: a mi régi konyhabútorunkat vitte át utánfutóval a Bóbitáékhoz, akiknél eddig a Mama régi konyhabútora volt, amit viszont vissza kell hoznia Ballószögre, merthogy a mosókonyhába még lehet jó….teljesen világos mindenkinek, amit magyarázok? Akkor jó…én sokadszorra értettem csak meg…). És mivel így Apuval arra is volt idejük, hogy meglepit vegyenek nekem, így hamar megbocsátottam. Éjjel kicsit fura volt, hogy nem Anya, hanem a Mama jön be hozzám, így egy kicsit többször keltem fel…hiába, olyan jó érzés volt, hogy rögtön rohant, amint felsírtam, de én például egy kicsit sem voltam fáradtabb napközben, mint egyébkor…játszottunk a kertben, meg jókat kajáltunk, aztán ebéd után együtt aludtunk egyet. Aztán amikor délután megjöttek Anyáék, meg is kaptam a vigasz-ajimat: egy jó kis felfújható békát, aminek a pocakja a medence, ami most még nem vízzel van feltöltve (azt majd nyáron a kertben), hanem kis műanyag lasztikkal. Anya az ugrálóvárnál megfogadta, hogy többet semmit nem fúj fel tüdővel, de már most megváltoztatta hálistennek a véleményét, és nekiesett..én is segítettem Neki, a vigyorgásommal és az örömömmel inspiráltam egyre nagyobb teljesítményre….szerintem megérte a strapát, mert nagyon jó kis gyógybéka lett! (az elnevezésért Dorci nénit illeti a dícséet, mert ezt a békát Ő fedezte fel, és vett isBalázskának ugyanilyet, és rájött, hogy Balázs „terápiás kosara után ez a legnagyobb durranás a kiskrapek életében…)

Kerti munkák part.2.

Úgy látszik, hogy a jó kis vidéki levegő nem csak az alvásra van úgy általában jó hatással, hanem a munkakedvre is! Tegnap ugyebár a Papát kapta el a „talicska-láz”, ma meg délután Anya és Mami esett ugyanebbe a betegségbe…ami mondjuk nekem oltárira tetszett! Úgy volt, hogy a Mama nagyon igyekezett haza a munkából, már ebéd után itthon volt, és együtt aludtunk egy nagyon jót (itt mindenki szeret ebéd után szuszkázni, így én is nagyobb kedvvel fekszem le- a jó példa ragadós). Aztán amikor felébredtünk, felöltöztünk, és kimentünk, hogya ház előtt levő fekete földet behordjuk az előkertbe. Anya talicskázott, a Mama gereblyézett, én meg felügyeltem a munkálatokat, és sorban megvizsgáltam a behordott rögöket. Aztán a Mama talicsolt, Anya gereblélt, én meg vigyorogtam rajtuk, hogy milyen piros a fejük. Aztán egyszer csak megérkezett a felmentő sereg: a szomszédban lakik az Andrea, akinek van egy sokkal jobb módszere a földhordásra (Anya szerint azért is lehet ez, mert Andreáék kertészek, mi meg nem vagyunk azok- meg kell mondjam, valóban észrevehető a különbség a hozzáértésük közt, de az ember mégse mond ilyet az anyjának ugyebár, úgyhogy csak bólogattam): van egy olyan talicskaszerű valamilyük, ami kerekeken megy, és legalább 20szor annyi földet elbír egyszerre, mint Anya, bele kell ülni, és az ember egy kis fülkéből irányíthatja… Na, ettől teljesen paff lettem, ilyet még sose láttam… Ültem a lépcsőn, és csak lestem. Olyan gyorsan hordta vele a földet Andrea, hogy Anyáék nem is bírták olyan gyorsan elgereblyézni! Estére már elég jól nézett ki az előkert, állítólag majd lesznek oda ültetve virágok is, az még jobban fel fogja dobni… Na, az ültetésbe legalább én is be tudok segíteni, merthogy ugye Lucától kaptam én azt a jó kis dömperemet, meg ásókészletemet, most Andreától ellestem a fogásokat…nem állíthat meg semmi, ha a kertről van szó!!!

