Az előző posztnak, így utólag olvasva van némi panaszkodós felhangja. Mentségemre szóljon, hogy ugye senki előtt nem titok, hogy jó pár napos némi csúszással írom mindig a bejegyzéseket, és az előzőt tegnap reggel írtam, ami egy olyan éjszaka után volt, amikor a kisbaba hosszú idő után újra felkelt éjfél után, hogy táplálkozzon egy keveset. Ami ugye nem baj, csakhát egyrészt jól meghajtottam magam napközben, másrészt meg nehezen jöttem rá (igen, hülye vagyok, de nem eszik már 2 hónapja éjjel!), hogy enni akar, így egy csomót ráztam-ringattam, és elkönyveltem, hogy beindult a fogzása, és már el is bőgtem magam én is (álmos voltam, izomlázam volt, jött a fogam nyűgös voltam), amikor hálistennek kajakérő hangot is kiadott a sírás mellé (cuppantott), ekkor eszem nélkül kirohantam egy kis tápért neki… 10 perc múlva már mindketten aludtunk. Pedig a tegnapi napban több volt a jó ám, mint a nem annyira, merthogy t. meghozta Klárit és Katit, ami az elkövetkező napokban nekem nagyon nagy segítség. Dávid szabályosan szerelmes a Katiba, még a fürdőkádba is becitálta magával… Még jó, hogy Kati partner mindenben, kölcsönös a lámúr. Ma reggel is már negyed hétkor itt sorakozott D., hogy fel akar menni az emeletre Katihoz meg Mamához, alig bírtam visszatartani negyed nyolcig, hogy egy kicsit azért alhassanak. Napközben nekem D.vel persze semmi dolgom nem volt, délelőtt még elintéztem pár apróbb beszerzést, meg sütit sütöttem, amihez azért D. is felsorakozott, „igazi hab”ot akart nyalni (kedvence a natúr, cukrozatlan tejszínhab, és mivel a holnapi T.-céges bulira gyártott sütimnek ez az alapja, hagytam, hogy letisztítsa a keverőpálcákat, sőt, egy kistányérban is kapott 2 kanál habot…ez utóbbi már nem fotóképes jelenet volt.). Jól elvoltunk egész nap, becsomagoltam a szaloncukrokat is szépre, Klári takarított, Kati gyerekezett, egyikünket sem kell asszem majd ringatni… éljen a karácsony!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése