Tegnap este Anya megint Pest felé vette az irányt Apával, „vasalás” ürügyén… de én most már biztos vagyok benne, hogy csak egyszerűen nem hiszi el, hogy a felújítás őnélküle is halad… és egyszerűen csak ellenőrizni akar. Ja, és most még új indokként megjelet a „gyereknek kell egy új cipő, és elmegyünk vásárolni is”, ami legjobb tudomásom szerint azért nem annyira égető
probléma, hiszen van nekem cipőm, kettő is… igaz ugyan, hogy az egyik már tök lyukas, merthát többnyire azért még négykézláb közlekedem, és a betonon kicsiszogom a cipi orrát, de mi a fenének nekem új cipő, nem tudom, miért gondolják, hogy azt nem fogom taccsra vágni? Ha meg tisztában vannak vele, akkor nem volna inkább egyszerűbb, ha erre a kettőre találnának ki valami betonorrot, vagy valamit, amit bátran koptathatok? Na, mindegy, tudom én, hogy arra megy ki a játék, hogy 4 hét megvonás után Anya megint vásárolgathasson nekem… Meg is jött ma délután, és elkezdett egy nagy táskából egy csomó ruhát előszedni… mi meg a Nagyival ott vigyorogtunk, hogy „cipő, persze”… de aztán a negyedik gatya, harmadik felső, a kabátka és a kalapka után valóban előkerült egy cipősdoboz is,
benne egy igen helyes kis csukával, ami hálaistennek tépőzáras, tehát semmi problémát nem fog okozni a levétele… én meg hálából megmutattam, hogy most már nem csak a kiflit szedem ki a fiókból, ha rágcsálni támad kedvem, hanem a kenyeres zacskót is fel tudom bontani, és a kenyérrel is tudok legalább akkora morzsatengert csinálni, mint holmi risszrossz kiflivel… rám senki nem mondhatja, hogy hálátlan vagyok…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése