Dávid álma, és az edzés

Tegnapelőtt moziban voltunk Tamással, maximálisan kihasználva Anyut, illetve az ittléte adta lehetőségeket. Nem volt rossz kimozdulni, megmondom őszintén, ráadásul a film is sokkal jobb volt, mint amire számítottam. Az Avatart néztük meg, dolby 3Dben, oltári volt, tátott szájjal néztem… Tegnap aztán anyu volt a Bobóéknál napközben, kicsit tutujgatni Nándit, Estére jött csak haza, mink meg elvoltunk Gáborral. Azt viszont fontos elmesélnem, hogy amikor reggel mentünk az oviba, fény derült arra, hogy Dávid álmodik, és emlékszik is rá. Történt ugyanis, hogy a varjak megint az ovival szemközti kis focipályánál gyülekeztek, Dávid rögtön szólt is, hogy „anyuka, galamb!”. Mondom édesem, azok varjak. Elmélázott, majud mesélésbe fogott: „este, mikó’ itt sétáltunk, varjú rászállt Mákó’ sapkájára!!! Jött Mákó anyukája, és mondta neki, menj innen!!!!!!”. Mivel az estét emlegette, ebből is gondolom, hogy álom volt, arról nem is beszélve, hogy nehezen tudom elképzelni, hogy Márkónak tényleg a fejére szállt volna egy varjú. Egyébként a múlt héten volt még egy édes kis mondata. Bábszínház volt az oviban, hazafelé kérdezem, hogy mit látott, mi volt a bábszínházban. Válasz: „madarak, anyuka! Így csináltak a szárnyukkal (itt őrült verdesésbe fogott) és felrepültek!”…itt kicsit elgondolkodott, mahd nagy szemekkel rámnéz: „Anyuka! Én mért nem tudok repülni?” Azt hittem megzabálom. Ma fotózni vitték a kicsiket a sportkastélyba reggel, korábban kellett vinni, hát, majdnem elbőgtem magam, amikor szép sorban beszálltak a kisbuszba, az én fiam gyönyörűen leült, a sofőr bácsi bekötötte, integetett az ablakból…rutinosan, mint a nagyok… Kicsit rontott a helyzeten, amikor kiordított, hogy „Anyuka, menjé’ haza!”, de próbálom azt gondolni, hogy a Gábor miatt mondta…. Mivel a fotózásuk után nyílt edzés volt az ovisoknak (és Anyu közben itthon vigyázott Gáborra), Dávid egyik csoporttársának anyujával végre nyélbe ütöttük a szeptember óta halogatott kávézást, majd mivel az Ő nagyobbik lánya már az edzésen is részt vesz, Ő oda indult, én meg vele tartottam. Nem bántam meg, egyrészt, mert végre kidumáltuk magunkat, másrészt meg olyan édesek voltak a kicsik edzés közben…alig várom, hogy jövőre D. is ott „tómázzon”. És a rosszindulatú megjegyzéseket elkerülendő: tisztában vagyok vele, hogy a szép fekete óvóbácsi többet szerepel a képeken, mint a gyerekek, de hát istenem…tehetek én róla, hogy a capuera még látványosabb, mint a karika??? Ugye nem…. (videóm is van, ahogy a végén kicsit bemutatózott a srác….engem meggyőzött, D. jövőre capuerát fog tanulni, ha tetszik neki, ha nem. Vagy én beiratkozom ovisnak. Valami lesz. A videó némi pótdíj mellett nálam megtekinthető :))))))))))))))) ) Ja, és a capuerás képek nem azért vannak közelebbről fotózva, mert Katával már nem tudtunk fent megmaradni, és odatömörögtünk Albert bácsi közelébe, hanem mert a fióka (a lánya) saaaaaaaaajnos kicsit sírt, és le kellett menni megnyugtatni. Igen, ehhez én is kellettem. Vagy nem.