Kerti munkák part.1.

Az egyetlen gáz az, hogy szegény Mamának sajnos dolgozni is kell menni, úgyhogy napközben férfiuralom van a házban (már ha a Liza kutya nem számít, mert Ő a nők táborát erősíti Anya mellett). Most már csak azt kell majd kitalálnunk a Papával, hogy Anyától hogyan szabaduljunk meg, hogy nyugodtan játszhassuk a magunk kis férfias játékait. A Papa rendszerint először a „dobd el magad egy kicsit nyugodtan a szobádban” mondattal próbálkozik (így az első nap ez volt a tuti befutó, de lehet, hogy 2 hét múlva majd mást kell kitalálnia), és ha bejön, márpedig most bejött, akkor kettesben maradhatok a Papával, ami általában elég jó kis kalandokat jelent. Ma például délelőtt először kimentünk a kertbe egy kicsit dolgozgatni, ami abból állt, hogy egy kicsit cserkeltünk körbe-körbe, előszedtük a talicskát, meg a szerszámokat, meg ilyeneket, kipróbáltam, hogy elég súlyt elbír-e, majd amikor láttam, hogy a Papa tényleg tud majd ezekkel dolgozni, nyugodtan szuszkáztam egyet a jó levegőn, amíg a Papa a szemétkupacot számolta fel. Mindig is tudtam, hogy a jó eredmény a jó munkamegosztástól is függ… Amikor Anya megunta a hepázást, kijött utánunk, látta, hogy még mindig alszom, úgyhogy biciklire kapott, és bejárta a környező tanyavilágot…egész kis kipirulva ért haza (lihegett is piszkosul mondjuk, pedig nagyon igyekezett leplezni…). Délután meg amikor megjött a Mama, gyakoroltuk egy kicsit a csipcsipcsókázást, meg a tapsolást, úgyhogy a szellemi fejlődésem is láthatóan biztosítva van itt…

Költözünk

Az álmom hál’istennek nem vált valóra, a falak még megmaradtak… de azon kívül tegnap délre a nappaliban már csak a járókám maradt, meg a kanapé, meg a tévé… Egész délelőtt kemény rámolásban voltunk, közben még a cuccaimat is összepakoltuk, meg Anya cuccait is a költözködésünk miatt, aztán Apa megköszönte a Nagyi segítségét, és kivitte Őt a vonathoz… A legjobb az volt a délelőttben, hogy most aztán azt csinálhattam, amit akartam, mert a kupinak már direkt csak használni tudok, ártani tuti nem. Végre nem csak a székemet kenhettem össze naranccsal, hanem gyakorlatilag fel is moshattam vele, senki nem szólt rám. Sőt, még a reggeli öltöztetést is megúsztam, csak egy pulcsit kaptam magamra a rugi fölé, és annyi koszt szedtem össze délre a térdemmel, hogy csak na! Aztán tényleg beültünk a kocsiba, (akkor azért már tiszta cuccot kaptam, mert a Mamáék így tán be sem engedtek volna a lakásba) és elindultunk Ballószögre. Már nagyon vártak minket, csinált nekünk a Mama üres szekrényt, hogy kényelmesen bepakolhassunk, még a kajáimnak is lett külön kis szekrénye! És hogy Anya nyugodtan pakolhasson, mi elmentünk Papával egyet cserkelni, hogy megmutassa, hol is fogom a következő pár hetet tölteni (bár néhány helyen a kutyák már előre köszönnek nekem, nem voltam annyira régen itt, de hát valami indokot kell találni a nők előtt). Mire hazaértünk, minden el volt pakolva, úgyhogy majdnem véglegesnek tűnt a maradásom,de nem aggódtam, mert tudtam, hogy Apa azért sokszor jön majd engem meglátogatni, addig meg elleszek én itt… Arról már nem is beszélve, hogy este már a Mama fürdetett, ráadásul rájöttem, hogy hogy kell megnyitni a csapot, és ezzel halál jól elszórakoztunk… Anya meg már csak a nagy alvásokra tudott gondolni, amiket beiktat a napirendjébe, amíg mi a Papával hajtjuk a csajokat a faluban… úgyhogy elégedett volt mindenki, kivéve talán Apát, aki szegény már egyedül alszik otthon…

Káosz a köbön

Tegnap délelőtt megjött a Nagyi, és beszállt az őrült dobozolásba Anya mellé… bár aztán Anya elég korán elhúzott délután színházba, mondta, hogy a kultúra előtt még beül valahova kicsit a barátnőjével (Keve is elengedte ezek szerint az anyuját) pletyizni, aztán meg megnézik az Abigélt. Mi nem nagyon estünk kétségbe, csak akkor, amikor körülnéztünk a lakásban…ugyanis már kezdett elég furán kinézni a lakás: a konyhaszekrény is már félig üres, mindenhol dobozok, meg összegyűrt papírok… de azért feltaláltuk magunkat: elmentünk hintázni egyet… ott nem zavar a dolog. Aztán megjött Apa, hármasban vacsiztunk, én lefeküdtem, Apa meg hűségesen várta haza tékozló nejét (Ő mondta így…és kiderült, hogy igaza volt, mert a „beülünk valahova”, mint másnap kiderült, egy jó drága éttermet jelentett… még jó, hogy nem gyakrabban megy…). Reggel aztán nekiestünk a komoly pakolásnak: mindent, de tényleg mindent dobozokba, zsákokba, kosarakba, nejlonokba, meg isten tudja, mibe pakoltunk… mire a délutáni alvásból felébredtem, már függöny sem volt az ablakokon, és a lakás a mellékelt állapotában leledzett…És végre én is beülhettem valahová: a kiürített konyhaszekrénybe, méghozzá abba, amit a legnehezebb megközelíteni, mert egy sarokszekrény, és ilyen drótból készült tartók fordulnak ki belőle, és azokon is át kellett mászni ahoz, hogy legbelülre bejusson az ember...de sikerült!!! Mivel az alvás elég későn volt délután, meg tetszett is a kupi, kihasználtam, hogy még ahhoz is fáradtak az ősök, hogy különösebben összevesszenek velem az esti lefekvés időpontját illetően, így negyed tízig cserkeltem a töküres nappaliban, és vigyorogtam, hogy ők meg zsákként fekszenek a kanapén, és azt lesik, hogy mikor álmosodom már végre el, hogy lefekhessenek… ) után azért rájuk való tekintettel néhányszor megdörzsöltem a szemem, és negyed tízkor, amikor leraktak, már nem nyihogtam, hanem szép csöndben elaltattam magam, és arról álmodtam, hogy talán mre holnap regel felkelek, már nem is lesz házunk, hanem egy extra nagy dobozban fogunk lakni, és kis dobozokkal kell játszanom, és dobozlevest eszünk rántott dobozzal….

A Doboz-hadművelet

Ma, kezdetét vette a Nagy Dobozolás Hadművelet! Ezt nem viccből írtam ám csupa nagybetűvel… tényleg egész komoly dolog kerekedett belőle… Azt hittem, hogy Anyáék megrekednek ott, hogy csak tervezgetik a Nagy Átalakítást, de nem… Kiderült, hogy nemhiába tűntek el ezek fél napokra, tényleg meg van rendelve a konyhabútor, az új járólap, és a Burkoló nevű ember hétfőn már jön is, úgyhogy nekünk Anyával vasárnap le kell költözni a Vira mamáékhoz, előreláthatóan 4 hétre. Szóval reggel szokás szerint felkeltem, megreggeliztem, kikísértem Apát a garázsig, majd néztem, hogy a garázsból Anya behurcibál nagy kartonokat, amikből pillanatok alatt (ez mondjuk az ötdik után már tényleg pár pillanat volt… az előzőeknél volt egy kis anyázás, ami Anyánál mást jelent, mint nálam…) dobozokat hajtogat, és szisztematikusan elkezdi belepakolni a dolgokat. A dvd lemezekkel kezdte, meg az ugyanazon a polcon lakó könyvekkel… Nekem az volt a feladatom, hogy amikor tele van a doboz, akkor segítek leragasztani: Anya nagyjából odailleszti a ragasztószalagot, én meg jó alaposan letapicskolom, valamint ellenőrzöm, hogy a ragasztó rendesen tart-e.. Komoly feladat, és egész embert kíván! Miután már a polc leürült, mentünk a vitrinhez, ami nekem eddig „nemszabad” volt: Anya kiszedte a kristálybiszbaszokat (ugye nem kell mondanom, hogy ki emlegeti a csillogós üvegholmikat így), én meg előbb gyűrkésztem neki egy csomó újsággombócot, hogy kibélelhesse a dobozt, majd amíg Ő egyenként újságba tekerte a sok szép izét, addig én végre birtokba vehettem a vitrint… nem azért mondom, de szerintem még a kristálysárkány sem mutat benne olyan jól, mint én! Apa este nagyon meg is dicsért minket, látván a 13 véres verejtékkel összerakott dobozt…

A Nagy Pacsa

Újabb összeröffenés volt nálunk ma! Ezúttal négyen voltunk gyerekek (ebből logikusan következik, hogy az anyák száma is négy volt),jött a Panka, Balázs, meg Luca. A szokásos menetet ma új dolog tarkította: a szokásos szobarombolásba elég hamar beleuntunk, kint meg rossz idő volt, így új dolog után kutattam, amivel a srácokat leköthetem… mászkáltam fel s’ alá a lakásban, és reméltem, hogy csak eszembe jut valami. Aztán beugrott: megálltam a fürdőkádnál, kiabáltam a skacoknak, Ők is gyorsan odagyültek, és mutogattunk, hogy bemásznánk. Anya először csak járókának használta a kádat, és szép sorban beemelt minket (ekkor azért fogtam a fejem, hogy enniyre nem lehet nehéz felfogású), aztán a homlokára csapott, és megkérdezte az Anyákat, hogy mi volna, ha engedne egy naaaagy vizet, mi meg pacsálhatnánk egyet együtt… Az ötlet(em) lelkes fogadtatásra talált, pillanatok alatt megszabadítottak minket a cuccainktól, és belecsücsülhettünk a vízbe. Hogy ott mi volt!!!! Fröcsköltünk, nevettünk, simiztük egymást (nem kell rosszra gondolni ám, még kicsik vagyunk!!!), leszedtük Anya összes flakonját, megúsztattuk az összes szivacshalat, sőt, Dorci néni énekére Balázs meg Luca még táncra is perdült! Vagy egy órát muriztunk a kádban, bár közben néha olyan érzésünk volt, mintha sajtótájékoztatón lennénk, ugyanis két anya videózott, kettő meg a fényképezőgéppel kattingatott… még jó, hogy már hozzá vagyunk szokva, hogy minden mozdulatunkat dokumentálják… A pancsi viszont úgy lefárasztott minket, hogy utána viszont be is kellett rekeszteni a talit, mert egyikünk jobbra dőlt, a másikunk meg balra… Bár érdekes módon ez tán még jobban tetszett az anyáknak…persze, ha mi le vagyunk lassulva, akkor nekik sem kell annyit rohangálni utánnunk…lusta banda. Van egy olyan érzésem, hogy a legközelebbi talinál már a kocsiban vetkőzésre kényszerítik majd a srácokat…