A vásárban

Nagyüzemi karácsonyi készülődés volt minálunk az elmúlt két napban.

Fotó az nem sok készült, mert mindenkinek volt dolga folyamatosan, de készen van a libamáj créme brulée, a narancsos krémmel töltött panettone, a halászlevet azt úgy rendeljük Joe bácsitól, holnapra maradt a Maligán krémese (ezt majd anyuékhoz visszük 25-én, ), meg a csomagolás (ezt én nagyon szeretem csinálni, csak hogy időben hogy fogok kijönni…hááát).

Mindenesetre ma azért bementünk egy kicsit a belvárosba négyesben, Klári, Tomi, Dájí meg én, Kati itthon pesztrálta a csöppöt. Amikor elindultunk, elég reménytelennek tűnt a dolog, megjött ugyanis a felmelegedés (melegrekordok mindenfelé a tegnapelőtti hidegrekord után…elmebaj… büdösfrancért nem tudott megmaradni a hó Szentestéig???), esett az eső, de úgy voltunk vele, hogy legfeljebb nem lesz akkora tömeg, ernyőnk van… Útközben először a Nespressohoz mentünk, mert fogytán van a kávém, hát ott akkora tömeg volt, amilyet én ott még sosem láttam, de megérte kivárni, mert mire végeztünk, elállt az eső, így a vásárt már lazán, ernyő nélkül tudtuk megnézni. Ahogy kijöttünk a parkolóból, Dávid felhagyott az addigi papagájkodásával, miszerint „haza kéne menni, haza kéne menni”, és ráfagyott a Byblos kirakatára, ahol kisvonatos dekoráció volt. (Mi is ráfagytunk a Klárival, de egész más indokból, értsd: táska, cipő, ruha, Tamás meg sápadtam kapaszkodott a tárcájába… szerintem látta az arcunkon, hogy még két perc, és lecsapom egy ernyővel, elkobzom a hitelkártyáját, és kicsit javítok a ruhatáramon…)

Miután letéptem magam meg a gyereket az üvegről, én mint az állat húztam a királyi kürtőskalácsos felé, ami nem is volt elhibázott lépés, mert D. annyi friss kalácsot tolt magába egy közeli padon, hogy még én sem bírtam követni a tempóját. A fotó elég ramaty, mert csak telefont vittem magammal, és esküszöm, hogy nem volt élőben ennyire hajléktalanformája, de a lényeg látszik (meg az is, hogy mennyit kellett küzdeni azért, hogy a magával hozott kisautót ne négykézláb tolja végig a latyakban)

Bekajáltunk, majd végignéztük a vásárt, meg az egész Váci utcát. A végére D. kezdett egy kicsit túlpörögni (leért benne a cukor), ezért kimondottan örültem, amikor megláttam egy kirakatot, amiben egy csomó plüssállat végezte téli teendőit. Tök giccses aranyos volt, az egyik hód rénszarvasokat terelt, a másik fát vágott, közben zenéltek, én meg lelkesen hívtam D-t, hogy jöjjön, nézze meg…odajött, és rögtön visított: „motoj! Motoj!”… hát nagyon röhögtünk… sztem nem csak én nem vettem észre addig, hogy a két jegesmedve egy motoron csücsül…

Persze aztán meg nem akart hazajönni, úgy kellet bezsuppolni az autóba, majd aludni nem akart menni, így ismét be kellett vetni az „angyalka majd a Gábornak adja az összes ajándékodat” (tudom!!!!!!!!) hangzatú fenyegetést, aminek hatására végre kidőlt…