A freskó

A szombatunk nagyon nyugis volt ugyan (egy gyerek nem gyerek mint tudjuk), de már azért vártuk, hogy mehessünk ma a kölökért. Reggel összeszedtük magunkat (meg Gábort), és téptünk le Ballószögre. Dávid nagyon örült nekünk, ezzel nem is volt semmi probléma. Jól elszórakoztatta a két kisbabát is még délelőtt, meg kaja alatt is, Apu szakszerűen megetettte a Botondot, csak hát jött a délutáni szuszka ideje. Sejtettük, hogy D. nem fog simán elaludni, merthogy sokan vagyunk, minket régen látott, és egyebek, de a harmadik ajtónyitódásnál (hallatszik a nappaliban, ahogy a szobájából (a Papa szobája egyébként, teli mindenfélével…én már sokszor mondtam, hogy néhány dologból baj lehet…) kimegy a kis átkötő folyosóra) már én mentem megkérdezni, hogy éppen mit talált ki, mi a baja, mert előtte már volt pisi, volt ivás, mondom most mi jön…pisi. Okés, irány a fürdő, csüccs a bilire, „dehanemleszbennepisiédesfiamnetuddmegmitkapsz” , hallom hogy csurog, akkor varázsütésre lehiggadok, és beszélgetünk, amíg nem végez… illetve Ő beszél: (én már előtte észrevettem, hogy a szája mellett picit piros a szája, de azt hittem, hogy valami cukorral maszatolta össze…) D: (felmutatja a jobb kezét, amin 3 ujja tiszta kék) Nézd anya, jajzoltam! Kettőt….hááámat!!!! (és büszkén néz). Én: (gyanútlanul): Mit rajzoltál kisfiam? D.: (boldogan): Csigát! (nem meglepő, mindig azt rajzol) Én: (továbbra is felhőtlenül) és kivel rajzoltál? Papával? (gondoltam, még délelőtt, ugye…) D: Ejedül!!! Padra! Én: (sápadtan) Hova, kisfiam? D: Padra! Sokat! Kettőt…hááámat!!! Na, ekkor végigfutott az agyamon, hogy talált valami filcet, azzal firkálta magát össze, ezek szerint az nem cukornyom…alig vártam, hogy végezzen, irány a szoba, mérjük fel a károkat, valszeg’ összefirkálta a parkettát, vagy az íróasztalt kicsit, gyorsan letörölni, ha lehet… Mentünk be, mondtam, mutassa meg, mit rajzolt…de aztán észrevettem magamtól is (lásd: a képen). A kanapé mellett az egész falat egy komplett freskó borította, Dávid felpattant az ágyra, és dicsekedett: „Játod, anyuka, ez itt csiga (bal oldalon, egész felismerhető), az meg halacska (középtájt, pirossal, valami bálnaszerű, még vizet is „piccel”, ahogy a művész elmondta), meg sinet csináztam!”. Kitántorogtam kimentem a nappaliba, és mondtam anyuéknak, hogy nagy baj van (esküsznek rá, hogy tényleg nagyon sápadt voltam), mindenki bejött megnézni a „bajt”, és meglepően jól fogadták (én hülyét kaptam volna a helyükben, de esküszöm, mintha még büszkeség is csillant volna a szemükben, főleg a Papáéban), még engem nyugtatgattak, hogy jól van, tavasszal úgyis festeni akartak…Hát, ezt már nem lehet megúszni, valóban… Ezek után persze alvás az már nem volt, csak hazafelé a kocsiban, majd itthon még volt nagy örömködés, merthogy az ablakba „tojt a Mikulás”, hozott sok játékot, meg rengeteg csokit-cukrot, egész fürdésig játszottak az apjával az új duplós tankolóautóval… Még egyszer bocs, Anya!!!
Ja, a képeken még látszik, csak hát a rajz után már nem kapott kellő figyelmet, ahogy Zsófit megköszöntjük szülinapja alkalmából, ettünk tortát is, meg Morgós csúcsot, amit D. Kreált Anyuval előző nap, kapott földgömböt, amire már régen vágyott (utóbbit azért megmentettük Dávidtól…).