Spórolunk

Imádok spórolni. Igaz, a magam módján. Az én módszerem a vásárlás. Leértékeléskor. Szinte megtáltosodom, ha százalékjeleket látok…bár gondolom, evvel nem vagyok egyedül. Történt egyszer, még nyáron, hogy akadt némi szabadidőm, és Gabi barátnőm mondta, hogy ha úgyis arra járok, nézzek be a Nextbe, mert már megy a nagy leárazás. Bementem, vettem egy kupac cuccot, és boldogan néztem a blokkot, hogy milyen sokat takarítottam meg szegény férjemnek, aki a mi jólétünkkért dolgozik. És még komolyan is gondoltam. Ezen felbuzdulva mondtam Gabinak, hogy ha legközelebb megtudja, mikor lesz leárazás, előre szóljon. Na, tegnap este jött tőle egy ímél, miszerint ma 10kor kezdődik… Kattogott az agyam, de hát a mai progit már előre lebeszéltük: délelőtt Klári a Tamással elmegy bevásárolni a Teszkóba, hogy mikor holnap viszik a Balcsira a Dájít „telelni”, akkor már ne kelljen boltba rohangálni, majd egykor Kati meg Klári „kimenőt” kap, hogy bemenjenek a belvárosba, szegény Kati is hadd lássa a vásárt, ne csak az én gyerekeim pesztrálásából álljon már a karija. Reggel felkeltem, megetettem babecet, majd amikor D. felkelt, ő rögtön felment a „nagyik”hoz az emeletre, én meg itten gépezgettem, néztem a leveleimet. Pont akkor jött ki Tamás, amikor fájdalmas arccal szemlélgettem Gabi méljét a leárazásról, hogy hát másfél óra múlva kezdődik… szemem előtt lebegtek a csodaszép Nextes rucik, pizsik, kezem remegett…

Tamás persze kibökte, kérdezte mizu, mondom, csak ilyenkor kár, hogy ennyi gyerekem van, nem mehetek el spórolni nekik vásárolni… az le se esett, hogy ha nem volnának a kölkök, akkor kinek vásárolnék??? Ja, hogy felnőtt ruhákat is árul a Next? Tényleg? Még sose figyeltem… Tamás megszánt, mondta, megoldjuk, öltözzek, elvisz az Europarkig, onnan hamar ott vagyok, attól Ők még tudnak teszkózni, Kati ellesz a két kölökkel egyig, menjek… Ilyen gyors öltözést ti még nem láttatok, 10 perc múlva útrakészen álltam az előszobában, kezemben a tárcám, uzsgyi. A mtrón direkte figyeltem, hogy milyen kevés ember van, ó mondon frankó, besuhantam a Westendbe, ottan is csak lézengtek az emberek, gondoltam, tökjó, hamar végzek. Na, amikor a Nexthez értem, akkor elbizonytalanodtam: alig tudtam bemenni! A csipogóajtó is folyton jelzett, mert ottan is kanyargott a sor már, és valakinek folyton belógott a kapu elé a kezében szorongatott nagy kupac ruhájából az egyik…

De én nem vagyok könnyen megfutamodós, átgázoltam a tömegen, a fogasokról lekapkodtam egy csomó rucit, szebbnél szebbeket, közben összeakadtam Mickével (Gabi férje), aki szintén elég űzött fejjel, kezében a telefonnal tört utat magának a kislányrucik felé… Köszöntünk egymásnak, majd mindenki ment a következő fogashoz. Mikor már alig bírtam el a göncöket, gondoltam, elég, beállok a sorba (fél 12 volt ekkor, nekem egy óra hazáig). Elindultam a kasszától az egyik sor mentén, majd a sor felénél kezdtem kiakadni… megkérdeztem az ott ácsorgó csajt, mióta dekkol a sorban, órájára pillantva közölte, hogy pont 27 perce. Ekkor majdnem elsírtam magam, mert gyors fejszámolás és a sor végignézése után hamar rájöttem, hogy nekem ez a sor túl hosszú… úgyhogy megkerestem Mickét, közöltem vele, hogy én leb****om valahova a kupacot, és hazamegyek, mert nem végeznék időre… Micke, mint egy jó hős, felajánlotta, hogy kifizeti az enyémet is, ő úgysem mer cuccok nélkül hazamenni fáradt, kivárja a sort… Gyorsan elkaptam egy eladólányt, kértem tőle kosarat, látszott, hogy elcsigázott már, közölte, hogy a kosár a nyitás után fél perccel már elfogyott… Pechje volt, mert a raktár előtt álltunk, láttam, bent lóg egy csomó szatyor, mondtam, akkor abból egyet adjon hirtelen… gyengén bepróbálkozott, hogy azt nem szabad, de ekkor mondtam neki valamit, aminek hatására azért csak adott egyet (nem emlékszem pontosan, mit mondtam, de nem voltam kedves)… így aztán szegény Mickét 12 előtt 10 perccel sorsára hagytam, és hazaindultam. Út közben felhívtam Gabit, hogy hálaimát mondjak, beígértem egy sütit cserébe, és kértem, hogy majd referáljon, Micke hazaért-e… Hát, kettőkor hívott, hogy Micke most hívta, hogy most jön ki az üzletből…csórikám. De vígasztalja a tudat, hogy segített nekem spórolni…